Javulnak Románia gazdasági mutatói – Derűlátóbb az IMF

Javulnak Románia gazdasági mutatói – Derűlátóbb az IMF

Megerősítette szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS) a 0,1 százalékos második negyedévi gazdasági növekedést, féléves szinten így 3,8 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP). 2014 azonos negyedévéhez képest a bruttó hazai termék 3,4 százalékkal nőtt nyers adatként, a szezonalitással kiigazítva pedig 3,8 százalékos a növekedés – derül ki a statisztikai intézet szerdai közleményéből. 

Bálint Eszter

2015. október 07., 15:502015. október 07., 15:50

2015. október 07., 17:132015. október 07., 17:13

Az előzetes becslések még nyers adatként 3,2 százalékkal, kiigazított értékben pedig 3,7 százalékkal számoltak az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonalitással kiigazítva az idei második negyedévre 172,903 milliárd lejre becsülik a folyó értékben a GDP-t, ami 0,1 százalékos növekedést jelent az első negyedévhez képest, és 3,8 százalékos bővülésről beszélhetünk 2014 azonos időszakához összevetve.

Nyers adatként 2015 második negyedévére 162,541 milliárd lejes GDP-t becsülnek, ami 3,4 százalékos növekedés 2014 második évnegyedéhez képest. 2015 első hat hónapjára 302,717 milliárd lejre teszik a bruttó hazai terméket, ami 3,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Derűlátóbb a román gazdaság alakulása kapcsán eközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – kedden kiadott őszi, World Economic Outlook (WEO) nevű jelentésében az idei évre 3,4 százalékos, jövőre pedig 3,9 százalékos gazdasági növekedést helyezett kilátásba, miközben a washingtoni székhelyű pénzintézet szakértői az áprilisi prognózisban még csak 2,7, illetve 2,9 százalékos bővülési kilátásról beszéltek.

Az IMF most azzal számol, hogy az idei év végén mínusz 0,4 százalékon áll majd az inflációs ráta, ami a negatív tartományban marad jövőre is, amikorra 0,2 százalékos deflációt jeleznek előre. Áprilisban még 2015-re 1 százalékos, 2016-ra pedig 2,4százalékos pénzhígulást prognosztizáltak.

A folyó mérleghiány eközben idén 0,7 százalékos, jövőre 1,5 százalékos lesz – korábban 1,1 és 1,5 százalékról beszéltek. Nagyobb munkanélküliségi rátát várnak ugyanakkor a washingtoni székhelyű pénzintézet elemzői: míg áprilisban mindkét évre 6,7 százalékos rátát becsültek, addig ezt az értéket idénre 6,9 százalékra, jövőre pedig 6,8 százalékra módosították.

Amint arról beszámoltunk, az idei év költségvetésének kidolgozásakor 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számoltak. Az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár. Az Európai Bizottság május elején 0,1 százalékkal 2,8 százalékra módosította a 2015-ös évre szóló gazdasági növekedési előrejelzését, miközben a korábban vártnál 0,4 százalékponttal jobb,3,3 százalékos GDP-bővülést jelzett előre 2016-ra. Az indoklásban a szilárd belső fogyasztást és a befektetések visszatérését emelték ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét