Ritka jól megy a bankoknak Romániában

Ritka jól megy a bankoknak Romániában

A bankárok Bukarestben egyet mondanak, de a frank­furti adatok egészen mást mutatnak: a romániai pénzintézetek a legnyereségesebbek között szerepelnek európai viszonylatban, miután megtisztították mérlegüket, a sajáttőke-arányos nyereségük (Return on Equity – ROE) kétszerese az európai uniós átlagnak – hívja fel a figyelmet szerdai lapszámában a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap.

Bálint Eszter

2016. július 27., 19:432016. július 27., 19:43

2016. július 27., 20:242016. július 27., 20:24

Márpedig egy társaság részvényesei számára a ROE minősül a legfontosabb átfogó jövedelmezőségi indexnek, azt mutatja meg ugyanis, hogy a részvényesek által birtokolt saját tőke (alaptőke és tartalékok) az adott időszakban mekkora hozamot biztosítottak az egyéb gazdasági szereplők követeléseinek kielégítése után – áll az Econom.hu meghatározásában.

Az Európai Bankhatóság (EBA) által összesített adatok szerint a román bankrendszer sajáttőke-arányos nyeresége 13,5 százalékos volt az első negyedév végén, miközben az eszközarányos nyereség (Return on Assets – ROA) 1,59 százalékon állt, ami pedig négyszer magasabb az uniós átlagnál. A ROA a vállalat egészének eredményességét méri, azt mutatja meg, hogy a vállalat teljes eszközállománya átlagosan milyen hozamot biztosított, mekkora megtérülési ráta mellett működtették.

Görgetett veszteségek

A ZF emlékeztet, a romániai bankpiac mintegy 80 százaléka euróövezeti pénzintézet kezében van, ám a romániai fiókok sok esetben jövedelmezőbbek, mint az anyabankok. Például az osztrák, francia és olasz bankok jövedelmezőségi mutatója 2–4-szer kisebb, mint a romániaiaké. Az uniós ROE-átlag az első negyedév végén 5,8 százalékon állt. A lengyel bankok sajáttőke-arányos nyeresége eközben 9,8 százalékos, míg Magyarországon 11,3 százalékos, Csehországban pedig 12 százalékos a bankok jövedelmezősége. A lista végén találjuk Görögországot 1,3 százalékkal, miközben Portugália az egyetlen olyan tagállam, ahol a mutató negatív tartományban van: –2,5 százalékon áll.

A gyenge eredmények oka a szakértők szerint az, hogy az európai pénzintézeteknek nem sikerült a válság óta eltelt időszakban megtisztítaniuk mérlegeiket, inkább azt választották, hogy görgetik tovább maguk előtt a veszteségeket, a nem teljesítő hiteleket pedig elrejtik.

Hatalmas nyereségek

Ezzel szemben az idei év első negyedében a nagyobb romániai bankok hatalmas nyereséget könyvelhettek el. A jövedelmezőség tekintetében a listavezető a BCR, amely 315 milliós profitot jelentett. A második helyen a Transilvania Bankot találjuk 231 millió lejjel, a harmadik a Raiffeisen Bank 125 millió lejjel, a negyedik az UniCredit Bank 108,7 millió lejjel, míg az ötödik helyen a BRD-t találjuk 73 millió lejjel. Az első öt helyezett profitja eléri tehát a 853 millió lejt, ami 13,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált értéket.

Érezteti hatását a hitelcsere

A pénzintézetek számára viszont nem feltétlenül közölt jó hírt szerdán a Román Nemzeti Bank (BNR), kiderült ugyanis, hogy idén először júniusban fordult elő, hogy az előző hónaphoz képest visszaestek a lakásvásárlásra igényelt lakossági hitelek. Ennek oka egyébként a pénzpiaci szakértők szerint nagy valószínűséggel az úgynevezett hitelcseretörvény hatálybalépése, hiszen a bankok a jelzálogba helyezett ingatlannal való törlesztést lehetővé tevő jogszabály miatt drasztikusan megemelték a jelzáloghitelek önrészét. Éppen ezért valószínűsítik azt is a szakértők, hogy a júniusban lakásvásárlásra nyújtott kölcsönök zömét az Első otthon keretében igényelték, hiszen az elmúlt években a kormányprogram volt a hitelezés növekedésének motorja. A projekt 2009-es elindítása óta több mint 159 000 magánszemély élt a lehetőséggel, ami a jelzáloghitelt igénylő banki ügyfelek mintegy 90 százalékát jelenti.

Júniusban egyébként a jegybanki közlés szerint 1,1 milliárd lejre (247 millió euró) rúgtak a lakásvásárlási hitelek, a jelzálogalapú finanszírozás egyenlege elérte a 24,4 milliárd lejt. Olyan körülmények között, hogy egy jelzáloghitel átlagértéke 250 ezer lej (50 ezer euró), a júniusi 1,1 milliárd lej azt jelenti, hogy a bankok mintegy 4400 lakás megvásárlására nyújtottak hitelt – az előző hónaphoz képest ez 800-as visszaesést jelent.

A hitelcseretörvény hatása ugyanakkor abban is tetten érhető, hogy a pénzintézetek jelenleg csak lejalapú hiteleket nyújtanak a lakosságnak, a devizahitel-egyenleg pedig hónapról hónapra csökken. Júniusban 31,4 milliárd lejt (7 milliárd euró) tettek ki a devizaalapú lakásvásárlási hitelek, ami 9 százalékos visszaesést jelent az előző év hatodik hónapjához képest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány