Tizennégy galambfalvi sárgaságos

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Sárgasághullám indult el Galambfalva községben az elmúlt időszakban: Kis- és Nagygalambfalváról, valamint más közeli településekről jelenleg tizennégy ilyen beteget kezelnek a székelyudvarhelyi kórház fertőző betegségek osztályán. A szakemberek szerint nem kell járványtól tartani, hiszen általában ősszel és tavasszal megnő a sárgaságos megbetegedések száma – a higiéniára azonban érdemes figyelni.

Bálint Kinga Katalin

2014. november 25., 10:562014. november 25., 10:56

2014. november 25., 12:202014. november 25., 12:20

Elszórtan, látszólag egymástól függetlenül jelentkeztek a májgyulladásos esetek Kis- és Nagygalambfalván az elmúlt hetekben, de remélhetőleg nem folytatódik a sárgasághullám – fogalmaztak a települések illetékesei. A nagygalambfalvi háziorvos, Hegyi Tünde portálunknak  elmondta, az első sárgaságos beteg, egy kislány körülbelül három hete jelentkezett, azóta még egy gyereknél és öt felnőttnél tapasztalták a tüneteket, az esetek között azonban mindeddig nem fedeztek fel semmiféle összefüggést: a gyerekek például két külön épületben tanultak, egy családon belül pedig nem volt több eset. Egyelőre tehát nem tudni az esetek kiváltó okát, ám az orvos véleménye szerint a legyengült immunrendszer, a szervezet lecsökkent ellenállóképessége járulhat hozzá a megbetegedés kialakulásához, és nem gyanakszik járványra. A községben ez már a második sárgasághullám az utóbbi hónapokban – mondta el Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere, hozzáfűzve, valamivel több mint egy hónapja Kisgalambfalván betegedtek meg többen. Akkor a háziorvossal konzultálva, az okot keresve ellenőriztették a kutak vizének tisztaságát, ám a laborvizsgálatok sem mutattak rendellenességet. Most újabb tanácskozást terveznek, a további fertőzések elkerülése érdekében.

Növekvőben a sárgaságosok száma

Mint Bíró Judit, a székelyudvarhelyi városi kórház fertőző betegségek osztályának főorvosa érdeklődésünkre elmondta, Galambfalva térségéből hétfőn tizennégy sárgaságos beteg tartózkodott náluk, ám ez véleménye szerint nem ad okot a pánikra. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi igazgatóság vezetője is megerősítette: nincs járványveszély. Mint fogalmazott, ősszel és tavasszal van a sárgaságszezon, idén pedig nagyobb is az ilyen típusú megbetegedések száma, mint az előző években – a hepatitis A vírus által okozott akut májgyulladás kialakulásában egyebek mellett a szervezet fogékonysága és a higiéniai körülmények is szerepet játszanak.

Figyelni a higiéniára és a vízfogyasztásra

A mostani sárgaságos betegek egy része egy zártabb, hátrányos szociális helyzetben lévő közösség tagjai, de rajtuk kívül másokat, jó körülmények közt élőket is kezelnek jelenleg – a vírus a széklettel ürül, a higiéniai szabályok be nem tartása vagy akár szennyezett víz fogyasztása miatt fellépő vírusos májgyulladás elszórtan jelentkezett több környékbeli településen, Kis- és Nagygalambfalva mellett például Fiatfalván is. A betegség megelőzése érdekében ajánlott jobban odafigyelni a kézmosásra, illetve a kérdéses tisztaságú ivóvíz helyett palackozottat fogyasztani – mondta el a szakember.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Megvan a megoldás az iskolahálózati krízisre Székelyudvarhelyen

Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.

Megvan a megoldás az iskolahálózati krízisre Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. június 26., péntek

„Székelyudvarhely jövőjét ugyanazok az értékek tarthatják meg, amelyek a múltját is építették” – átadták a Pro Urbe díjakat

Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.

„Székelyudvarhely jövőjét ugyanazok az értékek tarthatják meg, amelyek a múltját is építették” – átadták a Pro Urbe díjakat
2026. június 24., szerda

Bagossy-láz Udvarhelyen: akár 15 ezren is érkezhetnek, jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni

A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezi a Bagossy Brothers Company péntek esti koncertjét az Udvarhely Napokon, ezért kiterjedt forgalomkorlátozásokat és ideiglenes közlekedési intézkedéseket vezetnek be a biztonság érdekében.

Bagossy-láz Udvarhelyen: akár 15 ezren is érkezhetnek, jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni
2026. június 24., szerda

Különleges daganatműtétet végeztek Székelyudvarhelyen

Komplex urológiai-onkológiai műtétet végeztek nemrég a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban laparoszkópos eljárással. A beavatkozás mérfőldkő nemcsak a helyi kórház, hanem az egész térség számára.

Különleges daganatműtétet végeztek Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Villámáradásokkal járt a heves zápor Udvarhelyszéken

Heves zápor csapott le kedden Székelyudvarhelyre és az udvarhelyszéki településekre. A rövid ideig tartó, de rendkívül intenzív esőzés miatt több utcán megállt a víz, pincéket öntött el a csapadék, a falvakban pedig kisebb áradásokat okozott.

Villámáradásokkal járt a heves zápor Udvarhelyszéken
2026. június 23., kedd

Ne ijedjenek meg a szirénától – gyakorlat zajlik kedden Székelyudvarhelyen

Polgári védelmi gyakorlatot tartanak kedden délelőtt Székelyudvarhelyen, a Cserehát-negyedben. A gyakorlat részeként légi riadó jelzés is hallható lesz.

Ne ijedjenek meg a szirénától – gyakorlat zajlik kedden Székelyudvarhelyen
2026. június 22., hétfő

Vakolatomlás: nem elégednek meg az elsődleges magyarázattal

Szinte biztosan egy régi beázás következménye, hogy leomlott a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik osztálytermében a mennyezeti vakolat egy része, de a tanintézetvezetés nem éri be az elsődleges magyarázattal.

Vakolatomlás: nem elégednek meg az elsődleges magyarázattal
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Alaposan felöntöttek a garatra, mégis autót vezetett két férfi – eljárás indult ellenük

Részeg sofőröket füleltek le Udvarhelyszéken: egyik férfi rutinellenőrzés során bukott le, a másik pedig balesetezett.

Alaposan felöntöttek a garatra, mégis autót vezetett két férfi – eljárás indult ellenük
2026. június 22., hétfő

Rovarirtás lesz Székelyudvarhelyen

Csapadékmentes idő esetén rovarirtást végeznek Székelyudvarhely közterein, hétfőn este – hívja fel a figyelmet a helyi polgármesteri hivatal.

Rovarirtás lesz Székelyudvarhelyen
Rovarirtás lesz Székelyudvarhelyen
2026. június 22., hétfő

Rovarirtás lesz Székelyudvarhelyen

2026. június 21., vasárnap

Összefogással tisztították meg a Bucsin felé vezető utat

Kő és sár borította be vasárnap délután a Parajdot a Bucsin-tetővel összekötő országút egy szakaszát, miután a heves esőzések nyomán egy patak kilépett a medréből. Az úttestet összefogással sikerült megtisztítani.

Összefogással tisztították meg a Bucsin felé vezető utat
Hirdetés