Mind az RMDSZ, mind pedig az ellenzéke üdvözli, hogy Arros Orsolya megmérkőzne a székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségéért.
2015. szeptember 25., 09:462015. szeptember 25., 09:46
2015. szeptember 25., 09:492015. szeptember 25., 09:49
Arros Orsolya (fotó) bejelentésével kapcsolatban Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor portálunknak elmondta, ő maga is a médiából értesült a történtekről, személyesen nem is ismeri a „potenciális” jelöltet, azonban úgy tudja, „jól képzett hölgyről van szó”. „Természetes, hogy az RMDSZ elfogadja a jelölését, hiszen úgy érzem, jót tesz a választóknak, ha verseny van” – fogalmazott a szenátor, hozzátéve, hogy ez ugyanakkor a többi – szövetségen belüli – potenciális jelöltnek is előnyére válik, hiszen mozgósítja őket annak bemutatására, hogy mit szeretnének a város érdekében tenni. Ebből pedig kiderülhet, mit várnak el a lakók – fűzte hozzá. Rámutatott, előválasztást fognak szervezni Udvarhelyen, ahol egy közgyűlés vagy küldöttgyűlés dönt a tényleges jelölt kilétéről, ennek megrendezése pedig a helyi szervezet feladata. „Nekünk az a fontos, hogy minél többen átérezzék, mennyire lényeges a közösség életében: habár négyévenként, de beleszólhatnak az emberek abba, ki rendezi közös ügyeiket” – fogalmazott Verestóy Attila.
Nem kell az ellenségeskedés
„Mindezt nem érzem egy személy elleni jelölésnek, inkább egy városért valónak” – jelentette ki az RMDSZ-es szenátor. Mint mondta, úgy tudja, Bunta Levente jelenlegi polgármester is szeretné jelöltetni magát a helyhatósági választásokon, illetve a szövetség egy jelenlegi megyei tanácsosa is gondolkodik a megmérettetésen. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy időközben több potenciális jelölt is tesz hasonló bejelentést. „Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a versenyhelyzetben ne alakuljon ki egy olyan képlet, hogy aki nem nyer, az rögtön ellenséggé válik vagy megpróbál más úton a tisztséghez jutni a helyhatósági választáson mint az RMDSZ ellen induló valaki” – szögezte le. Bunta Leventét az RMDSZ „jó katonájaként” határozta meg Verestóy, kiemelve: nincs tudomása arról, hogy a polgármester függetlenként indulna.
EMNP: alternatívát kell adni a szavazóknak
A csütörtöki bejelentéssel kapcsolatban megkérdeztük Jakab Attilát, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Hargita megyei elnökét is, aki szerint ezzel az RMDSZ belátta, a város nem fejlődik megfelelőképpen a jelenlegi polgármester irányítása alatt. „Mi már lassan nyolc éve hangoztatjuk, hogy nem megfelelő az irány” – fogalmazott Jakab. A Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezetével való együttműködési szándékukkal kapcsolatban kifejtette, a Néppárt „tudja, mit akar”, álláspontjuk semmiben sem változott a bejelentő sajtótájékoztató óta. Jelenleg arra várnak, hogy az MPP országos vezetősége jóváhagyja a helyi együttműködést. Az, hogy kit jelölnek az udvarhelyi polgármesteri székbe, egyelőre nem dőlt el. „Részünkről teljesen mindegy, hogy EMNP-s, MPP-s vagy független jelöltet indítunk, csupán egy alternatívát szeretnénk adni a városnak” – szögezte le.
Az MPP-nél az országos vezetőség álláspontjára várnak
Az MPP részéről Orbán Balázs székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő szerkesztőségünknek nyilatkozva elmondta, szintén üdvözli Arros Orsolya döntését. Reményét fejezte ki, hogy ez az RMDSZ udvarhelyi szervezetén belüli politizálás demokratizálódását jelenti – nem csak egy megtévesztő taktika, és valóban sor kerül a hangoztatott előválasztásra. Mint mondta, fontos volt, hogy a szövetség belássa, nem volt helyes, ahogyan Bunta Levente vezette a várost az elmúlt években. „Ami a város javára válik, annak mi is örvendünk” – fogalmazott, megjegyezve, hogy az így kialakuló verseny valóban jót tesz az udvarhelyieknek.
Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke kifejtette, pártjuknak is több potenciális jelöltje van a közelgő választásokra, közülük a későbbiekben választják ki a legmegfelelőbbet. Hangsúlyozta, a Néppárthoz hasonlóan ők sem zárkóznak el a pártjukon kívüli jelöltek támogatásától, ám az RMDSZ szintjén csak azok jöhetnek szóba, akik „kiábrándultak” a szövetség politikai nézeteiből. Elképzelhetőnek tartja, hogy a helyi Néppárttal közösen indítsanak jelöltet – ezzel kapcsolatos meglátását a párt országos vezetőségének is továbbította, ellenben még nem kapott választ a megfogalmazottakra.
Arros Orsolya kötelességnek érzi
Amint arról beszámoltunk, Arros Orsolya csütörtökön reggel egy rádióadásban jelentette be indulási szándékát. „Érzem magamban azt az erőt, azt a szakmai tudást, amely kezd leülepedni, és amelyről úgy gondolom, hogy szinte kötelességem a város szolgálatába állítani” – mondta érdeklődésünkre Arros Orsolya, hogy miért szeretne elindulni a jövő évi helyhatósági választásokon. Szerkesztőségünkben adott interjújából kiderült, egyértelmű volt számára, hogy az RMDSZ színeiben jelölteti magát, hiszen úgy érzi, csak a szövetség tudja biztosítani számára azt „az erős hátteret”, amellyel képes hosszú távon együttműködni Udvarhely jobbá tétele érdekében. Mint mondta, azt nem meri teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy az érdekképviselet helyi szervezete egyöntetűen támogatni fogja jelölését, azonban nagyon bízik ebben.
„Nőnek teremtett az Isten, de én úgy gondolom, hogy egy ilyen tisztség betöltésénél a szakmaiság a legfontosabb. Elsősorban nem nőként indulnék a választáson, hanem egy szakmailag felkészült, relatív fiatal személyként, egy kitűnő csapattal” – szögezte le a háromgyerekes családanya. Mint mondta, csak szervezés kérdése, hogy szülőként és városvezetőként is meg tudjon felelni. „Mindig azt mondom a nőknek, mindegy, mit csinálnak, csak ők döntsenek erről” – magyarázta, hozzátéve, hogy gyerekei mellett eddig is folyamatosan dolgozott, tanult, fejlesztette magát.
Arros Orsolya egyébként a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem külkereskedelmi szakán végezte felsőfokú tanulmányait, majd Budapesten, egy francia felsőoktatási intézet kirendelt tagozatán, angol nyelven bővítette tudását a már említett témakörben. Ezek után egy multinacionális cégnél kapott munkát, később pedig a banki szférában helyezkedett el. Utóbbinál idővel olyan pozícióba került, hogy annak az összes Hargita megyei céggel folytatott kereskedelmi tevékenységében közreműködött.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!