Magyar előadások és művészek a bukaresti országos színházi fesztiválon

Magyar előadások és művészek a bukaresti országos színházi fesztiválon

Erdélyi magyar társulatok is meghívást kaptak az október 21. és 30. között Bukarestben tartandó országos színházi fesztiválra (FNT). A 26. alkalommal szervezendő szemle programjában – amely összesen negyven előadást vonultat fel – magyar rendező és drámaíró román társulatnál színpadra állított produkciója, műve is szerepel.  

Krónika

2016. október 18., 16:122016. október 18., 16:12

2016. október 18., 17:262016. október 18., 17:26

A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadással mutatkozik be a rangos seregszemlén. Shakespeare Iulius Caesar-ját Silviu Purcărete rendezésében, a Felix Alexa által rendezett, August Strindberg művén alapuló Pelikánt, valamint a Dominique Serrand által színpadra állított Mindörökké című előadást viszi a kincses városbeli társulat a fesztiválra.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az elmúlt évadban mutatta be Tompa Gábor rendezésében Samuel Beckett A játszma vége című színművét, ezzel az előadással lép fel a társulat az országos seregszemlén.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház igazgató-rendezője, Bocsárdi László a kolozsvári román színházban vitte színre tavaly Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című drámáját, a produkciót, amely a legjobb előadásnak járó Uniter-díjat nyerte el májusban, szintén meghívták a bukaresti szemlére. Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró Bányavíz című művét a bukaresti Teatrul ACT és a Scena9 vitte színre, ezt az előadást is láthatja a közönség.

A fesztivál programja számos kísérőrendezvényt, kerekasztal-beszélgetést, könyvbemutatót tartalmaz. Bemutatják azt a fotóalbumot is, amely Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának rendezéseiről jelent meg A három nővértől a cseresznyéskertig címmel. A szemle Klaus Johannis államelnök védnöksége alatt zajlik az UNITER – Romániai Színházi Szövetség és Bukarest municípium kulturális központja szervezésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve

Könyv látott napvilágot arról, hogy a katonaság milyen mértékben és formában szólt bele a 20. században az aranyosszéki egyének, családok, kisközösségek életébe, milyen traumákat, tapasztalatokat, emlékeket hagyott maga után.

Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve
2024. április 11., csütörtök

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház

E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.

Száz év erdélyi versei – Zilahon tart  irodalmi rendezvényt szombaton az Aradi Kamaraszínház
2024. április 11., csütörtök

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélte a szakmai kuratórium az idén alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat – jelentette be csütörtökön a Látó szépirodalmi folyóirat.

Csehy Zoltán felvidéki költőnek ítélték oda a vásárhelyi Látó folyóirat által alapított Kovács András Ferenc Költészeti Díjat
2024. április 11., csütörtök

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján

Világot gyújt és rendet rak a vers, melenget vagy lehűt, bezsongat vagy vigasztal. A vers megváltó rés a mindennapok falán – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére a magyar költészet napja alkalmából László Noémi József Attila-díjas kolozsvári költő.

„A vers megváltó rés a mindennapok falán” – László Noémi kolozsvári költő gondolatai a költészet napján
2024. április 10., szerda

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben

Közismert erdélyi magyar képzőművészeket bemutató sorozat részeként Jovián György Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja „corpus inane” című kiállítását nyitják meg április 18-án a Liszt Intézet bukaresti központjában.

A szilágysomlyói születésű Jovián György festőművésznek nyílik kiállítása Bukarestben
2024. április 10., szerda

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson

A 80 éve született, 2021 februárjában elhunyt, Kossuth-díjas Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön, valamint a Hargita megyei Székelyszentmiklóson, ahol a költő a gyermekkorát töltötte.

A 80 éve született Farkas Árpádra emlékeznek a költészet napja alkalmából  Sepsiszentgyörgyön és Székelyszentmiklóson
2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön