Sok huzavonával jár egy külföldről érkező nagyobb csomag átvétele. Lakossági panaszra hivatkozva megkérdeztük a Hargita Megyei Vámhivatal udvarhelyi osztályát, mi az oka annak, hogy több esetben is lassú az ügyintézés.

Számos közhivatalnál is sokszor kell várni, feleslegesen pocsékolni az időt, hogy kitöltsenek egy bizonyos papírt, kiadjanak egy engedélyt. Az általunk hallott esetekben csak azon múlott az elvámolandó, vagy már elvámolt külföldi csomagra való várakozás, hogy az udvarhelyi vámhivatalnál nem várták meg a teljes munkaidő lejártát.
Program szerint minden hétköznap reggel 9 és délután 17 óra között kellene a lakosság szolgálatára álljanak, azonban ezt – információink szerint – nem tartják be. Az olvasói panasz szerint a vámhivatal munkatársai alig két-három órát tartózkodnak naponta a kirendeltségnél, és azt sem lehet kiszámítani, hogy milyen időszakban, és mely napokon.
Veimberger-Pálfi István kérdésünkre beszámolt a külföldről érkező csomagok átvételének procedúrájáról. Mint megtudtuk, hetente kétszer van csomagkiadás: kedden a fizikai személyeknek, szerdán pedig a jogi személyek vehetik át küldeményeiket. Abban az esetben, ha egy fizikai személynek szerdán érkezik a postától az értesítő, akkor csak a következő kedden veheti át a csomagot. Veimberger-Pálfi István tájékoztatott arról is, hogy minden küldeményhez szükséges egy úgynevezett EORI-szám (szerk. megj.: az Európai Közösség által bevezetett szám, ami alapján a csomagot ellenőrizni lehet).
Ezt a számot a csomag feladásakor kapja a küldő. Továbbá szükséges a csomag tartalmáról egy számla is, ami alapján bizonyítani lehet a küldemény származását, és egy nyilatkozatot kell kitölteni. Általában a postán érkező értesítésben fel vannak tüntetve a szükséges iratok. Veimberger úr ugyanakkor közölte, hogy minden egyes esetben segítenek utánanézni a hiányzó adatoknak. Emellett pedig, ha nagyon sürgős esetről van szó, akkor egy fizikai személynek kiadják szerdán is a csomagját. Panaszosunk azonban továbbra sem érti, hogy miért kell egy hetet várni a csomagra, miért nem tudnak minden nap a szolgálatára állni.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -6 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |