2012. február 4., szombat
Ma Ráhel, Csenge napja van

Igazság nélkül nyugtalan a szívünk

Létai Tibor 2010. augusztus 29., vasárnap 17:34 | Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 29., vasárnap 18:08
3 hozzászólás   | Archívum | Galéria   | Nyomtatható verzió | Küldje tovább ismerősének
Felszentelték a Szent Ágoston templom keresztjének korpuszát

Zsúfolásig megtelt hívekkel vasárnap délben a csíkszeredai Szent Ágoston-templom, ahol búcsút és templomszentelési évfordulót tartottak. A szentmise keretében megáldották az ez alkalomra elkészült harmadik Xantus Géza-alkotást, a 2,6 méter magas Krisztus-szobrot.

szent agoston6_b

Az ünnepi szentmisén a főcelebráns Ft. Tamás József püspök volt, aki a búcsú kiemelkedő momentumaként felszentelte azt a keresztet, amelyre immáron felkerült a korpusz is, amit Xantus Géza képzőművész készített. „Legyen számunkra ez a kereszt Jézus nagy szeretetének a jele” – hangsúlyozta Tamás József püspök.

Az áldást követően, a szép számban jelen lévő híveknek tartott beszédében Tamás József püspök Szent Ágoston életének üzenetét tolmácsolta. Nem az egykori filozófusra vagy hittudósra hívta fel a figyelmet, hanem a szentre, aki több felismerés útján eljutott a keresztényi élet magaslatára. „Aranypohár voltam, de üres”, ez  volt Szent Ágoston egyik felismerése – mutatott rá a püspök. E felismerés azt jelentette, hogy különféle adottságokkal rendelkezett, de ezeket parlagon hagyta, nem kamatoztatta.

szent agoston4_b

Az ifjúsághoz szólva a püspök kifejtette: egy fiatal számára a legnagyobb és legfontosabb feladat, megtalálni a társadalomban, az emberi közösségben a helyét és ott az adottságait, Istentől kapott tehetségét kamatoztassa az emberek javára. Nagyon szomorú látvány, amikor céltalanul bolyongó fiatalokkal találkozunk, akik nem tudják, mit kezdjenek életükkel – fogalmazott Tamás József. Hozzáfűzte: Isten kezében olyanok vagyunk, mint az aranypohár, mert Isten nem fölöslegesen, céltalanul alkotott meg bennünket, hanem tehetséggel, talentumokkal áldott meg. Az Úr elvárja, hogy amit kaptunk, azt kamatoztassuk és felhasználjuk a magunk és embertársaink javára. Az aranypoharunk ne maradjon üres, hanem tele legyen olyan értékekkel, kincsekkel, amiket sem a rozsda, sem a moly meg nem tud emészteni, sem a tolvaj el nem tudja lopni. Ezek a kincsek belépőjegyet képeznek Isten országába.

Szent Ágoston életének egy másik jellemzője az igazság forró keresése volt – hallhattuk a szentbeszédben. Hosszú utat tett meg, míg megtalálta az igazságot, melynek a szolgálatába állt. Nyugtalan volt Ágoston szíve és lelke mindaddig, amíg nem találta meg Istent és őbenne nem nyugodhatott meg. Szent Ágoston számára nagyon fontos volt az egyház szeretete, nem véletlenül érdemelte ki az egyház doktora címet. Tőle származik a mondás: az egyház az én édesanyám – fűzte tovább a gondolatot Tamás József.

Beszéde végén a püspök kiemelte: Szent Ágoston életének példájából merítve, mindannyian aranypoharak vagyunk, ami ne legyen üres, hanem legyen tele a mi életünk jócselekedetekkel, szeretettel. Szent Ágostonnal keressük mi is az igazságot – hirdette útravalóul Tamás József püspök.

Megtekintve 1876 alkalommal | Archívum | Galéria   | Nyomtatható verzióNyomtatható verzió | Küldje tovább ismerősénekKüldje tovább ismerősének
 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 3  Oldalak:   1
3.
Anonimi
|
2010-08-31. kedd, 15:16
Ott voltam a szentmisen es nagyon szep volt, de az igazsagrol itt Romaniaban nincs mit beszelni. Es meg Europaban sincs. Csak ami van az GAZSSAG.
2.
Anonim
|
2010-08-30. hétfő, 11:10
1.
Anonim
|
2010-08-29. vasárnap, 17:47
Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palaczkocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,
És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.
Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!
Találatok: 3  Oldalak:   1
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.30 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 186.63 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 1 °CMin: -15 °CMax: 2 °C

Székelyudvarhely

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 0 °CMin: -9 °CMax: 1 °C

Marosvásárhely

Szombat

Hóesés valószínű
Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Max: 0 °CMin: -8 °CMax: 4 °C

Feliratkozás hírlevélre