2012. február 4., szombat
Ma Ráhel, Csenge napja van

Vigyázzunk a Lélek frekvenciájára!

2010. 08. 24., kedd

maria_radioVasárnap a szépszámú résztvevő és a Mária Rádió hallgatósága együtt ünnepelte az első regionális stúdió, székelyudvarhelyi egyéves születésnapját. Világ Királynője ünnepén, a stúdiókápolna védőszentjének búcsús napján, újólag kifejezték: szeretik a Mária Rádiót, és páratlan lelki segítségként fogadják.

A Msgr. Tamás József püspök által celebrált szabadtéri szentmisén adtak hálát a krízis ellenére gyarapodó, fejlődő rádióért. A születésnapon megáldott és működő Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház is ékes bizonyítéka: erős pártfogói vannak a lélek (fény)sugarának. Ezért mondott hálát László Attila plébános, a székelyudvarhelyi területi stúdió műsorigazgatója valamint Szatmári Ferenc, az erdélyi Mária Rádió elnöke. Kitetszett az is: a nagyváradi munkatársak, a számos helyi és környékbeli önkéntes valamint a hallgatók az ünneplés óráján túl is együttműködők, elkötelezettek a szép és igaz szavak mellett. Ehhez kivételesen veretes biztatást nyújtott Msgr. Borbély Gábor apostoli protonotárius, pápai prelátus, kanonok, nyug. főesperes-plébános igényes és megfontolásra érdemes igehirdetése. „Vigyázzunk a Lélek frekvenciájára!” Kifejtette: „Szombat a Mária napja, nem véletlen - mert Istennél nincsenek véletlenek -, hogy Szombatfalván van a Mária Rádió „háza, udvara”. A túlvilág és evilág között vékony a fátyol. Akik lélekben ott vannak a Szűzanyával, tanítja, jó tanácsot ad. Dsida sorait idézve: „Hallgasd meg, amit énekelek…” Figyelmeztetett: még egyszer nem fordulhat elő, hogy népünk Mária-hűségében megroppanjon. Az elnök pedig kifejezte, mekkora összetartó erő, hogy a magyarok mindenütt a világon hallgatják. A mindennapi, önzetlen rádiós munkához mindannyian azt kívánjuk, egyre több támogatója, munkatársa, hallgatója legyen.

Molnár Melinda

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.30 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 186.63 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 1 °CMin: -15 °CMax: 2 °C

Székelyudvarhely

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 0 °CMin: -9 °CMax: 1 °C

Marosvásárhely

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 0 °CMin: -8 °CMax: 4 °C

Feliratkozás hírlevélre