Turistavonzó Krisztus-kilátó

Turistavonzó Krisztus-kilátó

Fotó: Lukácsi Lehel

Egy éve annak, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a Krisztus-kilátót: a Nyikó mentére letekintő impozáns építmény azóta igen látogatott, bár a Gordon-tetőre vezető út megrongálódott az esőzések miatt. A szobor mellé Makovecz Imre tervei alapján kápolna is épülne, bár a forráshiány miatt egyelőre nem tudni, hogy mikor.

Kovács Eszter

2014. augusztus 19., 09:362014. augusztus 19., 09:36

A Gordon-tető aljáig járható, utána már rendkívül göröngyös út vezet fel a kilátóig, bár a nehézségek nem szegik az idelátogatók kedvét – a kilátó hétköznap és hétvégén is egyaránt látogatott. A bogárfalvi Pro Temp Alapítvány kezdeményezte, a Nyikó menti falvak és vállalkozások támogatásával létrejött beruházás kivitelezéséhez 2010 tavaszán fogtak hozzá, a Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító kilátó huszonkét és fél méter magas, tervezője Zavaczki Walter Levente szobrászművész. A Krisztus-szobor 2012 novemberére készült el, a többszintes szerkezetre csigalépcsőn lehet felkapaszkodni, a szobor szegycsontjánál a szejkei út felé, tarkóján pedig a Kalonda irányába lehet kitekinteni. Az ünnepélyes felavatást tavaly augusztus 17-én tartották.


Megjavítják az utat

A tetőre vezető út helyreállítása folyamatban van, tudtuk meg Kovács Lehel farkaslaki polgármestertől, a barázdák elegyengetéséhez a folyamatos esőzés miatt sem tudtak hozzálátni. „Sikerült megfelelő erőgépet szerezni, így két héten belül rendeződik az út helyzete” – ígérte a község vezetője. A térségbe látogatókat a megközelíthetőség nem akadályozta, ha gyalogszerrel is, de nagyon sokan felkapaszkodtak a tetőre. „A farkaslaki községházán működő turisztikai irodában óriási volt az érdeklődés, ezért az idei szezonban külön csomaggal rukkoltunk elő, melynek részeként a Krisztus- és az oroszhegyi kilátót tekinthetik meg a turisták” – újságolta a polgármester.


Makovecz-kápolnaterv ajándékba

A hideget és meleget is kapott Krisztus-szobrot egyébként Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész pozitívan bírálta el, továbbá életpályája egyik utolsó tervét, a kilátóhoz vezető úton felépítendő kápolna rajzát ajándékozta a kezdeményezőknek. „Tervbe vettük a kápolna kivitelezését, az alapkövet is elhelyeztük, de forráshiány miatt egyelőre a tervezés szintjén megrekedt a beruházás” – mondta el Fancsali Péter, a Pro Temp Alapítvány titkára. Kovács Lehel egyébként úgy vélekedik az üggyel kapcsolatban, hogy a kilátó turisztikai potenciáljának kiaknázása érdekében érdemes lenne a kápolnát is felépíteni, hisz így még több turistát vonzana a látványosság.

Visszahívó kilátás

Az udvarhelyi Gergely Gizella hétfőn látta először közelről a Krisztus-ábrázolást: Magyarországon élő leányával és szlovákiai vejével együtt kapaszkodtak ki a Gordon tetejére, majd fel, a szobor belsejében. „Mi tagadás, feledhetetlenre sikerült a nap, nemcsak azért, mert lenyűgöző fentről a látvány, hanem mert a felvezető úton egy medvével is találkoztunk” – mesélték.

Ottjártunkkor több magyarországi csoport is felfelé tartott, többségük gyalogszerrel. Lászlóék például már harmadszor vendégeskednek Székelyszentléleken, az orosházi család másodszor vágott neki a meredeknek, ezúttal néhány hónapos gyermekük társaságában. „Tavaly már megmásztuk egyszer az oldalt, de annyira lenyűgöző fentről a kilátás, hogy ismét nekivágtunk” – magyarázták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!