Székelyudvarhely környékének első szabadtéri keresztútját nagypénteken, április 2-án délután 3 órakor áldják meg – tudtuk meg az Ugron Alapítvány képviselői által csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. Ugyanakkor bemutatták Zavaczki Walter szobrászművész látványterveit, és az elkészült maketteket.

László Attila székelyudvarhely-szombatfalvi plébános, az alapítvány képviseletében ismertette az Ugron család felajánlását: az erdélyi egyházmegye millenniuma tiszteletére főegyházmegyei jóváhagyást kért, és kapott Udvarhely Szejke-fürdő felőli bejáratánál, a Mál tetőn található, magántulajdonban levő kápolnához létesítendő keresztútra. Az alapkövet az istentiszteleti és kegyeleti hely búcsúünnepén, Kisboldogasszony napján áldották meg. A keresztút állomásai – 50 méterenként elhelyezve – a kápolna északi oldalán, a régi szekérút mentén, körívben, felülnézetből kilencest formázva juttatnak el a kápolnához.
A nyílt pályázat nyertese, Zavaczki Walter szobrászművész elkészítette a maketteket. A kétméteres stációk az erdei út mellett kis dombokon magasodnak, a kápolna előtt a kereszt-kompozíció kap helyet – az utolsó állomás maga a kápolna lesz.
Végigjárva, átelmélkedve jelzik: mi itt jövőt álmodunk. A mottóul választott mondat ígérete szerint: Még ezer esztendeig Krisztussal!
A készülő Székely Kálváriáról az Udvarhelyi Híradó pénteki, február 5-ei számában olvashatnak bővebben!
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -3 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |