Tippverseny az udvarhelyi örökségvédelemért

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Hét műemlékjellegű épület lebontása után a Civilek az Örökségért Mozgalom tippversenyt hirdetett, vajon melyik lesz a következő. A megbízott főépítész szerint a hivatal nem tehetett semmit a törvények miatt – a képviselők egy véleményező bizottság felállítását szorgalmazták a későbbi problémák elkerülése érdekében.

Fülöp-Székely Botond

2016. február 18., 23:032016. február 18., 23:03

2016. február 19., 11:562016. február 19., 11:56

Képes tippverseny címmel tippszelvényeket osztott ki a csütörtöki tanácsülés előtt Balázs Attila, a Civilek az Örökségért Mozgalom egyik tagja. Ebben azt kell kitalálni, hogy az elmúlt években lebontott hét régi épület után melyik lesz a következő, amit tönkretesz valaki. A szórólapon olyan már megsemmisített épületek fényképei szerepeltek, mint  a Tomcsa Sándor emlékház, a Ferenczy vendéglő, illetve egy Malom utcai, két Bethlen Gábor utcai, egy Tompa László és egy Eötvös József utcai ingatlan.

„Vannak listázott műemlékek, amelyekre így-úgy vigyáz a törvény, de azonkívül sok épített örökség is, amire nem vigyáz semmi” – jelentette ki Jakab Mária, a polgármesteri hivatal megbízott főépítésze. Mint mondta, a Ferenczy vendéglőt és a Tomcsa Sándor emlékházat 1990 és 2000 között bontották le, akkor pedig egyetlen törvény sem védte azokat az épületeket, amelyek magántulajdonban voltak. A műemlékvédelmi övezet pontosan a Malom utcáig tart, ám nem azt a felét foglalja magába, amelyikben a tippszelvényen szereplő épület található. A Bethlen Gábor, a Tompa László és az Eötvös József utcai épületek esetében műemlékvédelmi értesítéssel adták ki az építkezési engedélyeket.

„A Civilek az Örökségért Mozgalom mindig kiszemel egy épületet, arra rászáll, rémálommá téve az építkezést úgy a tulajdonosnak, mint a hivatalnak. (…) Mi végezzük a dolgunkat a törvényes kereteknek megfelelően, mégis úgy tűnik, hogy mi vagyunk a rosszak” – fakadt ki Jakab.  A megbízott főépítész szerint azzal lehetne a leghatásosabban védeni a régi épületeket, hogyha a hivatalnak előjoga lenne megvásárolni azokat eladásuk esetén. . 

Orbán Balázs, MPP-s képviselő azt javasolta, hogy ha már nem törekedünk arra, hogy a törvényeket módosítsuk, legalább helyi szinten olyan szabályozást kéne hozni, amelyek megnehezítik vagy megakadályozzák múltunk elporlasztását. Gidó Csaba RMDSZ-es képviselő emlékeztetett, hogy Jakab Áron Csaba kollégájával még 2014-ben benyújtottak a hivatalhoz egy határozattervezetet, amelyben kérték egy véleményező bizottság felállítását a városközpontban tervezett építkezésekkel kapcsolatban. A bizottság építészekből, történészekből és önkormányzati képviselőkből állt volna, ám a tervezetet máig nem terjesztették a városatyák elé. Gidó abban bízik, hogy ez hamarosan megtörténik. A kommunista rendszerben kevesebb épületet semmisítettek meg, mint az elmúlt 26 évben – tette hozzá. Jakab Attila néppártos képviselő úgy látja, hogy hosszas pereskedések árán is megéri ellehetetleníteni a városképet romboló építkezéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés