A fiERD Tábor felnőtt – és nem akar fesztivál lenni

A fiERD Tábor belépett a felnőttkorba – állítja a harmadszorra sorra kerülő rendezvény főszervezője, Bíró Csaba, aki szerint ennél nagyobbra nem is tervezik a Bözödi-tó parti rendezvényt.

Szász Cs. Emese

2011. július 26., 15:262011. július 26., 15:26

2011. július 26., 16:242011. július 26., 16:24



Tabáni István már a rendezvény visszatérője

Két évvel ezelőtt még helyi együttesekkel és néhány lelkes táborozóval rajtolt a Fiatalok Erdélyért Egyesület rendezvénye, a fiERD Tábor. Múlt évben már külföldi előadóknak örvendhettünk, a szervezők pedig 11 000 táborozónak. „Míg múlt évben három nagy nevünk volt koncertek tekintetében, idén legalább 10-ről beszélhetünk. Mindemellett a rendezvény a nappali programok tekintetében is fejlődött, hiszen először szervezünk közéleti tematikájú előadásokat. Azt mondhatom, hogy most vált felnőtté ez a tábor, és ennél nagyobbat nem is akarunk. Egyrészt nem engedik meg a helyi adottságok, másrészt nem akarunk átlépni fesztiválba. Meg akarjuk őrizni a tábor családias jellegét” – mondta a rendezvény főszervezője, Bíró Csaba.

Épül a tábor a Bözödi-tó partján


A rendezvény július 28–31. között zajlik, így a szervezőcsapat nagy része már a helyszínen tevékenykedik, hogy minden rendben menjen majd a négy nap alatt. A főszervező elismeri, múlt évben a hangosítással is baj volt, és már az első nap azzal szembesültek, hogy hosszú sorokban kígyózik a tömeg a tábor bejáratánál. „Nem számítottunk olyan sok résztvevőre. Azt hittük, lesz vagy 1000 ember mindennap, de már az első napi Tabáni-koncerten 5–6000 rajongó jött. Idén technikailag és fizikailag is fel leszünk készülve ezekre a helyzetekre” – ígéri Bíró Csaba.

Tehetségkutatós sztárokkal rajtol csütörtökön a tábor

Csütörtökön este már koncertekkel rajtol a tábor. A kézdivásárhelyi László Attila, a Csillag Születik győztese és egykori versenytársa Szabó Ádám, valamint Király L. Norbi, az X-Faktor felfedezettje lép színpadra, majd a Beatrice zárja az első estét. Pénteken a koncertek sorát a sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy zenekar kezdi, majd a Kiscsillag és a Kistehén rajongókat várják. Szombaton a marosvásárhelyi Offline kezdi a fellépések sorát, majd a táborozók nagy örömére Tabáni István lép fel, utána pedig a Hooligans csap a húrok közé.

A vízipipázástól a hennázásig


A koncertek mellett a nappali programot is erősítették idén, a sátorokban különböző programok várják a táborozókat. A Relax sátort azoknak ajánlják, akik szabadóráikat hangulatos beszélgetésekkel, ismerkedéssel, lazulással akarják kitölteni. A kiváló zene mellett a vízipipázás, kávézás és teázás is biztosított.



Múlt évben nem számítottak hosszú sorokra a szervezők

A Játéksátor az unaloműzés helye, különböző társas- és csapatépítő játékok közül válogathatnak az érdeklődők, míg a Kézműves-sátort annak érdemes felkeresni, aki a testfestés, hennázás iránt érdeklődik.

Stohl Andrástól a polgármesteri székig


Az előadó sátor pénteken, szombaton és vasárnap kínál programokat. Pénteken a graffiti kerül terítékre, a meghívottak azt boncolgatják, hogy ez művészetnek vagy vandalizmusnak számít. Szombaton 12 órától a kettős állampolgárságról beszélgetnek, majd a marosvásárhelyi polgármesteri szék kérdését feszegetik a három magyar érdekvédelmi szervezet képviselői. 16 órától a magyarországi színész-műsorvezető, Stohl András előadásán vehetnek részt az érdeklődők. Az utóbbi időkben az alkohol és kábítószer hatása alatt okozott balesetéről elhíresült színész nem először tart előadást tapasztalatairól, Magyarországon már számos településen tette ugyanezt. Saját bevallása szerint is úgy próbál vezekelni korábbi ballépéseiért, hogy segít azoknak a fiataloknak, akiknél azt érzi: hozzá hasonlóan képesek rátérni a rossz útra. Vasárnapra egyetlen programot terveztek be a szervezők: Az önkéntesség, támogatások és természetvédelem című előadás zárja a tábort.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Több mint egy hónap késéssel, de érkezik az állami tízórai az iskolákba

A kormány megnövelte az anyagi keretet, így az idei tanévben több pénzből folytatódhat a tej-kifli-gyümölcs programja. Maros megyében október 13-tól számíthatnak a gyerekek állami kasszából finanszírozott tízóraira.

