Premiert jegyezhetünk Csíkszeredában, hiszen, habár a Sebő-együttes Árdeli szép táncok címen színpadon és a rádióstúdióban, már előadta Kovács András Ferenc megzenésített verseit, eddig az együttes tagjai személyesen még nem találkoztak a Kossuth-díjas költővel. Ennek ellenére ma 19 órától együtt láthatjuk őket a Csíki Játékszínben a világot jelentő deszkákon.

A 19 órától kezdődő koncertet, melyre a belépő 20 lej, Csíkszereda Önkormányzata szervezi és a Bookart Kiadó támogatja – tudtuk meg a tegnap délben Antal Attila alpolgármestertől. Az ötlet ugyanis a csíki elöljárótól származott. Rádiófelvételen hallva az együttes előadását gondolt arra, hogy össze kéne hozni a költőt és a zeneszerzőt.
Az együttes a tegnap már megérkezett, ugyanis délután ők nyitották meg Ardai Ildikó textilkiállítását. Különben Sebő Ferenc és Ardai Ildikó már régi ismerősök, hisz a hetvenes években ugyanaz a belső indíttatás fordította őket a népi kultúra felé. Legelső Erdélybe vezető útjuk is közös volt, mivel Ildikó férjével, Szomjas György autójával indultak a Mezőségre filmezni, gyűjteni. Sőt, mi több, Csíkszeredában Sebő Ferenc édesapja Sebő Ödön főhadnagy (a gyimesi határvadász honvédzászlóalj egykori parancsnokának) beosztottjánál, Vákár Lajosnál, a híres jégkorongozónál és edzőnél szálltak meg a hetvenes években.
A különbség csak annyi, hogy a képzőművészt a népi szőttesek érdekelték, Sebőéket pedig természetesen a népzene. „Egyedülálló volt, ahogyan Ildikó a hagyományos szőtteseket felhasználva modern, de ugyanakkor magyaros faliszőnyegeket alkotott. Mi ugyanezt próbáltuk meg a népzenével, de sikerült bebizonyítanunk, hogy ez a muzsika csak úgy a maga eredetiségében is képes megállni a helyét. Később a megfelelő táncokat is sikerült felélesztenünk hozzá” – emelte ki Sebő Ferenc.
Hozzátette, furcsa a magyar sors, mivel ő is két egyetemet végzett és már felnőtt ember volt, amikor először találkozott az autentikus népzenével. „Sokáig fogalmam sem volt erről a hatalmas örökségről, mely mellett nap mint nap elmegyünk. Szóval felnőtt koromban döbbentem rá, hogy mekkora hagyomány pusztulhat ki mellettünk.” Szerencsére nem így történt, éppen Sebőék nyomán indult el a táncházmozgalom, melyet később az erdélyiek is magyarországi mintából átvettek, de melyből szintén önálló mozgalom alakult ki. Sebő Ferenc hangsúlyozta, arra büszke, hogy sikerült feléleszteni ezt a kultúrát. Előzőleg ugyanis sokan gyűjtöttek és rendszereztek, de nem próbálták felhasználni ezt az anyagot.
A kortárs költők is foglalkoznak a hagyományos költészet zárt formáival. Ezeknek a költeményeknek szabályszerű ritmikájához könnyen rendelhetőek megfelelő dallamok. A középkorban vagy a reneszánsz idején a költészet szorosan összefonódott a zenével. Ezt a hagyományt újították fel Sebőék is, az együttes ugyanis a magyar népzene nyelvezetét felhasználva a szabályos formákhoz hozzárendeli a megfelelő dallamokat. Az est érdekesnek ígérkezik, hisz a megzenésített versek játszása közti szünetekben mindig társalgás folyik, gondolom, hogy az olvasók kíváncsiságát is felkeltette, hogy mi jöhet ki a költő és a zeneszerző első személyes találkozásából.
Szőcs Lóránt
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.30 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 186.63 RON |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 1 °C | Min: -15 °C | Max: 2 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 0 °C | Min: -9 °C | Max: 1 °C |
Szombat![]() | Szombat éjszaka ![]() | Vasárnap![]() |
| Max: 0 °C | Min: -8 °C | Max: 4 °C |