Országszerte utcára vonultak a közkegyelem ellen

Országszerte utcára vonultak a közkegyelem ellen

Több százan vonultak utcára szerdán az ország számos nagyvárosában a bukaresti kormánynak a közkegyelemről szóló rendelettervezete ellen.

Krónika

2017. január 18., 20:282017. január 18., 20:28

2017. január 18., 21:252017. január 18., 21:25

Hírügynökségi jelentések szerint Bukarestben mintegy háromezren tiltakoztak az ellen, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormány közkegyelmet hirdetne egyebek mellett az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének. A fővárosi tüntetők – akik „vörös pestisnek\" nevezték a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) – a felvonulással egybekötött tüntetés során a kormány épülete előtt is demonstráltak.

Tüntetésekre került sor Temesváron, Nagyszebenben, Jászvásáron, Craiován és Kolozsváron is. Az engedély nélküli tiltakozáson résztvevő kincses városiak azt mondták: a közösségi médiában megjelent felhívásokra válaszolva gyűltek össze a Főtéren.

A résztvevők tábláin olyan feliratok szerepeltek, mint: „Kormányprogramot akarunk, nem elítélteket\", „Közkegyelem nélkül, amnesztia nélkül, Kolozsvár nem amnéziás\", „Demokráciát akarunk amnesztia nélkül\" , „A demokráciában a tolvajok a börtönben ülnek\". Adott pillanatban dulakodás alakult ki a csendőrök és a tüntetők között, mivel a karhatalom igazoltatni akarta a hangosbeszélőn szóló demonstrálókat.

Szerdán Florin Iordache igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a tárca kidolgozott két rendelettervezetet, amelyek közül az egyik a közkegyelemre vonatkozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton

Egyelőre ismeretlen eredetű drónok okoztak felbolydulást a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légitámaszponton, amely az ukrán határ közelsége miatt több ezer NATO-katonának ad otthont, hogy elrettentsék Oroszországot egy esetleges támadástól.

Ismeretlen eredetű drónok okoznak fejfájást a több ezer katonának otthont adó romániai NATO-támaszponton
2024. április 18., csütörtök

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni

Az egészségügyi minisztérium dolgozik egy stratégián a betegeknek az állami kórházakból a magánrendelőkbe való átirányításának korlátozására – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Korlátoznák a betegek magánrendelőkbe való átirányítását – Rafila kétli, hogy magát a gyakorlatot teljesen fel lehet számolni
2024. április 18., csütörtök

Elszállt a remény, rács mögött marad a korrupció miatt elítélt volt nagybányai polgármester

A kolozsvári ítélőtábla csütörtökön megalapozatlanságra hivatkozva elutasította Cătălin Cherecheş fellebbezését, amelyben a volt polgármester vesztegetés elfogadásáért kapott ítéletének megsemmisítését kérte.

Elszállt a remény, rács mögött marad a korrupció miatt elítélt volt nagybányai polgármester
2024. április 18., csütörtök

Súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát egy katonanő

Harminc napos vizsgálati fogságba helyeztek egy, a román hadsereg szolgálatában álló nőt, aki a gyanú szerint súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát.

Súlyosan bántalmazta két hónapos kislányát egy katonanő
2024. április 18., csütörtök

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban

Robbanás történt egy panelház első emeletén Craiován szerda este.

Egy nő életét vesztette egy craiovai panelházban történt robbanásban
2024. április 17., szerda

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette: nem teljesen világos mindenki számára, hogy mit jelent Románia belépése az Air Schengenbe.

Iohannis elismerte: számos ország nem tartja tiszteletben Románia schengeni „félcsatlakozását”
2024. április 17., szerda

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint

Orosz kémek szivárogtak be Romániába az Ukrajnából érkező menekültek közé elvegyülve – ez áll a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jelentésben.

Orosz kémek jutottak be Romániába ukrán menekültnek álcázva a Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint
2024. április 17., szerda

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kilátásba helyezte a koalíció közös főpolgármester-jelöltjének, Cătălin Cîrstoiunak a visszaléptetését, ha a bukaresti egyetemi kórház vezetője nem tisztázza az ellene felmerült vádakat.

Ultimátumot kapott a kormányfőtől a koalíció főpolgármester-jelöltje
2024. április 17., szerda

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman

Egyre durvul az erőszak a romániai iskolákban – kongatta meg a vészharangot Renate Weber ombudsman, akinek gyereket felgyújtó diákokról is van tudomása.

„Ez már több mint bullying”: diáktársukat felgyújtó gyerekekről beszél az ombudsman
2024. április 17., szerda

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a pénznyerő gépeket a kisebb településekről kitiltó törvényt.

Hivatalos: kitiltják a „pénznyelő” gépeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről