Tömbházak hőszigetelésére pályázna a székelyudvarhelyi városvezetés

Tömbházak hőszigetelésére pályázna a székelyudvarhelyi városvezetés

Fotó: Barabás Ákos

Költségvetés-módosításokról, tömbházak hőszigeteléséről, az inkubátorház működtetéséről, valamint utcák közvagyonba vételéről döntött csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület. Ezenkívül szociális és ifjúsági lakásokat is kiosztottak.

Fülöp-Székely Botond

2016. október 27., 18:192016. október 27., 18:19

Összesen kilenc tömbház hőszigetelésének előtanulmányát fogadták el az önkormányzati képviselők. Erre azért volt szükség, hogy a kivitelezéshez szükséges forrásokat megpályázhassa a hivatal. Az előtanulmányban közölt költségeket a lakóknak is jóvá kellett hagyniuk, ám ők sokallták, ezért több munka megvalósítása elmarad, sőt egy tömbház le is mondott a szigetelésről – tudatta Puskás Katalin, a hivatal beruházási osztályának vezetője. Mike Levente koalíciós képviselő elmondta, május óta újratervezték a négyszáz családot érintő projektet, így a költségek is csökkentek harminc százalékkal. Ugyanakkor kiderült, hogy még nem minden lakó egyezett bele a kivitelezésbe, de november 3-áig még megtehetik. Orbán Árpád alpolgármester az emberek bizalmát kérte a megvalósításokhoz, biztosítva őket arról, hogy az elkövetkező három évben igyekeznek minél kisebb anyagi terhet róni rájuk. Részletfizetési lehetőséget is biztosítanak. A Kárpátok bejáratnál, a Céhek, a Mihail Kogălniceanu, a Mihai Eminescu, a Tihadar, a Győzelem, az Építők és a Függetlenség utcákban szeretnének tömbházakat szigetelni.

A városatyák úgy döntöttek, hogy a Hargita Megye Tanácsa, illetve az oroszhegyi és a székelyudvarhelyi önkormányzat  által létrehozott fejlesztési társulás (ADI) három évig üzemelteti az udvarhelyi inkubátorházat. A működéshez szükséges költségekhez a hivatal 51 ezer lejjel járul hozzá. Az ADI tagjai partnerségi szerződést kötöttek az Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetségével, amely szakmai tudással segíti az inkubátorház üzemeltetését.

Annak ellenére, hogy az RMDSZ-frakció szerdai sajtótájékoztatóján több pontban is kifogásolta a költségvetés módosításait, csütörtökön egyöntetűen szavaztak a képviselők a kérdésben. Egyebek mellett az Éltetőkút utca modernizálására, oktatási és kulturális intézmények támogatására csoportosítanak át pénzeket, a Nyirő-villa felújításáról, illetve a Nicolae Bălcescu utca és a Bethlenfalvi út kereszteződésébe tervezet körforgalom megépítéséről egyelőre letesznek. A városatyák elfogadták az energetikai stratégiát is, bár a szövetségiek megjegyezték, hogy a dokumentum nagyobb nyilvánosságot is kaphatott volna. Pozitívan bírálták el azt a határozattervezetet is, melynek köszönhetően a városi kórház pályázhat egy napenergiás melegvíz-rendszerre. A hivatal tíz áras telket fog vásárolni a Kipi-Kopi Napközi Otthon bejáratának kialakításához. Erre nagyjából 17 ezer eurót költenek. Elfogadták a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre vonatkozó ügyviteli módozatokat is. Lényeges napirend volt a Tulipán, illetve a Bem József utca közvagyonba vétele, ami a város közterületeinek rendezése szempontjából fontos.

Némi vitát szült, hogy ugyanazon a gyűlésen osztottak ki szociális lakásokat a Cekend bejáratnál, amelyen megalakult a lakásigényléseket elemző bizottság. Ezt Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es frakcióvezető kifogásolta. Szerinte nem volt törvényes az intézkedés. Később ifjúsági lakások odaítéléséről is döntöttek a képviselők, valamint megemelték a bérleti díjakat azok esetében, akik 2015. július vége után kötöttek szerződést. Orbán Árpád rámutatott, a bérleti díjakból befolyó pénz már nem marad teljes egészében az önkormányzatoknál, annak hatvan százalékát az államkasszába kell továbbutalni. Hozzátette a hivatal levélben kéri majd a fejlesztési tárcától, hogy a bérlők megvásárolhassák az ifjúsági lakásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!