Húszéves az ASIMCOV vállalkozói szövetség

Húszéves az ASIMCOV vállalkozói szövetség

Húsz évvel ezelőtt a frissen alakult ASIMCOV vállalkozói szövetség tagjai együtt tanulták a vállalkozói kultúrát, a cégvezetés alapjait, ma viszont már korszerű rendszereket, klasztereket, vállalkozói inkubátorházat és hubközpontot működtetnek.

Bíró Blanka

2016. február 08., 12:372016. február 08., 12:37

2016. február 08., 14:212016. február 08., 14:21

Mint Bagoly Miklós vállalkozó, a Kovászna megyei cégeket tömörítő szövetség elnöke felidézte, 1996-ban húsz taggal alakult meg az ASIMCOV, felvállalva a kis- és középvállalkozók érdekképviseletét, amire akkor azért volt szükség, mert a kereskedelmi és iparkamara  elsősorban a nagyvállalkozók és a külföldi tőke érdekeit védte.

Az első években szakmai beszélgetéseket szerveztek, mert a vállalkozók akkor tanulták a cégvezetés alapjait, majd elkezdték kiépíteni a kapcsolataikat, és sikerült elérni, hogy a testvértelepülési együttműködések ne csak  önkormányzati és kulturális, hanem gazdasági szinten is kialakuljanak.

A 2000-es évek elején PHARE-pályázatból a megye öt városában vállalkozásfejlesztő központokat alakítottak ki, majd  tíz évvel ezelőtt székesfehérvári mintára létrehozták a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházat.

Mint ismeretes, országos program keretén belül újították fel a kórház régi kazánházát, a 800 ezer eurós beruházást a megyei és a városi önkormányzat is támogatta. Az országos szinten is modellértékű inkubátorházba 2007-ben települt be az első húsz vállalkozó, azóta még két ciklus valósult meg, három generációnyi vállalkozó tevékenykedik az ingatlanban.

Az ASIMCOV-on belül először a KO-FA faipari szövetség alakult meg, majd több ágazati szövetség is létrejött, ezekre támaszkodva 2008-tól alakítottak meg több, modern vállalkozói rendszert, vagyis klasztert, ezzel Sepsiszentgyörgy a folyamat bölcsőjévé vált Romániában, Vajda Lajos, az ASIMCOV ügyvezetője az országos klaszter szövetség alelnöki tisztét is ellátja. Nemrég megnyitották az Innohub központot, a közösségi teret, ahol több vállalkozó dolgozik együtt, rendszerben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Bővül a 2000 eurós minimálbért biztosító országok klubja, máshol csak álom az 1000 eurós szint

Április elsejétől Belgiumban havi 2029,88 euróra nő a minimálbér, és ezzel ötre nő azoknak az európai uniós országoknak a száma, ahol a havi bruttó minimálbér meghaladja a 2 000 eurót – írja az Euractiv.

Bővül a 2000 eurós minimálbért biztosító országok klubja, máshol csak álom az 1000 eurós szint
2024. március 28., csütörtök

Eltérnek a vélemények arról, csökkenni fog-e a villany- és gázszámlánk

Sürgősségi rendelettel törölte csütörtökön a kormány a 2022/22-es számú sürgősségi rendeletbe foglalt termelő-fogyasztói „napfényadót”, és módosított az energiaárak korlátozásának rendszerén.

Eltérnek a vélemények arról, csökkenni fog-e a villany- és gázszámlánk
2024. március 28., csütörtök

Marad a „sapka” az energiaárakon is, de módosításokra készül a kormány

A kormány fenntartja az energiaár-sapkákat, de módosít az árplafonokon a fogyasztók javára – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Marad a „sapka” az energiaárakon is, de módosításokra készül a kormány
2024. március 27., szerda

Megállj a kamatnak: a kisebb fogyasztási kölcsönök legtöbb kétszeresét fizettethetik vissza a hitelessel

Elfogadta a bukaresti parlament, hogy 25 ezer lejig terjedő fogyasztási kölcsön esetében legtöbb az összeg kétszeresét kérheti vissza ügyfelétől a hitelező. Eddig olyan esetek előfordultak, hogy a felvett összeg akár hatszorosát kellett visszafizetni.

Megállj a kamatnak: a kisebb fogyasztási kölcsönök legtöbb kétszeresét fizettethetik vissza a hitelessel
2024. március 27., szerda

Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a munkaerőköltség európai uniós összevetésben

Az átlagos óránkénti munkaerőköltség tavaly az EU-ban 31,8 euró, az euróövezetben pedig 35,6 euró volt, míg 2022-ben az EU-ban 30,2 euró, az euróövezetben pedig 34 euró – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a munkaerőköltség európai uniós összevetésben
2024. március 27., szerda

Katasztrófa következhet a kötelező biztosítás ársapkájának meghosszabbítása után a fuvarozók szerint

A Romániai Fuvarozók Szövetsége (COTAR) szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztása „senkinek sem segít”, de ami az árstop után következik, az „felér majd egy katasztrófával”.

Katasztrófa következhet a kötelező biztosítás ársapkájának meghosszabbítása után a fuvarozók szerint
2024. március 27., szerda

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ársapkájának meghosszabbítását kéri a pénzügyminisztérium

A pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg június 30-áig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztását; az erről szóló tervezetet már közvitára bocsátották – jelentette be Marcel Boloş tárcavezető.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás ársapkájának meghosszabbítását kéri a pénzügyminisztérium
2024. március 26., kedd

Az orosz import leállt, de az orosz olaj „tisztára mosásáról” ismert Indiából jóval több üzemanyagot hoz be Románia

Bár Románia példásan betartja az orosz kőolajtermékek behozatalára vonatkozó EU-s előírást, az orosz kőolaj „tisztára mosásáról” közismert Indiából és Törökországból nagyságrendekkel nőtt a behozatal tavaly.

Az orosz import leállt, de az orosz olaj „tisztára mosásáról” ismert Indiából jóval több üzemanyagot hoz be Románia
2024. március 26., kedd

Bulgáriában is jobb, mint nálunk: romlott az életminőség és a társadalmi jólét Romániában

Románia 2022-höz képest egy helyet rontva a 44. volt 2023-ban az életminőség és a társadalmi jólét tekintetében a vizsgált 170 ország kedden közölt rangsorában.

Bulgáriában is jobb, mint nálunk: romlott az életminőség és a társadalmi jólét Romániában
2024. március 25., hétfő

Egyre nagyobb arányban kerülnek nők vezető pozícióba Romániában

A közalkalmazotti és a versenyszférában egyaránt látványosan, 34 százalékról 41 százalékra nőtt 2002 és 2021 között a nők aránya a romániai intézmények és vállalatok vezetőtestületeiben – derül ki a Friedrich-Ebert-Stiftung Románia adataiból.

Egyre nagyobb arányban kerülnek nők vezető pozícióba Romániában