A szombati heves esőzés következtében megnőttek a patakok vízszintjei Székelyudvarhelyen és környékén. Estére áradások alakultak ki több faluban, és a városban kiöntött a Varga patak.

Szombaton, augusztus 7-én délután a nagy mennyiségű csapadék következtében Udvarhelyszéket elárasztotta a víz. Információink szerint Telekfalva, Patakfalva, Árvátfalva és a Homoródszentmárton községéhez tartozó települések majdnem mindegyikét áradás sújtotta. Házakba, pincékbe hatolt be a víz, a utakat pedig helyenként járhatatlanná tette; gazdaságokat öntött el teljesen a áradat, autókat, gépeket is magával sodorva.

Nem csak a Homoród menti falvakat érintette a természeti katasztrófa, Udvarhelyszéken szinte mindehol voltak kisebb vagy nagyobb gondok a vízözönnel. Székelyudvarhelyen is több helyen a víz volt az úr az utakon. A Varga patak ezúttal sem kímélte a központi rész lakóit, kilépett medréből a Petőfi Sándor utcában és több ház pincéjét ellepte. Házakba szerencsére nem ment be a víz, de így is jelentős károkat hagyott maga után. Körülbelül egy óra leforgása alatt folyt le a víz, ezután visszatért medrébe. Az áradás óriási károkat okozott ugyanakkor a Tomcsa Sándor utcai tömbházak pincéjében, valamint a körforgalom előtti részen sokáig állt az úton a víz.
Tekintse meg képgalériáinkat itt, itt és itt.
További információk:
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -6 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |