„Legyen meleg a gyülekezetben” gondolattal Istennek és embereknek egyaránt kedves terveket dédelget a helyi gyülekezet. Vasárnap a szépszámú résztvevő, a finanszírozók, kivitelezők és vendégek társaságában részesei lehettünk egy nagy tárgyi megvalósulás átadásának: elkészült a műemlékvédelmi előírásoknak is megfelelő, korszerű infrapaneles fűtésrendszer Románia egyetlen magyar világörökség templomában.
Sok idős ember is részt vett a hálaadáson: tekintetükben látszott az öröm. Számukra ez az istenháza nem egy műemlék: életük javát úgy töltötték, hogy bármilyen hideg is volt, vasárnapról vasárnapra részt vettek az istentiszteleten. Most a padok aljára helyezett fűtésrendszer nem árt a freskóknak, ugyanakkor kellemes közérzetet biztosít. Ezzel egy időben kiépítették az új villamos hálózatot is, és remény van rá, hogy megvilágítják a vártemplomot.
„Bizalommal biztonságosabb élet teremthető” – mondta igehirdetésében Demeter Sándor Loránd lelkész. – Egy népi bölcsességgel, mely szerint a gyanú megbetegít, a bizalom gyógyít; egy társadalomkutatási eredménnyel, ami azt támasztja alá, hogy cselekedeteink 67 százalékát a bizalom táplálja és a 37. Zsoltár 3 versével: „Bízzál az Úrban és tégy jót, akkor az országban lakhatsz és élhetsz” üzenettel bátorította mindennapi törekvéseikhez a közösséget. Hálát mondott minden eredményért, amellyel „egy irányba húzzák a szekeret”.
Az átadáson részt vett és köszöntőbeszédet mondott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár, Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese, valamint Zoltáni Csaba, a község polgármestere. Demeter Sándor Loránd unitárius lelkész köszönetét fejezte ki a megyei tanácsnak, a helyi önkormányzatnak, Fülöp Otília főépítésznek, Süveg Évának, a helybéli Kovács Piroskának, Dénes Jenő gondoknak és az egyházközség vezetőségének, valamint a helyi közösségnek, hogy együtt sikeresen meg tudták valósítani, hogy korszerű fűtésrendszere lehessen a templomnak. A beruházás összértéke 50 000 lej, amelyből 39 000 lejt a megyei tanács, 10 000 lejt pedig Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata biztosított.
Molnár Melinda