A Román Kormány elnevezésű ösztöndíjprogramot 2009-ben azoknak a negyedik osztályt végzett vidéki, valamely területen kimagaslóan jól teljesítő diákoknak hirdették meg, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az országos minimálbér egyharmadát.

E feltételek mellett minden megye tanfelügyelősége huszonöt tanulót vonhatott volna be a programba, akik tanulmányaikat a továbbiakban valamely város – kiemelkedő eredményekkel, bentlakással, étkezdével, sportteremmel és laboratóriumokkal rendelkező – iskolájában folytathatták volna, havonta 350 lejes támogatással egyetemben. A tanfelügyelőség jelentése szerint 2009-ben mindössze egyetlen diák kapcsolódott volna be a programba – adminisztrációs szempontból a felsőboldogfalvi iskolához tartozó kislányról van szó, aki anyanyelvismeretből és egyéb kommunikációs tantárgykörökből teljesített kiemelkedően.
– Megyénkben nem is volt igénylés erre, magyarázta Porsche Éva, a Hargita megyei tanfelügyelőség részéről. „Egyszerűen nem újították fel, már akkor sem volt rá pénz. Mi próbálkoztunk, a felméréseket elvégeztük, de tulajdonképpen a pénzalapról nem tudunk semmit, csak azt, hogy nem érkezett meg. Egyszerűen csend van e körül, nem volt róla szó. Így egyértelműen kijelenteni, hogy nincs rá pénz, nem éppen igaz, csupán nincs szó róla. Voltak olyan dolgok is – ami teljesen természetes –, hogy tízéves gyerekeket a szülők nem szívesen engednek el maguk mellől bentlakásokba. Nincs szó most róla sem az országos tanácskozások szintjén, sem pedig minisztériumi körökben. Most vannak más prioritások is” – fejtette ki a tanfelügyelő.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.28 RON | |
| 1 GBP | 5.22 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 184.10 RON |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -7 °C | Min: -23 °C | Max: -6 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -6 °C | Min: -20 °C | Max: -7 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -1 °C | Min: -20 °C | Max: -9 °C |