2012. február 8., szerda
Ma Aranka napja van

MPP: Bunta túlszárnyalta Sean Conneryt

Antalfi József 2010. szeptember 7., kedd 14:54 | Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 7., kedd 23:32
69 hozzászólás   | Archívum | Videó   | Nyomtatható verzió | Küldje tovább ismerősének

A Rózsa és a Szent János utcák aszfaltozását vitatták a Magyar Polgári Párt képviselői egy sajtótájékoztató keretében kedden délben. Folyamatosan panaszkodnak a Szent János utca lakói: van, aki az aszfaltozás miatt, van, aki azért, mert továbbra is gumicsizmában kell járnia.

mpprozsa2_b

Molnár Miklós MPP-s tanácsos megpróbált finoman fogalmazni: azért, hogy ne nevezze Buntát szemenszedett hazudozónak cinikusan megjegyezte, hogy már rég megfilmesítették A Rózsa neve című regényt, melyben Sean Connery nagyot alakított, viszont ezt Bunta jóval túlszárnyalta.

„A Rózsa utca kapcsán annyit szeretnék elmondani, hogy óriási különbség van aközött, ami valójában történik, és amit a polgármester kommunikál. Azért, hogy ne legyünk mindig mi a kerékkötők, kiváltjuk ezt a hazugságot azzal, hogy Buntát Jászai Mari-díjra terjesztjük elő, hisz egyébként nem lehet megmagyarázni, hogy egy elvesztett pert miként lehet beállítani úgy, hogy azt a város megnyerte, és óriási előrehaladás történt az ügyben. Nem történt semmi, a brassói Arcons Rt. megtámadta a licit kiírását, amit meg is nyert. Ezt a polgármesteri hivatal megfellebbezte a marosvásárhelyi táblabíróságon, és augusztus 31-én elvesztették. Erre szeptember 6-án azt nyilatkozza a polgármester, hogy a pert a város megnyerte, viszont újra kell kezdeni a licitet. Azért kell újrakezdeni az egész procedúrát, mert elvesztették. Ezért javasoljuk a díjra, mert szerintem Sean Connery teljesítményét a Rózsa neve című filmben abszolút mértékben felül tudta múlni” – fogalmazott Molnár Miklós.

mpprozsa_b

A Szent János utcában két részen is probléma van: egyrészt ahol aszfaltoznak, és ott is, ahol nem. Sebestyén Csaba MPP-s tanácsos (aki mellesleg az említett utca lakója is) kifejtette, hogy neki azt nyilatkozták, azért nem aszfaltoznak az Ady Endre utca sarkától kifele, mert elfogyott a pénz, és előbb meg kell oldani a Csalókáról lejövő víz elfolyásának problémáját is. „Ez részben elfogadható is lenne, csak az a baj, hogy nem a megoldásokat keresik, hanem olyasmit találnak ki, ami tíz év múlva sem lesz kész. A tanácsülésen jóváhagyták a teljes tervet, azt mondták, hogy 890 méterre elég az 1,1 milló lej, nem tudjuk, hogy ez az Ady sarkáig elég-e vagy végig. Kértük a hivataltól, hogy mutassák meg a kivitelezési tervet, azóta eltelt 17 nap, és semmi” – magyarázta a tanácsos.

Amint a képen is mutatja Sebestyén, az aktuális tervek szerint az új út a kapuk közepéig fog érni. Elmondta, hogy olyan panaszokat is hallott az utca lakóitól, miszerint inkább hagynák így az utat, ahogy most van, mintsem lépcsőt kelljen építeniük az aszfaltba. Autóval lehetetlen lesz beállni egy udvarra, az utca lakóinak majdnem fele újra kell építse kapuját is.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 69  Oldalak:   1
69.
Anonim
|
2010-09-10. péntek, 12:54
Nem azért 67-es, henem azért, mert látom, hogy lusta dög népség vagytok, akik a bőgésen, a szociális segély váráson kivül nem akartok semmit csinálni. Szerencsém van, mert nem vagyok városi csávó, még érzem az élet igazi illatát, nem nyújtom a zsebemet a bárok, lokálok bűzös, drogfertőzött levegőjében. Feltehetően ez jellemző rád. Na, Isten viselje gondodat, mert látom, hogy magadra képtelen vagy élni. 51-es.
68.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 18:39
Csodálkozom a Sebestyén Csabán,hogy kiáll mutogatni az út szintjét ö is tudhatja meg más is,hogy ennyire nem lehet megemelni az utat.De vajon miért csinálja? Nem hiszem ,hogy ezt ő elképzelte ,hogy így lessz kivitelezve,vagy sok pénzt kellett igérjen neki a Jenőke,hogy ennyire lejáratja magát.Megéri önnek Sebestyén úr?
67.
Anonim
|
2010-09-09. csütörtök, 13:10
Igen anonim 51! Azert gondolkodol igy mert teged is apad az atalvetoben hozott be falurol,mikor megszokott a tehen segge mellol....s bekoltozott Egyesult-falvara es jutalmul,hogy jol tapsolt kiutaltak neki egy blokklakast amit majd egy par cipo araert megvasarolt,azt is reszletre ezert nincs neked meg a magan tulajdonjog erzeted,s meg mindig a jo komcsi ,Fogjuk meg es vigyetek kozmunka tipust gyakorolod,hol ott ezt az Eu.fizeti s az ilyek mint te kozigazgatjak.
A figyelmedbe ajanlom,hogy mi vagyunk a fogyasztok!!!
66.
AnonimX
|
2010-09-09. csütörtök, 10:48
Azon elmelkedem, hogy ha 12 ev alatt minden evben volt ennyi penz (mit amit most meg krizis alatt is az iden elkoltenek), hova lett jenoke 12 kenyszeruralma a alatt az a sok penz???? Akkor is megvoltak ezek a penzek!!!!!! Ellopta mind a lopos mindenit, kulonbozo cegekkel a sajat zsebebe juttatta!!!! Kotel kellene neki...
65.
egy jelenlevo
|
2010-09-08. szerda, 19:21
Az ujsagirok is jobban odafigyelhetnenek, hogy mit irnak, mert Bunta kijavitotta a mondatat a Rozsa utcai perrel kapcsolatosan, csak nem figyeltek oda elege.
64.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 17:44
Mármint a tettekből 62-es?
63.
Mihokbacsi
|
2010-09-08. szerda, 17:41
Igy van anonim 62, a tettek majd beszelnek es latszik, hogy fejlodesnek indult a varos. Jenoek gyujtottek a sajat vagyonukat, halmoztak, addig Bunta a varosert tesz es dolgozik ezt is mindenki latja. Nem kell felre magyarazni a dolgokat, kutyak vagytok es csak ugatni tudtok, remeljuk a kovetkezo valasztasokkor az mpp kobor kutya lesz es a phivatalt tavolrol elkeruli.
62.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 16:34

Le bunko-val ( butaval), le a demagogiajaval, sok duma , szegenyseg. A tettek beszelnenek....
Nem kerunk belole, elegunk volt...

61.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 15:49
Erdekes: a jencit vedok kb.70 szazaleka ugy ir mint Otvosek.:))
60.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 15:46
Ne veggyed ma bundat vazze o nem jobb meg egy gyufa szallal sem.PONT!!!
59.
Anonimxy
|
2010-09-08. szerda, 15:32
@potilulu, Igazad van a Casa Popurului is pont akkora mint az udvarhelyi Varoshaza, egy masodkezbol vett kocsi is annyit er mint egy uj Bentley. Aztan igaz: "ilyen polgarmestert barhol lehet talalni". Ami Jencit illeti olyat nem, mert okelme parjat ritkitja, sajnos nem partjat.
Ami Sebestyent illeti, o a foton eszenek nivojat mutatja, ez mar a cikkben kifejtettt aberacioibol is kitunik.
58.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 15:16
Igen lopnak nem ketseg az, de lopos jenoke messzemenoleg viszi a palmat a lopas mennyisegeben es meg melleje nem is csinalt semmit. Pont.
57.
P.B.
|
2010-09-08. szerda, 15:04
Tokeletesen egyetertek!!!(potilulu).
Lopnak mint a szarkak.Vlaki mar a kormuk ala kellene nezzen.Fel kell jelenteni, hogy kivizsgaljak!!!!
56.
P.B.
|
2010-09-08. szerda, 15:01
Bunda:"Nyilvanvaloan vegig hazudtuk az elmult nyarat.Hazudtunk reggel, hazudtunk este, nem csinaltunk semmit, Elkurtuk"...
55.
potilulu
|
2010-09-08. szerda, 15:00
Jenő hazudott 12 éven keresztül. Fűtés nélkül hagyta az egész várost. A liciteken mindig visszakapott a zsebébe szép kis összegeket. Telkeket és ingatlanokat szerzett meg áron alul. Kicsi Bunta ugyanezt teszi. Hazudozik, fuldoklik a sok pénzbe amit a Viaduktosok juttattak vissza neki. A körforgalom hasznos az biztos. Viszont érdemes bemenni Brassóba és megnézni, hogy néznek ki a körforgalmak. A mi körforgalmunk árának 75 százalékából épültek és nem hasonlítanak a mienkre. 1 méter magasak szép virágokkal díszítve, körbe meg diszkövek lerakva. Akkor kérdezem én Bunta nem kapott semmit a Viaduktól amiért őket választotta, hogy megépítsék. Egy polgármesternek honnan van akkora háza mind Becallinak és 50,000 euro fölötti autója?? Ez a kérdés Jenőre is vonatkozik. Már lassan a szomszédra kell irassák a vagyonukat, hogy ne legyen feltűnő mert a rokonok már teli vannak. Tiszta röhej ami folyik itt. És még vannak egyének akik védik Buntát vagy Jenőt??? Ilyen polgármestert bárhol lehetne találni.
54.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 13:20
Jeno nem hazudott.Pont.Remeljuk, hogy nem is fog ezutan.Pont
53.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 13:13
A sok vita helyet mindenki fizessen egy veder aszfaltot es maris megvan oldva az utcak leaszfaltozasa.
52.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 12:17
48. Anonim
Ezt kinek írtad? Ehhez a cikkhez akartál hozzászólni?
51.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 12:12
Jó, hogy szoltatok. A pincékre fizettek adót? A biztosítás is megvan? Mert ha nem, baj lesz. Különben, ha a pince az út miatt telik fel vízzel, az már építészeti gond. Falvakon az aszfaltozással sok helyen méterrel emelkedett az út, mégsem panaszkodott senki. Szépen nekifogtak és átalakították a kijáratot, a kaput, a lefolyókat, és nem bőgdicséltek naphosszat, a sült galambra sem vártak. Örvendtek, hogy végre megszűnt a por. Csakhát, ők falusiak, éretlenek még a sírásra, panaszkodásra, ott tartanak még, ahol meg lehet fogni a munka végét, mert nem tudják, hogy mindezt egyedül a polgármester kell megcsinálja. A portán belül is. Na, további jó bőgést.
50.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 11:50
Na pofa be anonim 49 , nem jo neked , hogy felszamoltak a falut a varos kozepebol ,mert eddig azert rinyaltatok , hogy sar, por van most lessz vized szamla nelkul a pincedbe , ne bogj hanem gyujts ossze s hasznosts, s tapsoly szporan elyen a ............
49.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 11:44
RMDSz ide MPP tova de a Jozsef Attila utcat meg emeltek vagy 40 cm es igy a viz a portakrol nem folyik ki ,az udvarokon marad , a betomott kanalisok nem nyelik a vizet, jarda csak az egyik felen aszfaltozva a masik soderelve ,a hazak magassagabol 30 cm sulyesztve a vizet a pincebe bevezettek az ablakon s majd ezt is megvalositottuk hala draga polgarmesterunk jovoltabol , de azert koszonjuk , hogy eszebe jutottunk partunk es kormanyunknak, a valasztasi kampanyon kivul.
48.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 11:10
Koszonom az Akademianak, az RMDSZ-nek, hogy felkertek erre a szerepre, a rendezo munkatarsanak, Farkas Gyurikanak, Csikszeredabol ideimportalt stabomnak, akik mindezt lehetove tettek, es nem utolso sorban Udvarhely lakossaganak, hogy szavazatukkal tamogattak. HAHAHA
47.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 10:49
46 beszólásból 27 mocskolja Szász Jenőt és a mpp-t, 12 semleges, és mindössze 7 udmr ellenes.
A számok, a hangnem magáért beszél. Szépen tűkrözi, hogy melyik táborban, miféle emberek vannak.
46.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 10:26
Bunta hazudott. Pont. Meg egyszer. Pont. A kommandoja meg mosdatja a szerecsent. Pont.
45.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 09:16
Ez a Sebestyen Csaba eleg normalis alaknak tunik ,nem tudom elkepzelni miert vallal kozosseget Szasz Jenovel.Azt mondja o is a Szent Janos utcaban lakik,szerintem ez az ember nem szereti sem az utcajat ,sem a varosat.Hogy Jeno nem szereti azon nem csodalkozom ,hiszem neki nincs gyokere ebben a varosban es milyen megnyugtato volna ha aga sem none itt.Ti hozzaszolok olyanokosak vagytok ,nem tudjatok kitalalni hogy lehetne megszabadulni Jenoketol?Szerintem exportalni kellene,mert a Gyergyoiak sem tartanak igenyt ra
44.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 09:14

Jenoke megint kikuldte a bohocait, hogy nekunk osszak az eszt. Hat ezek mar mindenbe beklekotnek, ha van ut az a baj, ha nincs ut az a baj, s ha lesz ut - tul magas lesz.
Hat az a baj, hogy a Jenoke munkaiba nem lehetett belekotni, mert nem volt. 12 ev eleg volt neki, es ez alatt sem tudott bizonyitani, most meg mit akartok. A masik dolog, a varoson most latszik, hogy van haladas....ja elfelejtettem, tudom.... ezt is ti MPP-sok keszitettetek ele, csak Bunta megcsinalja... ez mar rohej kategoria amit ti kezdtek csinalni.

43.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 08:54
20 as beiras a legjobb totem mangalica.
Kitartas RMDSZ
42.
PB
|
2010-09-08. szerda, 08:48
Elmondom mi erdeke van:Az, hogy ez egy megfizetett ceg, aki csak direkt kellet "keresztbe" tegyen...
A lenyeg, hogy parhuzamosan nem tudtak volna megcsinalni a varos tobb utcait es mivel a Rozsa utca nagy kapacitast igenyel ezt halsztani kellet.
41.
Fujj MPP
|
2010-09-08. szerda, 08:44
12 ev semmitteves utan, hogy mertek megszolalni. Ha a terveket nem kaptatok meg akkor mi alapjan mutogatjatok az aszfalt szintjet? Szerencsere egyre kevesebb ember dol be ezeknek a semmittevo MPP s levegobe beszelesnek.
40.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 08:29
Ezeket meg mi tartsuk el (az allam penzen)?????? Ilyeneket eltetunk es adunk fizetest nekik...fujj a mindenit...ennyi naplopo lusta sz@rkeverot nem lattam eletemben (habar a hulyesegben es a hazugsagokban nem lustak de minden egyebben igen)...ezek elnek a mi penzunkon, tiszta penzkidobas....undorodom
39.
Anonim
|
2010-09-08. szerda, 07:14
Jenő szárnya-alja meg túl szárnyalja szarkavarásban Hókuszpókot, de Aprjafalvának elege van belőletek, jöjjenek a zöldek.
38.
Anonimka
|
2010-09-08. szerda, 00:21
Nem ertem a mepepe, lopos jencikevel az elen hogy tud ennyi marhasagot osszeszedni es kiallni a "nep" ele vele. Azt hiszik hulyek vagyunk es bevesszuk a sok suket dumat...tenyleg licsneles lesz a vege ahogy egy elottem szolo mondta, ha ezek tovabb hazudoznak es keverik a sz@rt..
37.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 22:36
Mi a civil foglalkozasa ennek a ket homo neanderthalis-nak?
Nem a fo tevekenysegi teruletet kerdeztem,mert az nyilvanvalo jenoseggnyalas!!!!
Ennel lejebb mar nincs szamotokra,Istentelen-szanalmas bagazs!
36.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 21:55

ket **** mpp-s, jeno tanacsara bohockodnak. inkabb szivodjatok fel vagy menjetek a golyakkal el jo mesze

35.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 21:53
Összehasonlitod a Verestoyéval ?
34.
Árpibá
|
2010-09-07. kedd, 20:51
Az a jó , hoy mindenben a Politikus az okos, lehet bármelyik oldalról.Egy igazi szakember véleményét soha sem lehet észlelni. Aztán jövünk mi az "okos csapat" és orrvérzésig, bármilyen áron ,védjük a "csapatot".És közben az idő ugyanúgy telik..múlik..! .
33.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 20:46
A szöveged szerint te vagy a Fekete Pákó, bár ő nem született magyar de egyformán beszélitek az édes anyanyelvet.
32.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 20:44
Tisztelt akárki,itt az a baj , hogy komcsi módra a nagy rekrámot megcsinálja/ák/ és amikor tettre kerül a sór akkor derül ki minden ocsmányság. Ezeket a dolgokat előre nem tudták sem ezek-sem azok? És az ebadta nép beveszi a t----nyot/elnézést/
31.
asdasd
|
2010-09-07. kedd, 20:06
Anonim 30, akkor a szeretett jenoked vki hihetetlen mennyisegut hazudhatott ...
30.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 20:03
Bunta hazudott. Nem mondott igazat. S aki hazudik az lop is.
29.
ANONIM10
|
2010-09-07. kedd, 19:09

fognatok be a szatokat s hallgatnatok,nem mas munkajaban keresni a hibat,es allitani ojanokat amik nem is igazak!

28.
dósa
|
2010-09-07. kedd, 18:26
Micsoda alpári hangnemet használnak egyesek, számomra megdöbbentő, s ezek egyetemet végzett emberek, legtöbbje, vagy pártkatona, de hiszen itt értelmes vitára volna szükség akik a nevüket is vállalják, nem a anonim mögül köpködnek. Valami siralmas állapot.
27.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 18:07
Méghogy nincs humorérzéke a székelynek, olvasd el a 24-es hozzászólást :)
26.
asdasd
|
2010-09-07. kedd, 17:56
A kepen csak azt mutaja, hogy a fonoke evente olyan magassagu oszlopnyi 100 eurosnak megfelelo osszeget sikkasztott el.
25.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 17:40
24. Anonim
Na arra befizetek, te szájhős!
24.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 17:34
Amit a kepen mutat az kedves uriember Az nem mas, mint egy bot merete amivel pl. en fogom szajbaverni Jenot es bandajat. Igen azt mutatja a kedves , h milyen nagy a bot a foldtol merve. Marvarjak ugy latszik....
23.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 17:26
Anonim22- en pedig inkabb hoiszek az egy Szent Janos utcainak.
22.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 17:23
17. Anonim
A hivatal jogászai havi 450 lejért veszítik el a pereket (ezt Bunta is mondta és most a mpp is). De akiket a polgármester hozott magával és tízszer ekkora fizut tesznek zsebre, azoknak se nagyon látjuk hasznukat.
Ami a Szt. János utcát illeti, inkább elhiszem azt amit az mpp mond, mert láttuk, hogy mi volt a Pacsirta utcában
21.
asdasd
|
2010-09-07. kedd, 16:57
Ha van sapka a fejen azert, ha nics sapka a fejen azert ... ennyihez ert a mopopo, belekotni es belekopni mindenbe
20.
Egy Szent Janos utcai
|
2010-09-07. kedd, 16:38
Tisztelt pcm szedetvedett tarsasag!!! Megint hazudtok!!!! Ha tisztaban lennetek a valosaggal akkor tudnatok, hogy a Szent Janos utcaba kijott a napokba a tervezo es megegyeztek a lakokkal+polgi hivatal illetekesei+polgi ,hogy az ut a mostani szinttol nem emelkedhet max 10-15 centit csak. Ti ezt mindd tudjatok csak villogni kell de megszivjatok mint a korforgalommal, hogy mar a ti csapatotokbol is szukebb korokbe emlegetik, hogy szuper a korforgalom csak nektek a totem mangalicatok kiadta, hogy a nagy nyilvanossag elott mindent mocskolni kell amit a polgi es az RMDSZ tanacsosok megmernek valositani!!! Koszonom a dolgozni es megvalositani akaroknak! A sok mocskolodas ellenere se adjak fel csak igy tovabb!!!
19.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:36
Nha jolmegcenzuraztak a kommentem
18.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:32

Anonim 15. Ez nem az a cikk :)), de szerintem teis csak normalis emberekkel fognal ossze, nem ilyen keresztbetevos Szaszjenokkel...

17.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:31
Kreten anonim 9 a polgarmesteri hivatal jogaszai havi 450 lejert vegzik a tulfeszitett munkajukat amit ti nem becsultok mert nem is tudnatok vegezni mert agy kell hozza neked meg az ilyen retardal beszoloknak nincs.
16.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:30
Sztem amennyi aszfaltot o mutat annyibol csinaltak a betlenuccat xD
15.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:28
Osszak meg a munkat es dolgozzanak egyutt rmdsz es mpp ne harcoljanak egymassal mutassak meg hogy igaz magyar emberek. Rmdsz fog ez menni? Tegyenek a terseg magyat etnikumanak a megmaradasaert csak ugy maradhatnak tiszteletre melto partnak hanem elobb utobb a nep lekoptassa oket. Nos nagy partok mit tesztek harcoltokk egymassal a hatalomert vagy osszefogtok es harcoltok a a magyar szekely ember megmaradasaert itt Erdelyben. Mit tesztek?
14.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:27
jo gyoker az a csavo aki ott tartja a kezet mitgondol h a nemet Autobahn-t epitik ide h felmeteres aszfaltot huzzanak ra v mi? sztem az iq szintjet mutatja centibe merve a foldtol :)) szegyen h ien tanacsosok dontenek letfontossagu kerdesekbe...
13.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:22
Akarod mondani, hogy Jencit es bandajat, az MPP-t...
12.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:21

Jaja, sok tudatlan nagypofaj, aki jencit partolja!

11.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:20
Ezt a 20 eves semmittevest ugye tese gondolod komolyan? Mert ha igen, nagyon informalatlan lehetsz, amugy meg, nem, nemhiszem hogy ugyertette hogy Buntat lincselik meg, sokkal inkabb a keresztbetevoket, s az ien seggnyaloikat es berenceiket mint te!!!(Anonim 10.) Hogy akarsz igazsagot tenni, ha meg azzal se vagy tisztaba, hogy ki az akivel baj van?
10.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 16:02
" mert a lopast meg elnezte a roman allam"- itt kire gondolt, talán Verestóyra?
"lincseles lesz a vege!" - itt kire gondolt, talán Buntára?
Jó lenne végre igazságot tenni, és mindenki kapja meg a méltó büntetését, azok akik meg mindenféle rálátás és bizonyíték nélkül pofáznak, csakhogy eltereljék az udmr 20 éves semmit tevését, meg kussoljanak!!!
9.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:57
A Polgarmesteri Hivatal jogi kepviseloinek is kene ez a dij sot fizetes emeles is jol vegzik a munkajukat.Apropo mi erdeke a brasossoi Arcons RT.-nek az udvarhelyi Rozsa utca aszfaltozasahoz?hamar ilyen elegtetelt okoz hogy megnyertek a pert?es a szent-janos utca mettol meddig 890 m?akkor mindjart tudjuk hogy az Adyig vagy nem .
8.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:52
Uraim, a varos neveben is engedjek meg, hogy kikerjem, hogy folyton azt a polgarmestert probaljak szivatni, aki az elmult 20 evben eloszor probal tenni ezert a varosert es tesz is, az eredmenyek bizonyitjak! Kerem meg egyszer, hagyjak vegre dolgozni, mert a lopast meg elnezte a roman allam, de ha ilyen embernek probalnak folyton keresztbe tenni, lincseles lesz a vege!
7.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:47
Az MPP irta ki a licitet? Hol tettek keresztbe? Ok csak elmondtak, hogy is all a helyzet
6.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:46
Na, beindult a gepezet: a fonok hazudik, ez katasztrofa, ugyhogy el kell terelni a figyelmet! Hahahaha...
5.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:44
Az MPP-sek már nem tudják mibe kössenek bele, a kákán is csómót találnak, Jencike ideje alatt is állandóan a Rózsa utcával gond volt, miért nem csináltatta meg 12 év alatt . A képen amit Sebestyén mutat az lehetetlen................
4.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:37
megint egy MPP-s hülyeség...csak hogy mondjanak valamit...meg lesz a szent jános, majd a rozsa is, ha a polgár párt nem tesz keresztbe.
3.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:34
egyszeruen padlot fogok ettol a degeneralt tarsasagtol b...meg! Annyira egyertelmu a mindenel valo szemebnallasuk, hogy a leglogikatlanabb, ugyanakkor legszegyenteljesebb panikkelto megnyilvanulasoktol sem riadnak vissza. Pl. ok maguk is megszavaztak a szent janos utca tervet, ahol egyertelmu, hogy az utbol ki fognak szedni es nem fog emelkedni, max par cm (max.10cm). Masreszt elfelejtik, hogy ahhoz hogy atmenjen a tisztelt sebestyen ur utcaja fel az o hazaig (ahol szinte mar csak garazsok vanak), ezert 3elertek hogy a bethlen negyedi futesrendszer felujitasa ne tortenjen meg, pedig ott 8000 ember el es a polgarmestert dicseri hogy nem hagyta enyiben a dolgot. Most is csak azon jatr az eszuk hogy a maguk malmara hajtsak a vizet es szemelyesen nyerjenek mindenbol hanem nem is er nekik semit az egesz. Leszakad a pofam, menyire szemtelen felrevezeto tolvaj tarsasag!
2.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:25
Ha igy igaz, akkor ez őrület! Én nem tudom elhinni.
1.
Anonim
|
2010-09-07. kedd, 15:02
itt az ut, ..., hol az ut?
Ahol lesz, ott tul magas,...ahol nem lesz, ..., hat ott nem lesz tul magas, az biztos.
Tamogatom a polgarmester jeloleset a dijra, csak az a baj, hogy bar az elet egy nagy szinhaz, a Rozsa utca lakoinak nagyon szar szerep jutott!
Találatok: 69  Oldalak:   1
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.31 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 183.00 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Min: -13 °CMax: -7 °CMin: -21 °C

Székelyudvarhely

Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Min: -19 °CMax: -6 °CMin: -19 °C

Marosvásárhely

Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Min: -10 °CMax: -1 °CMin: -20 °C

Feliratkozás hírlevélre