A csíkszenttamási Csonkatorony néptáncegyüttesnél jártunk

A csíkszenttamási Csonkatorony néptáncegyüttesnél jártunk

Gyerekek és ifjak, de még szépkorúak is ropják a táncot a csíkszenttamási Csonkatorony néptánccsoportban. A tizenhárom éve alakult tánccsoport mozgatórugója és lelke Bíró Ferenc, akivel a szenttamáson tett látogatásunkkor beszélgettünk. Folytatjuk az amatőr néptánccsoportokat bemutató sorozatunkat.

Péter Beáta

2017. február 20., 11:232017. február 20., 11:23

Péntek délután négy óra körül érkezünk meg Csíkszenttamásra. Noha odakint csípős hideg van, a helyi kultúrotthonban kellemes meleg fogad, a helyi önkéntes tűzoltók egyike már be is gyújtott. Öt órától ugyanis érkeznek a gyerekek próbára, fél héttől az ifjaké a színpad, kilenc órától pedig az „öregek” gyűlnek össze táncolni. Bíró Ferenc, a csoportok vezetője már a helyszínen van, hogy mindent előkészítsen a próbára. „Olyan kultúrélet van itt, hogy ritkaság” – fogad, majd a kultúrotthon falán lévő, táncosokat ábrázoló képeket mutatja és a számtalan oklevelet, amelyeket különböző fellépések, fesztiválok alkalmából kapott a csoport. Bukarest, Craiova, Suceava, Galócás, Drăgășani, Călimănești – sorolja.

„Annak idején nem nagyon volt kulturális élet, a kultúrház is meg volt omolva. Én csíkszentdomokosi vagyok, Csíkszeredában táncoltam a Hargita együttesben kilenc évet, majd Balánbányára költöztem. Ott húsz évet dolgoztam a kultúrháznál mint táncmester, mert időközben elvégeztem a táncmesteri képzést Csíkszeredában. Öt évet voltam kultúrigazgató, húsz évet táncoktató Balánon. Aztán 47 éves koromban el tudtam menni nyugdíjba, de itt meg volt hirdetve egy állás a kultúrháznál, eljöttem vizsgázni és azóta ittfelejtettem magam. Nagyon jó emberek vannak itt, kitűnő a vezetőség, mindenkinek jó a hozzáállása” – véli a csoportvezető.

A Csonkatorony néptánccsoport azon kevesek közé tartozik, amelyik rendelkezik zenekarral. A muzsikusok is minden pénteken megjelennek az idősebbek próbáján, együtt készülnek a következő fellépésre. És ezekben nincs hiány, ha nem az ország valamelyik néptáncfesztiválján vannak épp, akkor a helybéli ünnepségeken lépnek fel. Nők napja alkalmából mindig műsorral készülnek, március 15-én is, az öregek napján, búcsúkor, falunapokkor stb. Az előadásokon többnyire telt ház van – tudtuk meg Bíró Ferenctől.

Az évek során több tájegység táncait is betanulták: felcsíkit, udvarhelyszékit, kalotaszegit, cigány táncot, marosszékit stb. Nagy sikert arattak például a hordós táncukkal, amelyet az ország több településén is nagy tapssal fogadtak. Külön ruhákat is sikerült varratniuk a táncokhoz, cipőket, mellényeket, kötényeket, ingeket, ruhákat, priccses nadrágokat tudtak beszerezni.

A legkisebb táncos négyéves, a legidősebb 73. Az idősek csoportjában a próbák jó találkozási lehetőségek, mindig közösen ünnepelik meg a névnapokat. Ugyanakkor a sok kiszállás, más településen való fellépés, utazás jól összekovácsolta a csapatot. Úgy gondolják, jó, ha van egy olyan terep, ahol a fiatalok és az idősek tudnak találkozni, együtt lenni.

„Nagyon szívesen jönnek. Szeretik a kultúrát mind a közönség, mind a csoport tagjai, és a vezetőség is segít. Így örömmel csinálom. Mondhatni nekem ez az életem. Ezt érezni kell. A táncot gyermekkoromban megkezdtem, és azóta egyfolytában táncolok, most 62 éves vagyok. A szüleimtől tanultam, volt egy prímás nagybátyám, egy szomszédunk, aki gardonyozott, tőlük tanultam. Ezt élvezni kell, ha odacsapsz a lábadra, vagy olyant mozdulsz, érzed, hogy a szíved megnő. A székely ember amúgy is szereti a virtust” – mutat rá Bíró, majd hozzáteszi, a tánc erős közösség-összefogó tevékenység. Ezt szeretni kell.

Saját fesztiváluk is van a Csonkatoronynál, amelyre nemcsak magyar, hanem román vidékekről is hívnak tánccsoportokat. „Minket is mindig szívesen fogadnak, ha Călimănești-en vagy Bukarestben felvonulunk, románul kiabálják, hogy éljenek a székelyek. Abból soha nem volt problémánk ilyen helyen, hogy magyarok vagyunk. Voltak közös műsoraink is román csoportokkal a borszéki táborban.

A kultúrában, a táncban nincs széthúzás” – összegzett a csoport vezetője.

A Csonkatorony néptáncegyüttes tagjai

Bíró Ferencz, Bíró Hajnal, Bíró Zakariás, Bíró Teréz, Antal József, Antal Jolán, Tódór Ferenc, Tódor Mária, Antal István, Antal Ilona, Katona András, Katona Gizella, Daradics Ernő, Csók Annamária, Boros Emma, Bálint Veronika, Guzrány Emőke, Guzrány Aranka, László Levente, Gyenge Bernadett, Vizi Viktor, Demeter Abigél, Ágoston Edina, Boros Henrietta, Ágoston Imre, Baróti Barna, Baróti Piroska, Baróti József, Baróti István, Oláh Tibor, Bíró Balázs, Kurkó Dalma, Kurkó Dóra, Csók Vivien, Sándor Barbara, Kali Beáta, Antal Tünde, Antal Zoltán, Todor Bence, Todor Tamás, Kósa Réka, Kósa Ágota, Kósa Koppány, Mákszem Gabriella, Márton Nóra, Kozma Csanád, Katona Boldizsár, Katona Botond, Kedves Renáta, Dobos Bíborka, Boér Boglárka, Antal Dávid, Antal Balázs, Almási Bernadett, Anitei Marius, Anitei Mihai, Albert Hajnalka, Almási Andrea, Almási Alpár, Albert Szilárd, Márk Bálint, Albert Arnold, Baricz Brigitta, Oláh Adolf, Balla Noémi, Molnár Melánia, Mákszem Vilmos, Gidró Viola, Kedves Krisztina, Bodó Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!