Újszülött medvék Homoródfürdőn

Újszülött medvék Homoródfürdőn

Fotó: Farkas Antal

Nőstény medvének és nemrég született bocsainak kerítettek el egy erdős részt Homoródfürdőn, az esetlegesen arra tévedő természetjárók testi épségének védelme érdekében. A vélhetően mintegy két hónapos medvebocsokat anyjuk egy félreeső részen helyezte el – a számukra elkerített részre tilos és életveszélyes a belépés, a tilalom megszegése legalább tízezer lejes pénzbírsággal büntetendő.

Bálint Kinga Katalin

2014. március 18., 09:412014. március 18., 09:41

2014. március 18., 12:442014. március 18., 12:44

A két medvebocsot feltehetően január közepén világra hozott anyamedve nyomait Murányi Sándor Olivér vette észre – mint elmondta, szólt róluk egy barátjának, aki értesítette Jakab Attilát, a Nagy-Küküllő Vadásztársulat elnökét arról a gyanújáról, hogy egy medve a lakott területhez közel adott életet kicsinyeinek. A vadásztársulat és a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség illetékesei pénteken délután kerítették el azt az erdős részt, ahol a szóban forgó állat elbújt kicsinyeivel, ezután az illetékes szervek a szentegyházi önkormányzattal közösen felügyelik a területet, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartva.

Mint Jakab Attila elmondta, az állatokat először el akarták altatni és biztonságosabb helyre szállítani, ám ezt elvetették, az anyamedvének az ébredést követő kiszámíthatatlan reakciójától tartva. Az illetékesek sosem tapasztalták még, hogy egy medve a lakott területhez ennyire közel telepedjen meg kicsinyeivel – Jakab feltételezései szerint a bocsok néhány hét múlva megerősödnek annyira, hogy anyjukkal elhagyhatják a számukra zajos, nyugtalan környéket. Mostani tartózkodási helyüket elkerítették szalaggal, melyre több helyen figyelmeztető nyomtatványokat helyeztek ki. A tiltott területre való belépés, ezáltal a védett állatok ideiglenes élőhelyének háborgatása legkevesebb tízezer lejes pénzbírsággal büntetendő, ám ez még a legszerencsésebb következmény, az anyamedve ugyanis rendkívül veszélyes, ha bocsait nem érzi biztonságban – tájékoztatott a vadásztársulat elnöke.

Mint a helyszínen lévő illetékesek elmondták, a medve kölykezés után több hónapig nem eszik, így még egy ideig nincs szüksége táplálékra. Vizet azonban kell innia, így három-négynaponta – bizonyára éjszaka – elhagyja az elkerített részt, és lemegy a közelben található patakhoz. A nem messze lakó Benedek Ferenc elmondta, leginkább attól fél, hogy valaki a sötétben „nekimegy” a medvének, ugyanis tapasztalatai szerint a környéken tanyázó állatok – kicsinyeik nélkül – nem bántanak sem állatot, sem embert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!