Pár hét után ismét lakott területre látogatott a medve, ezúttal egy, a Négyes kilométernél lévő nyaraló udvarán pusztította a majorságot. A vad tizennyolc csirkét és tyúkot falt fel, hét csirketetemet pedig az udvaron hagyott. A gazda elmesélése szerint a majorságot egy lakodalmi menü részének szánták.

Tyúkketrecet tört fel, és onnan dézsmált a medve szerdán éjszaka. A Négyes kilométernél
lévő nyaraló tulajdonosa a tavasz óta száz csirkét gondozott, hogy a közelgő családi ünnepen, lakodalomban kerüljenek az asztalra. A csirkék egynegyede azonban hívatlan vendég lakomája lett.
A károsult nyaralótulajdonos Alexandru Blanariu este 9 és 10 óra között figyelt fel először arra, hogy az egyébként csendes környéken furcsa zajok hallatszanak a közeli szemétgyűjtő irányából.
Később, a tyúkketrec mellé megkötött kutya és a környék többi házőrzője is hirtelen ugatni kezdett, majd a tyúkok is zajt csaptak. A gazda ekkor vasvillával a kezében lépett ki az udvarra, azt hitte, róka, vagy tolvaj jár a portán.
Egy ideig nem vett észlelt semmi feltűnőt, de aztán éjfél után a letört kerítésléceket is észrevette, majd pedig közvetlen közel magát a borjú nagyságú medvét is, amely éppen elmenőben volt a helyszínről.

Alexandru Blanariu csütörtökön azzal foglalkozott, hogy a megmaradt jószágot levágta, így próbálva elejét venni annak, hogy a lakodalmi menühöz szánt csirkehús ne a medve lakomáját szolgálja. A károsult személy és a szomszédság is egyaránt úgy gondolják, hogy a medve a következő éjszakákon is vissza fog térni, ha hasonlóan csábító falatokat szerezhet.

Az utóbbi hónapok többszöri medvejárása nyomán a Horgász-Vadász Egyesület engedélyt is kapott arra, hogy a város felszegi részében többször is károkat okozó vadat altató lövedékkel lelőjék, majd elszállítsák a környékről. Erre azonban nem került sor, a vadászok hiába várták készenlétben a mancsost, egészen most szerdáig nem jelentkezett a környéken – közölte Portik György, az egyesület igazgatója.
Az újabb eset után ismét elkezdik a medve lesését a környéken, ugyanakkor azt javasolja a gazdáknak, hogy zajkeltő eszközökkel próbálják meg távol tartani a medvét.
A vadállatot a törvény védi. Kilőni, elpusztítani semmiképpen sem szabad. Az egyedüli mód, hogy megszabadulhassanak a medvétől az, ha elkábítják, és az emberi környezettől messzire újra szabadon engedik.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -6 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |