Verestóy: nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni

– Sokan azt mondják – én is többször leírtam –, hogy politikai szerepét Ön kiválóan tudta saját gazdagodására is használni…

– Addig, amíg a törvény megengedte, gazdasági érdekeltségeket is felvállaltam, építettem ki. Volt, ami nem volt eredményes, volt, ami az volt. Viszont bármilyen vállalkozásomat fokozott figyelem kísérte az állami ellenőrző szervek részéről. Egyik legsikeresebb vállalkozásomat, amit el is kellett adnom, mert politikai nyomást éreztem – azt, hogy nem engedi a közeg, amiben élünk –, megléte alatt évente tizenhét állami ellenőrzés lepte meg, közben a másik három konkurens vállalatnál összesen kettő volt. Ilyen körülmények között nehéz volt építkezni, de lehetett. Nagyon sok olyan magyar vállalkozó volt és van, aki sikeres és megfelelő anyagi feltételeket teremtett. Tegye mindenki azt, amit én is teszek, s akkor talán sokkal jobb lesz ez a mi kis világunk.

Jelenleg a vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, és az is, hogy ki mire használja megteremtett pénzét. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy kell követni a példámat, de a vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy bár én nem Székelyföldön teremtek jövedelmet, a megteremtett bevételem több mint nyolcvan százalékát közcélra itt fordítom. Alapítványra, a sportmozgalom támogatására, közösségi és egyházi támogatásra. Tegye ezt mindenki megteremtett jövedelmének legalább egy tizedével.

– Nagyságrendet mondana?

– Több százezer eurót fordítok közcélra.

– Egyre gyakoribbak az ügyészségi eljárások RMDSZ-es magyar tisztségviselők ellen. Ön nem számol további eljárásokkal?

– Úgy vélem, járulékos veszteségként mi is számolhatunk azzal, hogy az ügyészség csapkodó és ide-oda kapkodó szelekciója minket sem kerül ki. Félek attól, hogy szelektíven, torzítva, a tényeket messze nem tekintetbe véve indulnak vagy indulhatnak olyan eljárások, amelyek megalapozottsága kétséges.

– Számít arra, hogy akár Ön ellen is?

– Ellenem nincs miért. Nem foglalkoztam soha közpénzzel. Nem voltam olyan helyzetben, hogy közpénzekről döntsek. Hosszú évek óta nagyon jól tudom, hogy engem megfigyelnek.

– Nem azért lehet úgymond „védettsége”, mert a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak is tagja?

– Ez kétirányú utca, ugyanis aki a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságban benne van, az óhatatlanul tudomásul veszi, hogy a megfigyelés rá is kiterjed. Két évig hivatalosan lehallgattak, amire akkor derült fény, amikor aláíratták velem, hogy vegyem tudomásul, hogy lehallgattak. Ennek oka az volt, hogy a politikai egyezségek során olyan feladatot kaptam, hogy a romániai költségvetésnél alakítsunk ki olyan megoldást, hogy az általunk képviselt magyar közösségek, önkormányzatok megfelelő költségvetési támogatást kapjanak. Az ügyészség által megfogalmazott vád az volt, hogy én így diszkrimináltam a magyar községek és adminisztráció javára a román adminisztrációjú polgármesteri hivatalokkal szemben. Mert feltételül szabtam – írja a jegyzőkönyv –, hogy csak akkor szavazzuk meg a költségvetést, ha a magyar adminisztrációk megfelelő anyagi támogatásban részesülnek. Hosszú idő kellett elteljen, és sok meghallgatást kellett elszenvednem, amíg kétségtelenül sikerült bebizonyítani, hogy ez járt nekünk.

– Az eddigi kis lépések politikája nem vezet átütő eredményre. A törvénykodifikációk megtörténtek ugyan, de betartatni nagyon nehéz. Mi változhat? A jelöltek nagy része nem cserélődött ki. Mitől lesz erősebb az RMDSZ?

– Kétségtelen, hogy az RMDSZ állandóan megújuló politikai szervezet, hiszen volt ereje jelöltjeinek több mint felét cserélni, miközben a nyugati demokráciákban általában húsz-huszonöt százalékos a mandátumonkénti csere. Ezt a vádat nem tudom elfogadni. Az biztos, hogy az utóbbi egy-két évben határozott csökkenését lehetett látni annak a politikai erőnek, amivel az RMDSZ-nek potenciálisan rendelkeznie kellene.

– Ennek mi lehet az oka?

– A politikai belharc jegyeit látta nap mint nap a választópolgár, és abból lassan elege lett. Azt látta, hogy van két-három olyan magyar politikai erő, amely egymás ellen próbál valamit megoldani, ahelyett hogy közösen, összefogva együtt lépne fel a közösség érdekében. Ennek feltételét most megteremtettük. Ez az első olyan esztendő a kilencvenes évek nagy összefogása után, amikor ismét esély van egy nagy összefogás jegyében megmozdítani a magyarságot, és nem olyan arányban, mint az országos átlag, hanem jóval nagyobb arányban. Ha ez megtörténik, annak következményei szerintem beláthatatlanul pozitívak lesznek a magyar közösség számára. Ha sikerül megmozdítani a magyarságot, akkor nem az ötszázalékos küszöb körüli eredmény várható, minőségi áttörést valósíthatunk meg, ha a hat, hat és fél százalék fölé tudjuk emelni a választási eredményeket.

Látszik a valós esélye annak, hogy a Romániai politikai belharc következményeként két nagyobb tömb alakíthat ki egy-egy negyven, negyvenvalahány százalékos jelenléti arányt a következő parlamentben. Ha mi öt százalék körül leragadunk, akkor beállunk egy sorba, ahol nem mi leszünk az élen, ha viszont hat százalék fölött sikerül teljesíteni, akkor annak több következménye is lehet. Az egyik az, hogy a nagy pártok után mi következünk, a másik az, hogy egy ilyen aránynál a különösen nacionalista pártok közül többet ki lehet szorítani a parlamentből.

