Bálint István 1892. október 18-án született Csíkdánfalván. 1915-ben feleségül vette a csíkkarcfalvi Kosza Borbálát, akinek testvére, Kosza Károly hősi halált halt az első világháborúban. Mivel a család fiúgyermek nélkül maradt, nem engedték Borbálát Dánfalvára, így Bálint István költözött fel Karcfalvára. A házasságból két gyermek született, Rozália és István. A második világháborúban már együtt harcolt a fronton apa és fia. Idős Bálint István 1941. február 12-től őrszolgálatot teljesített március 20-éig a 32. zászlóaljnál mint szakaszvezető. 1941. október 28-ától a Magyar Tűzharcos Szövetség rendes tagja, aki a tűharcos jelvény, a bajtársi ruha és a kitüntetések viselésére jogosult. 1941. február elsejétől szakaszvezető szolgálatáért a piros-fehér-zöld színű hadiérem szalagján a karddal és sisakkal díszített emlékérem viselésére jogosult.

1942. március 11-étől vitézzé vált

„A vitéz jelző használatára és a vitézi jelvény viselésére 1942. március 11-étől volt jogosult. Ez utóbbit otthon őrzi a család” – mindezt Kedves Piroska, vitéz Bálint István unokája mesélte el. „Amikor jött be vitéz nagybányai Horthy Miklós Székelyföldre, nagyapám volt, aki lóháton fogadta. A karcfalvi Péter Fülöpné, Gizella néni mesélte, hogy senki úgy a lovat meg nem tudta ülni, mint nagyapám, ezért is választották őt, hogy fogadja Horthyt.”

Megásatták vele a saját sírját

Egy nappal a karcfalvi tragikus esemény előtt a vasgárdisták Csíkszentdomokoson garázdálkodtak (1944. október 8-án), ahol kivégeztek tizenegy embert. „Nagyapám kint volt a falu szélén, az őszi vetéssel dolgozott, onnan hívatták haza. Útközben egy Bogács vezetéknevű ember mondta, hogy ne menjen haza, menjen inkább a Köd felé (másik irányba, mint az otthona – szerk. megj.). De ő hazament, nem gondolta, hogy ebből ilyen nagy baj lesz. A gárdisták felhívatták a községházára, ahol aztán nagyon megkínozták. Levetkőztették, s úgy vitték ki a szemben levő dombra. Megásatták vele a saját sírját, a szemét elkötötték egy fekete kendővel, de ő levette. Az akkori karcfalvi bíró, Karda Ágoston nagyon próbálta menteni. Ő mondta, hogy nagyapám úgy állott, mint a cüvek. Egyszerre hárman lőttek rá, egy jobbról, egy balról és egy szemből. A család három nap múlva kihantolta és a családi sírba helyezte” – elevenítette fel a történteket Kedves Piroska.
Az ifjú vitéz Bálint István ekkor még a fronton volt, négy és fél év fogság után tért haza. Apa és fia nem is találkozott többé.

Elfojtott emlékezet

A családban az esetről 1990-ig nem beszéltek. „Még Karcfalván sem tudja mindenki, hogy volt egy vitéz Bálint István, akit meglőttek. A testvéremmel minden évben elmegyünk gyertyát gyújtani november elsején oda, ahol nagyapánkat meglőtték. Sokszor kérdezték, miért és kinek gyújtunk mi ott gyertyát. Olyan is volt, hogy sugdolóztak, megmosolyogtak, hogy mi ott miért világítunk. De aki megkérdezte, annak elmondtuk.”

A faluban emlegetik vitéz Bálint Pista bácsit, de a kivégzésével kapcsolatban nem sokat tudnak – ezt már Gábor János, a csíkkarcfalvi általános iskola igazgatója mondta, aki a nagyapja után maga is vitéz. Ő foglalkozik a szombati esemény előkészületeivel. „Régen nem lehetett beszélni erről a dologról, féltek is az emberek. Kilencven után különböző szervezetek, most jelen helyzetben a vitézi rend próbálja felkutatni azokat a személyeket, akiket a vasgárdisták végeztek ki. Ezt a kopjafaállítást Lázár Elemér országos törzskapitány indítványozta, megkeresett, hogy meg tudnám-e oldani itt helyben a szervezést. Természetesen elvállaltam. A közösségnek tudnia kell, hogy mi történt elődeinkkel annak idején, mert akinek nincs múltja, nem lesz jövője” – véli vitéz Gábor János.

Lázár Elemér szerint az olyan személyek, mint Bálint István, kiváló, megbízható, becsületes magyar emberek voltak. Ők leginkább azoknak szoktak emlékhelyet állítani, akik háborúban estek el. „Karcfalván mostanig nem volt megemlékezés vitéz Bálint Istvánról, aki a rendtársunk volt. Ezért zászlónkra tűztük, hogy ezt megvalósítjuk.”

Megemlékezés egy rendtársról

Karcfalván az esemény szombaton délelőtt tíz órától szentmisével kezdődik, majd a helyi fúvószenekar kíséretében az országos és helyi vitézi rend tagjai, a családtagok és falubeliek az elhunyt sírhelyéhez vonulnak a nagytemetőbe, ahol felavatják a vitéz Orbán Imre, Csíkszék kapitánya által készített kopjafát.