HÍRDETÉS
Székelyhon.ro
2014. augusztus 22., péntek; Ma Menyhért, Mirjam napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Udvarhely körzeti: Újonc a táblázat élén

2007. 09. 12., szerda

Akárcsak az előző idény elején, két forduló után most is egy újonc vezeti az Udvarhely körzeti labda­rú­gó-bajnokság A csoportját. A most feljutott Udvarhelyi Kü­küllő azt a bravúrt próbálja el­érni, ami tavaly Szentmi­hály­nak sikerült: az első pilla­nattól vezetett, úgy nyerte meg a bajnokságot. A B csoportot ille­tően két százszázalékos csapat van a második fordulót követően, Oroszhegy és Etéd.
Sportszerűség jellemezte a második fordulót, egyetlen piroslapot sem mutattak fel a játékvezetők. A sípmesterek továbbra is hiánycikknek szá­mí­tanak, mivel az Udvarhelyi Játékvezetői Kollégium nem-csak a körzeti bajnokságot lát­ja el, hanem a megyei 4. Liga mindkét csoportját, ezért szük­séges lenne a folyamatos bővítés.
A játékosok közül volt, aki szóvátette, hogy neve nem szerepel az újság hasábján, ennek oka, hogy a csapatvezető nem a kezdőjátékosok közé írta őt, hanem a cserékhez. A játék­ve­ze­tői lap pontosan kéri a kapusok, a kezdő és cserejátékosok nevét, hiszen így sok probléma elkerülhető, illetve megol­d­ha­tó. Habár hét végén nagy eső­zé­sek voltak, a szervezők mindenhol jól előkészítették a játékteret.
A harmadik fordulóban rangadókat rendeznek mindkét csoportban: az A-ban a Kükül­lő–Betfalva, a B-ben pedig az Oroszhegy–Malomfalva pár­har­cok ígérkeznek jó meccsek­nek.


A csoport:


Lövéte–Udvarhelyi Küküllő 0–1 (0–1)
Vezették: Szécsi Cs. – Benedek A., Fazakas J.; Lövéte: Miklós – Nyeszter, Molnár, Forgács E., Nagy, Márton, György, Kicsi, Forgács I., Kelemen, Fórika; Küküllő: Szente – Szígyártó, Benedek, Csomor, György, Mihály, Ádámosi, Mogoºeanu, Ferenczi, Ilyés, Kiss; Gól: Kiss A. (32.); Az első félidőben a találaton kívül még jópár helyzetet hagyott kihasználatlanul a vendég- együttes. A hazaiaknak a végjátékban adódott egyenlítési lehetőség, de összességében a Küküllő megérdemelten nyerte a meccset.



Udvarhelyi Sporting– Szentlélek 1–0 (0–0)

Vezették: Kis F. – Ráduly I., Lukács I.; Sporting: Vass F. – Gagiu, Vass A., Bara, Pál, Geréb, Nagy, Szövérdi, Balázs, Sándor, Chiratcu; Szentlélek: Geréb M. – Magyari, Györgydeák, Geréb P., Tamás, Szász, Miklós, Tifán, Hajdó I., Balog, Hajdó K.
Gól: Gagiu (63.); Kiegyensúlyozott, sportszerű találkozón jó napot fogtak ki a kapusok. A vendégek többet kezdeményeztek, de ahogy általában lenni szokott, a hazaiak taláktak be, mely előnyt a meccs végéig megőrizték.



Betfalva–Farkaslaka 3–0 (2–0)

Vezették: Dénes J. – Fazakas K., Farkas A.; Betfalva: Ambrus – Váradi, György, Molnár, File, Simó, Tiboldi, Kiss, Sipos, Józsa, Dodó; Farkaslaka: Orbán A. – Orbán V., Orbán I., Sebestyén, Albert, Hajdó, Kovács, Fancsali, Sipos, Márton R., Márton Cs.; Gól: Simó (4.), (75.), Molnár (32.); A rutinosabb csapat tartotta otthon a három pontot az újonc gárdával szemben. Utóbbiak két védelmi hibát követtek el, amiből büntettek is a hazaiak. A vendégeknek egy kapufára futotta küzdeniakarásukból, de jobbára a betfalviak irányították az összecsapást.




Nagygalambfalva–Ócfalva 5–0 (2–0)

Vezették: Simó Z. – Fodor J., Vass R.; Galambfalva: Szőcs I – Lukács, Csíki Sz., Nagy, Kecseti, Vass, Csíki D., Szőcs II, Major, Szőke, Miklósi; Ócfalva: Kováts – Péter , Antal, Sorbán, Dávid I., Dávid B., Péter, Orbán, Tököli, Viola, Dénes
Gól: Vass (25.), Major (32.), (57.), Csíki Sz. (55.), (81.); A hazai együttes egész meccs alatt uralta a játékot. Sok helyzetet dolgoztak ki, akár még több gól is születhetett volna. A vendégek egyszer sem voltak veszélyesek a galambfalvi kapura.



Csekefalva–Szentábrahám 2–5 (2–3); Vezették: Kiss I. – Fazakas L., Fodor K.; Csekefalva: Farkas – Fodor L., Fazakas, Barabás I, Máté, Péter, Rácz, Orbán, Fodor Z., Barabás II, Hijú; Szentábrahám: Borbély – Pál, Kovács, Kiss, Tánczos, Gindella, Simó, Gábor, Andrási, Balázs, Kandó; Gól: Péter (6.), Rácz (11.), illetve Simó (17.), Balázs (27.), (34.), (73. (78.); Jól kezdett a hazai csapat a szomszéd települések találkozóján, az első negyedórában már kétgólos vezetéshez jutott. A vendégek ezután lendültek bele a gólgyártásba, a végén pedig ők örvendhettek a három pontnak.



Zetelaka–Korond 0–4 (0–3)

Vezették: Szécsi Cs. – Bara Sz., Szakáli B.; Zetelaka: Péter – Sánduly, Bíró, Szegedi, Tornai B., Ilyés R., Szabó, Ghellér, Hegyi, Tornai Zs., Ilyés Zs.; Korond: Páll – Birtalan A., Birtalan I., Balázs, Imre M., Lőrinc, Bertalan I., Imre J., Florea, Varga, Buzogány; Gól: Varga (11.), (61.), Buzogány (15.). (35.); Az első vendéggól után a hazaiak kiegyenlítettek, de a játékvezetők érvénytelenítették ezt, mivel a gólszerző leshelyzetből indult. Ezt követően újabb találatokat értek el a korondiak, így már az első játékrészben eldőlt a meccs sorsa.



B csoport:


Gagy–Fiatfalva 0–2 (0–1)

Vezették: Kiss I. – Fazakas L.. Fodor K.; Gól: Kovács Lehel (25.). Rezi Sándor (64.)


Malomfalva–Szentpál 7–0 (2–0)

Vezették: Farkas A. – Dézsi Cs, Varga L.; Gól: Lászó Attila (21.), (53.), Szász Dénes (41.), (65.), (72.), László Szabolcs (79.), (90.)



Agyagfalva–Oroszhegy 1–2 (1–0)

Vezették: Kecseti L. – Ráduly I., Fazakas K.; Gól: Hegyi Zsolt (11.), Illetve Sebők Tóni (53.), Kovács Levente (77.)



Hodgya–Csekefalva 0–0

Vezették: Hegyi H. – Lukács I., Ilie A.



Bögöz–Kobátfalva 1–1 (0–0)

Vezették: Vajda A. – Pál G.; Gól: Péter Csaba (76.), illetve Bálint Csaba (56.)



Szentmihály–Etéd 1–2 (1–1)

Vezették: Szécsi Cs. – Bara Sz.; Gól: Péter Miklós (16.), illetve Mére Csaba (27.), Szilveszter Attila (74.)



A vasárnapi menetrend:

A csoport (minden meccs 17 órától): Szentlélek– Csekefalva; Szentábrahám–Lövéte; Küküllő–Bet­falva; Farkaslaka–Galambfalva; Ócfalva–Korond
Zetelaka–Sporting

B csoport (minden meccs 14 órától): Kobátfalva– Hodgya; Csekefalva–Agyagfalva; Oroszhegy– Malomfalva; Szentpál–Gagy; Fiatfalva–Etéd
Szentmihály–Bögöz.

Somolyák István


IDŐJÁRÁS

  • Csíkszereda

    MOST
    ködös
    12 °C
    Péntek
    Helyenként felhős
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    24 C°
    Szombat
    Zivatar valószínű
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Zivatar valószínű
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    23 C°
  • Székelyudvarhely

    MOST
    Elszórtan felhős
    16 C°
    Péntek
    Helyenként felhős
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    24 C°
    Szombat
    Zivatar valószínű
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    25 C°
    Vasárnap
    Zivatar
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    23 C°
  • Marosvásárhely

    MOST
    részben felhős
    15 °C
    Péntek
    Helyenként felhős
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    25 C°
    Szombat
    Zivatar valószínű
    MIN:
    14 C°
    MAX:
    27 C°
    Vasárnap
    Zivatar
    MIN:
    11 C°
    MAX:
    24 C°
  • Gyergyószentmiklós

    MOST
    ködös
    12 °C
    Péntek
    Helyenként felhős
    MIN:
    10 C°
    MAX:
    23 C°
    Szombat
    Zivatar valószínű
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    22 C°
    Vasárnap
    Eső valószínű
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    21 C°
  • Sepsiszentgyörgy

    MOST
    Ködfoltok
    15 °C
    Péntek
    Helyenként felhős
    MIN:
    13 C°
    MAX:
    24 C°
    Szombat
    Zivatar valószínű
    MIN:
    14 C°
    MAX:
    24 C°
    Vasárnap
    Zivatar valószínű
    MIN:
    12 C°
    MAX:
    24 C°

VALUTAÁRFOLYAM

1 EUR 4.4147 RON
1 USD 3.3272 RON
1 GBP 5.5211 RON
100 HUF 1.4050 RON
1 XAU 136.9725 RON
Küldje be programajánlóját!