Fotó: Thomas Campean
Teherautó és személygépkocsi ütközött össze Székelyszentléleken. Szerda délután, röviddel 5 óra után a 13A és 13C jelzésű országutak kereszteződésénél történt a baleset, melynek során a teherautó az árvízi emlékmű melletti, faszerkezetű buszmegállót is elsodorta.
2015. június 10., 21:032015. június 10., 21:03
2015. június 12., 11:222015. június 12., 11:22
A személyautó sofőrje, a 19 éves, székelykeresztúri M. A. K. Malomfalva felől tartott Szentlélek irányába, amikor a kereszteződésnél nem adott elsőbbséget, emiatt a szabályosan közlekedő szilágysomlyói, 39 éves B. M. V. teherautójával elütötte őt.
Az anyagi károk mellett a személyautó vezetője súlyosabban, az utasülésen tartózkodó édesanyja, M. A. pedig könnyebben sérült – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Freskókat, 15. századi épületromokat, ugyanakkor festett, Szent László és a kun alakját ábrázoló csempéket is találtak a székelykeresztúri Gyárfás-kúria felújítása során. A munka jó ütemben halad, az építkező cég restaurálja a különleges épületelemeket.
Kézifűrésszel vágta le, majd összetörte a székelykeresztúri katolikus templom előtt felállított keresztet és a rajta lévő corpust egy férfi – vélhetően ugyanaz a személy, aki Székelyudvarhelyen is hasonló rongálást hajtott végre.
A felújítás alatt álló 137-es megyei út bikafalvi szakaszán teljesen lebetonozták a sánc egy kisebb részét, így az esőzésekkor több ingatlanra is befolyt a szemközti utcából érkező víz. Hargita Megye Tanácsa megvizsgálja a helyzetet.
Pszichés problémákkal küzdő személy fűrészelte le a feszületet a székelyudvarhelyi Kórház-negyed bejáratánál: a corpust eltávolította, a keresztet pedig a zöldövezetben hagyta. A helyi rendőrség munkatársai kapták el a tettest.
Türelemmel viselt hosszas betegség után 79. éves korában elhunyt dr. Oláh József, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház intenzív osztályának egykori osztályvezető aneszteziológus főorvosa. Tőle búcsúzik a Legprímább Polgárok Kuratóriuma.
Az ügyészség elrendelte, hogy testi sértés és rongálás helyett emberölési kísérlet és rongálás miatt nyomozzanak a Székelyudvarhelyen július 31-én történt balesetben – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
A rendőrség szerint a július 31-i közúti balesetet nem figyelmetlenségből, hanem szándékosan okozta az egyik jármű vezetője. A 68 éves sofőrt őrizetbe vették, az ügyben testi sértés és rongálás miatt nyomoznak.
Ünnepi dísztanácsülésen adták át Székelykeresztúr városi kitüntetéseit péntek délelőtt a Sóskúti Diákszálló konferenciatermében. Olyan személyeket és közösségeket köszöntöttek, akik munkájukkal gazdagítják a város életét.
A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum négy pedagógusa júliusban Barcelonában vett részt egy egyhetes Erasmus+ továbbképzésen, amelynek középpontjában a konfliktuskezelés, az érzelmi intelligencia fejlesztése és a bullying megelőzése állt.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
szóljon hozzá!