Hétköznap csendes a falu. Pedig már kora reggel mindenki talpon van: vége felé jár a kukorica és a répa betakarítása. Földművelési munkák következnek: szántás, trágyázás, őszi vetés, majd az épületek karbantartási munkálatai. És az állatok telelését készítik elő a gazdák. Asszonyaik is kiveszik részüket a munkából, a vendéget pedig megkínálják saját terméseikből.

Agroturisztikai panzió

Nagy Zsolt az általános iskolát Szentpálon végezte, majd Székelyudvarhelyen a Kós Károly Szakközépiskolában matematika-informatika osztályban érettségizett. Utána egy évet családtagjaival dolgozott. A saját termék értékének ismeretében döntött a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi közgazdaság karán a turisztika szak mellett. Hogy minél többet lehessen otthon, távoktatási formában tanult. Idén végzett.

Hat szoba elkészült az agroturisztikai panzió főépületében, állandó konyhát rendeznek be – a helyieknek is. Karácsonyra remélik az indulást. A mezőgazdaságban tevékenykedve saját termékeiket értékesítik majd – például egész évben bárányflekkent. Nagyon hálás a szüleinek, amiért megteremtették a feltételeket és otthon dolgozhat. „Ne csurranjon, cseppenjen, mindennap jöjjön egy kicsi” – vallja Zsolt. Nyáron kötött a munka, nem lehet elmozdulni, most lazább.

Kis edzőtermét saját készítésű eszközökkel rendezte be, esténként sportol – nincs idő eljárni a városba, de szeretné magát kondícióban tartani. A mezőgazdaságban egyre inkább a gépek veszik át a szerepet, a fizikai munka háttérbe szorul, mert másképp nem lehetne lépést tartani. A fizikai erőnlétet „gépekkel” biztosítja. 1992-ben egyetlenként született a településen. Kortársbálba Lövétére jár. Szeret táncolni, a bálokat részesíti előnyben. A szórakozási lehetőségek falun korlátozottabbak, mint városon, de a barátokkal meglelik a megfelelő formákat. Egyre inkább büszke rá, hogy mezőgazdasággal foglalkozik. „Tisztességes foglalkozás, amit egy cseppet sem szabad szégyellni” – mondta derűs határozottsággal.

Kézműves sajtok

Imre Zoltán géplakatos, pár évig autószerelő volt. Feleségével, a kertészmérnök Annamáriával a szentpáli tejgyárban dolgoztak. Két lányuk van, Krisztina ötödikes, Beáta harmadikos. Szentpálra járnak iskolába – ez az első év, hogy nincs elemi oktatás Recsenyéden.

„Nem akarták fizetni a tejet, édesanyám saját szükségletre sajtot készített belőle.” „Egyik nap sikerült, másik nap nem” – mondta Erzsébet néni. Zoltán kíváncsiskodott, érdeklődött, tanfolyamokat végzett, szakkönyveket tanulmányozott. Úgy próbálta készíteni, ahogy le van írva. Növelték az állatállományt is, tizenkét tehenük van. A tejet maguk dolgozzák fel. Forrázott sajtokat: fonottat, karikákat – füstöltet és füstöletlent –, fokhagymást, köménymagost készítenek. A lágyakból a saját szükségletre valót előállítják, kékpenészest is, és vajat köpülnek. A sajtérlelő pince a nyáron készült el – láttuk igényességüket.

Mindannyian szeretnek az állatokkal foglalkozni, nem tartanak szolgát. Annamária szaktudása meglátszik a kerti növénypárosításokon. Saját termékeket fogyasztanak. Örülnek, amikor munkájuk gyümölcsét begyűjtik. Erzsébet az udvarhelyi Cérnagyárban három váltásban dolgozott, nehéz volt akkoriban az ingázás a rendszertelen és túlzsúfolt buszokon. Jakab bácsi nem sokat volt el a faluból. Matricagyári munkásként azonnal beköltözhető tömbházlakást ígértek. De ott a pacsirta nem énekelt volna a feje fölött…

Kicsi villával indult

Dáné Szabolcs édesapja juhokkal kezdte a gazdaságot, áttértek tehéntartásra. Uniós pályázattal fejlesztettek, ma 105 állatuk, valamint tejcsarnokuk van. Saját és bérelt földterületen készítik a takarmányt. Az udvarhelyi Bányai János Szakközépiskola elvégzése után az egyetemen az idegen nyelvvel nem boldogult. Jól érzi magát Recsenyéden. Mindig van munka, és szeret dolgozni. „Aki úgy szokja meg, nem nehéz. Aki felnőttként fog neki, a pénzért, nem szeretetből dolgozik.”  Kisgyermekként volt egy kicsi villája, járt takarni, szénát hordani.

Testvére egyetemre jár; az állattartáshoz cég- és könyvelésismeret szükséges. Szabi „ezt a gazdaságot szeretné folytatni, növelni, modernizálni, hogy könnyebben, többet lehessen dolgozni”. Hobbija a vadászat, a természetjárás. A község tizenkét falujának fiataljaival együtt járnak bálba, szórakozni. Városra csak hétvégére, látogatóba kívánkozik, hétköznap jobban szereti a faluban.

Legidősebb

Orbán Sándor bácsi és Ilus néni lánya tragikus hirtelenséggel hunyt el. Az unokákkal egy udvaron laknak: Melinda Karácsonyfalván tanít, Hunor Szentpéterre jár dolgozni – átadták nekik a stafétát, a gépeket, az állatokat. Ilus néninek negyven év munka után 350 lej kollektívnyugdíja van. Sanyi bácsi „állami munkája” nyomán szaporodott a megélhetésük. A 84 éves gazda ősrégi székely családból származik, Orbán Balázs is említést tesz róluk. 1936-ban Recsenyéden kezdett tanulni román iskolában. „A magyar világban” Keresztúron folytatta, de a háború és édesapja katonasága miatt neki kellett vinnie tovább a gazdaságot. A háború után is „nehéz világ volt”: nem volt villany, út, gépek, a beadások nagyok voltak, aztán a Groza-kormány idején kezdődtek a földelosztások. A kollektivizálás atrocitásokat, meghurcoltatásokat hozott. Édesapja „nem élte túl a stresszállapotokat”, édesanyja is megbetegedett, aztán elhunyt. Nagy csapás volt. „A kollekív-időkben” voltak jó pillanatok is: futballozni, kultúrversenyekre és a kollektív autójával kirándulni jártak. Alelnök, brigádos, beszerző is volt. „Jött egy másik világ”, visszaadták a földeket. Minden erejüket megfeszítve dolgoztak, gépeket vásároltak. „Attól tartok, a kollektívet felcseréli a farmosítás.”

Szóbőségét megőrizte idős korára is: esküvőkön, temetéseken, közebéden szószólóskodott. Ilus néni vallja: „Az a jó, hogy mind a ketten megvagyunk”. „Egymás terhét hordozzuk” – mosolygott rá a férje. – „A fiataloknak, akik tudnak dolgozni, jó Recsenyéden élni. Szerettem a mezőgazdaságot. Itt lett belőlem gazdaember édesapám mellett.”