2012. február 4., szombat
Ma Ráhel, Csenge napja van

Role a Fészek Művészklubban

2010. 01. 21., csütörtök

A budapesti, zenéjében kelta, keleti és magyar hagyományokat ötvöző Lighthouse zenekarral adott közös koncertet pénteken, január 15-én a csíkszeredai Role együttes. A Pille rockballadájukkal, valamint az Ady-feldolgozásaik egy részével álltak színpadra a világzenét játszó együttessel a budapesti Fészek klubban.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK Programiroda (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) kezdeményezésére jött létre 2005-ben a HungaroConnections. A program elsődleges célja, hogy a magyarországi és külföldi zenekarok közös koncertjének támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését. Elsősorban életképes (kis és nagy) zenekarokat céloz meg pályázatával, melyek vállalják a külföldi fellépéseket, a koncertek szervezésében elsősorban az útiköltségekhez járul hozzá. Eddigi működése alapján kijelenthető, hogy ez a pályázási forma sok zenekarnak segített a külföldi koncertlehetőségek és partnerzenekarokkal való kapcsolat kialakításában – tudtuk meg. Kitétel ugyanakkor, hogy mindkét pályázó félnek fel kell lépnie mindkét országban.
„Az ismerkedés a lényeg, és hogy megmozgassák a zenekarokat. Érdekességképpen elmondanám, hogy négy zenekartól kaptunk felkérést a pályázat kapcsán, és mi megkerestük a zenében hozzánk leközelebb állót, így létesült kapcsolat éppen a Lighthouse-szal. Ők már régóta próbálták felvenni a kapcsolatot velünk. A többi zenekar felkérését átadtuk más csíki együtteseknek” – mondta lapunknak Nagy Tivadar, a Role zenekar vezetője.
Nagyon érdekes zenét játszanak, rövidesen a csíki közönség is megismerheti őket, hiszen a program folytatásaként a Role tervez számukra egy erdélyi turnét. „Nagyszerűen muzsikálnak, és megvan bennük a kellő szakmai alázat is, ez, ami megfogott bennünket. Nagy áldozatot vállaltak a szervezéssel is, hiszen a pályázat által csak az útiköltség egy részét fedezték, a szállást és a fellépési helyszínt Budapesten nekik kellett biztosítaniuk. A zenekarunk egyik tagja például Gulyás Péternél, a Lighthouse vezetőjénél volt elszállásolva. A Fészek Klub nagyszerű lehetőség, hiszen többek közt megfordult már a színpadán az LGT, a Piramis” – sorolta Nagy Tivadar. A csíki formáció a Lighthouse-t követően lépett színpadra, és meghívóikhoz képest közel kétszer annyi ideig zenéltek, „nem akartak elengedni. Élmény volt, elképzelhetetlenül jó volt a közönség, valami olyan volt, amilyent még nem tapasztaltunk, felemelő. Az Ady-versfeldolgozásokat tartalmazó műsorrésznél az összes verset – holott a kevésbé ismert versekből válogattunk – mondták velünk egyszerre. Volt, aki azért jött el, mert tavaly látott minket Böjte atyával a Szent László-templomban, mások az arénabeli koncertünket látták, míg mások a Pillét kísérik figyelemmel egy ideje. Egyébként inkább Pille-daloknak hívjuk ezt a moldvai népzenén alapuló összeállításunkat, a rockballada után olyan sokat változott.” Az Ady-műsorból csak részleteket szólaltattak meg, míg a Pillét teljes egészében, és mivel kívánságként megfogalmazódott a közönség részéről, a Kájoni miserendből is előadtak egy részt. A koncert után a rajongók levélben is tetszést nyilvánítottak, az talán még meglepőbb volt számukra, hogy a fellépést követően odamentek hozzájuk, körülvették őket.
Antal Orsolya

 

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.30 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 186.63 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 1 °CMin: -15 °CMax: 2 °C

Székelyudvarhely

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 0 °CMin: -9 °CMax: 1 °C

Marosvásárhely

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 0 °CMin: -8 °CMax: 4 °C

Feliratkozás hírlevélre