Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi bíróságon nem történt érdemi előrelépés abban a két Termés utcai Gábor család tagjai ellen folytatott perben, amelyeket péntek reggel tárgyaltak, hacsak nem nem könyveljük el eredménynek azt, hogy négy, eddig különböző időpontokban folyó tárgyalást egy napra – július 3-ára – halasztottak. A péntekin kívül folyik még a Gáborék Demeter Ernő testi sértésének, valamint Gálfi Árpád rendőrségi fenyegetésének ügye.
2015. június 19., 15:392015. június 19., 15:39
2015. június 19., 15:412015. június 19., 15:41
Az öt vádlott, Gábor Dénes, Róbert, Zsolt, Szabolcs, valamint Ötvös Eszter közül újból csak három jelent meg a pénteki tárgyaláson, Gábor Dénes és Ötvös Eszter hiányoztak. Fogadott ügyvédjük Moldovan Mihai is csak e-mailben értesítette a bíróságot, hogy tárgyalás-áthelyezési kérést nyújtottak be: ő maga ügyfelén keresztül adta az ítélőszék tudtára, hogy járműprobléma miatt Marosvásárhelyről jövet Szovátánál elakadt.
Az első perben a Bethlen- és Kadicsfalviak összefogása révén 17 rendbeli fenyegetésért és más bűncselekményekért indított vád ellen védekezik a család öt tagja, a másikban pedig Gálfi Árpád önkormányzati képviselőt és családját fenyegette halállal nyilvánosan, kamerák előtt Gábor Róbert és Gábor Szabolcs. A jelenlévő vádlottak az ítélőszék kérdéseire elmondták, hogy apjuk, Dénes a váróteremben van de élettársától Ötvös Esztertől „elkülönültek”, s úgy tudják, hogy Eszter Aradra menekült. Az információ fényében az ítélőszék tíz perces szünet után – amelyet arra használt, hogy az áthelyezési kérés iktatását leellenőrizze – július 3-ára tűzte a következő ülést: az áthelyezési kérés elbírálása alatt folytatódhat a tárgyalás. Arra az ülésre Marosi György a sértett felek ügyvédjének kérésére, a vádlottak ügyvédje pénteki hiányzásának igazolására bizonyítékot kell benyújtson. Ugyanakkor a teremből hiányzó vádlottak számára előállítási parancsot adott ki a bíró.
A Duna televízió kamerája által rögzített fenyegetésben a vádemeléskor egy más ügy miatt előzetes letartóztatásban lévő Róbert ügyvédje elmondta, hogy amikor szabadlábra került védence, akkor megszűnt a hivatalból kihelyezés mandátuma, saját maga kell védőügyvédet fogadjon. Róbert azt állította, hogy ugyanazt az ügyvédet fogadta aki a másik perében is képviseli, de az iratcsomóban nem volt erre szóló ügyvédi megbízás-levél. A halasztást tehát ügyvéd fogadására kapták.
A vádlottak nem tűrték csendben a felelősségre vonási folyamatot, újabb fenyegetéssel és rágalmakkal illették Gálfi Árpádot, a bethlen- és kadicsfalviakat, Róbert pedig a második pere tárgyalása közben még arra is panaszkodott, hogy igazságtalanul kezeli őt az ügyészség: „Kéz a kézben van az ügyész Gálfiékkal – mondta. A tárgylóterem előterében még egy újságírót is megfenyegetett: „tudom hol lakik...”, s a címét is megmondta. A garázdálkodó család felett gyülekeznek a fekete felhők, de Marosi ügyvéd türelemre intette az összefogó közösséget. „A dolgok lassan, de haladnak. Legalább a folyamat alatt nem követnek el más bűncselekményeket, s nem váltják be fenyegetéseiket – emlékeztette az előtérbe gyűlt sértett feleket.
Kézifűrésszel vágta le, majd összetörte a székelykeresztúri katolikus templom előtt felállított keresztet és a rajta lévő corpust egy férfi – vélhetően ugyanaz a személy, aki Székelyudvarhelyen is hasonló rongálást hajtott végre.
A felújítás alatt álló 137-es megyei út bikafalvi szakaszán teljesen lebetonozták a sánc egy kisebb részét, így az esőzésekkor több ingatlanra is befolyt a szemközti utcából érkező víz. Hargita Megye Tanácsa megvizsgálja a helyzetet.
Pszichés problémákkal küzdő személy fűrészelte le a feszületet a székelyudvarhelyi Kórház-negyed bejáratánál: a corpust eltávolította, a keresztet pedig a zöldövezetben hagyta. A helyi rendőrség munkatársai kapták el a tettest.
Türelemmel viselt hosszas betegség után 79. éves korában elhunyt dr. Oláh József, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház intenzív osztályának egykori osztályvezető aneszteziológus főorvosa. Tőle búcsúzik a Legprímább Polgárok Kuratóriuma.
Az ügyészség elrendelte, hogy testi sértés és rongálás helyett emberölési kísérlet és rongálás miatt nyomozzanak a Székelyudvarhelyen július 31-én történt balesetben – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
A rendőrség szerint a július 31-i közúti balesetet nem figyelmetlenségből, hanem szándékosan okozta az egyik jármű vezetője. A 68 éves sofőrt őrizetbe vették, az ügyben testi sértés és rongálás miatt nyomoznak.
Ünnepi dísztanácsülésen adták át Székelykeresztúr városi kitüntetéseit péntek délelőtt a Sóskúti Diákszálló konferenciatermében. Olyan személyeket és közösségeket köszöntöttek, akik munkájukkal gazdagítják a város életét.
A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum négy pedagógusa júliusban Barcelonában vett részt egy egyhetes Erasmus+ továbbképzésen, amelynek középpontjában a konfliktuskezelés, az érzelmi intelligencia fejlesztése és a bullying megelőzése állt.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
Befejezéséhez közeledik Székelyudvarhely egyik látványos beruházása: korszerű közvilágítás épült a Bethlen Gábor utcában, a kábelrengeteg eltűnésével letisztultabbá válik az utcakép.
szóljon hozzá!