– Ön ideális viszonyokról beszél, miközben a mai reálpolitika azt sugallja, hogy csak az erő számít a romániai belpolitikában, a román politikum már csak így működik. Vagy Ön ezt másképp látja?

– Én úgy látom, hogy a nemzeti ügy megoldása nem egy nulla összegű játék, és ezt bizonyítja a valóság, ha kicsit átlépjük az országhatárt. Ezt viszont itt megértetni a román politikummal csak akkor lehet, ha a romániai közhangulat is felfogja és támogatja. Óriási a változás ebből a szempontból, de még nem elég. A román közhangulatra – annak ellenére, hogy a média sok mindent tesz azért, hogy lerombolja – nem jellemző a magyargyűlölet. Nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig és szeretetéig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni. Ez az alapja a következő lépéseknek. Ez valójában a pozitív, konstruktív erő megmutatása, és ez lehetséges.

Első lépésként sikerült egyezséget megvalósítani a polgári párttal, ez egy nagyon fontos első lépés volt. Ezt követte a második lépés, aminek kialakításában józan magyar politikai vezetők jelentős szerepet játszottak. Féltem, hogy független jelöltek indulnak. Erről konkrét egyeztetés volt, és örülök, hogy végül nem történik meg.

– Jól érzékelem, hogy 2016-ban valamiféle hárompárti, konszenzusos érdekképviseletet vizionál a romániai magyarságnak?

– Volt idő, még a kilencvenes évek elején, amikor éppen Toró Tiborral értettem egyet abban, hogy a belső választások jegyében kell az RMDSZ-t kialakítani. Most ez az egyetlen esély.

– Apropó, kampány. Itt van a „botrányos óriásplakátok” ügye. Erről Önnek mi a véleménye?

– Egy jó figyelemfelkeltés volt, akkor is, ha tartalmilag vitatkozhatunk vele.

– Ön vitatkozott vele? Mivel győzték meg?

– Vitatkoztam vele, természetesen. Mint minden sarkításban, ebben is van támadási felület. De kiemel egy olyan dolgot, amire a közfigyelmet fel kellett hívni. Ha csak a puszta számokat nézzük: lehet, vitatható, hogy teljes egészében mi tartjuk el Bukarestet, de az tény, hogy az itteni emberek tisztességesebb és jobb adózók, mint a Kárpátokon túliak. És ezt valahol meg kellett mutatni. Ha már állandóan vitatják az állammal szembeni lojalitást, akkor itt látszik, hogy kik a lojálisak és a kevésbé lojálisak a román államot támogató, adózó polgárok szemszögéből. Mert az egyik legfontosabb szempont nem az, hogy hányszor énekeljük el a himnuszt egy rendezvényen, hanem az, hogy tisztességgel befizetjük-e az adót. Ez szerintem sokkal fontosabb tényező. Erre hívta fel a figyelmet ez a kis plakátháború.

– Sikeresnek tartja?

– Szükségesnek tartom.

– Milyen a viszonya a némileg független és önjáró udvarhelyi polgármesterrel, Gálfi Árpáddal?

– Többször találkoztunk, és úgy érzem, együtt tudunk dolgozni, mert mindkettőnknek fontos Udvarhely jövője, a város fejlődése. Azt szeretném, ha sikerülne néhány fontos projektben egyesíteni eszközeinket (például ipari park, terelőút), olyan életképes, megvalósítható tervek kellenének, amelyekhez Bukarestből megfelelő finanszírozást tudunk szerezni. Ahogy például a Kipi-Kopi óvoda építéséhez is sikerült több mint ötmillió lej kormánypénzt hozzátenni.

– Hosszú ideig az RMDSZ-nek nem volt jó kapcsolata a Fidesszel. Mi az, ami változott, és miért?

– Változott mind a két politikai erő filozófiája. A Fidesz végül is belátta, hogy az RMDSZ körül valósítható meg az a magyar összefogás, amit évekkel ezelőtt úgy látott, alternatívaként kell megfogalmazni az RMDSZ-szel szemben. Ez egy óriási előrelépés. És ehhez arra is szükség volt, hogy most arról beszéljünk, nem RMDSZ-listára kérjük a választók szavazatát, hanem az összefogás listájára, a magyar listára.

Életrajzi adatok

Verestóy Attila Székelyudvarhelyen született 1954. március 1-jén. A Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán diplomázott 1978-ban. 1994-ben fejezte be tanulmányait a bukaresti Nemzeti Védelmi Kollégiumban (Colegiul Național de Apărare), ezt követően a németországi George C. Marshall Stratégiai Tudományok Kollégiumában tanult. 1999-ben a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem szervetlen kémia és környezetvédelem szakán doktori címet szerez. Gyakorlómérnökként kezd dolgozni 1978-ban, előbb a gyergyószentmiklósi Mecanica üzemben, majd a székelyudvarhelyi Gábor Áronban. 1980-tól tanársegéd a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem vegyészmérnöki karán, majd ’83-tól ’89-ig a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója. 1990 januárjától a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly alelnök irodája szakértőcsoportjának tagja. 1990 óta Hargita megye RMDSZ-szenátora, 2004-től az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, és néhány év megszakítással 1997 óta az udvarhelyszéki területi RMDSZ elnöke. Verestóy Attila alapítója, elnöke és főtámogatója a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC), valamint a Dr. Verestóy Attila Alapítványnak. Nős, egy gyereke és két unokája van.