Több mint egy hónap késéssel, de érkezik az állami tízórai az iskolákba
Hirdetés
2025. szeptember 30., kedd

Csalók élnek vissza a Marosvásárhelyi Állatkert nevével

Csalók hirdetnek meg nyereményjátékokat a Marosvásárhelyi Állatkert nevében – figyelmezteti a közönséget az intézmény. Az elkövetők célja nem más, mint személyes adatok – többek között bankkártya-információk és jelszavak – megszerzése.

Csalók élnek vissza a Marosvásárhelyi Állatkert nevével
2025. szeptember 30., kedd

Marosvásárhelyen is voltak fertőzött csecsemők, de túlélték

Idén nyáron nyolc, a marosvásárhelyi sürgősségi kórház szülészeti osztályán kezelt csecsemő fertőződött meg a Serratia marcescens baktériummal, ami az elmúlt napokban a jászvásári gyermekkorházban emberéleteket követelt. Marosvásárhelyen azonban túlélték.

Marosvásárhelyen is voltak fertőzött csecsemők, de túlélték
2025. szeptember 30., kedd

Hálásak egy életre – kutyasorsok a marosvásárhelyi menhelyen

Jelenleg 175 kutya várja, hogy gazdára találjon a marosvásárhelyi kutyamenhelyen, ahová sok bántalmazott állat kerül be. A menhely vezetője szerint az örökbefogadás felelős döntést kíván, de a szeretet csodákra képes. Még a traumatizált kutyáknál is.

Hálásak egy életre – kutyasorsok a marosvásárhelyi menhelyen
Hirdetés
2025. szeptember 30., kedd

Forgalomkorlátozások lesznek a Medifun felvonulás idején Marosvásárhelyen

Forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely főtéren a Medifun fesztivál diákfelvonulása miatt október 1-jén, szerdán délután.

Forgalomkorlátozások lesznek a Medifun felvonulás idején Marosvásárhelyen
2025. szeptember 30., kedd

Lekerült a napirendről az egymillió lejes támogatás kérdése

Utolsó percben lekerült a marosvásárhelyi önkormányzat ülésének napirendjéről az a tervezet, amely alapján közel egymillió lejes támogatást adtak volna a büdzséből az ASA futballklubnak. Támogatást szavaztak meg hőszigetelésre és rendezvényekre.

Lekerült a napirendről az egymillió lejes támogatás kérdése
2025. szeptember 29., hétfő

Közvita a kombinátról, petíciót indítottak a civilek

Átláthatóbb ellenőrzést, a környezetvédelmi előírások szigorúbb betartását kérik a civilek a marosvásárhelyi vegyipari kombinát kapcsán. Mivel a gyárnak meg kell hosszabbítania a környezetvédelmi engedélyét, nyilvános közvitát is tartanak.

Közvita a kombinátról, petíciót indítottak a civilek
Hirdetés
2025. szeptember 28., vasárnap

Marosvásárhely mint Európa Kulturális Fővárosa?

Nagyszeben és Temesvár után miért ne lehetne egyszer Marosvásárhely Európa Kulturális fővárosa ? – tették fel a kérdést pénteken egy kerekasztal-beszélgetésen. Soós Zoltán polgármester bizakodó, szerinte neki kell fogni az előkészületeknek.

Marosvásárhely mint Európa Kulturális Fővárosa?
2025. szeptember 27., szombat

Bolojan Marosvásárhelyen: a SMURD bizonyítja, hogy a közszféra is jól működhet

Ilie Bolojan miniszterelnök Marosvásárhelyen a SMURD 35. évfordulóján Raed Arafat alapító bátorságát és kitartását méltatta, hangsúlyozva: a sürgősségi szolgálat ma példaértékű rendszer, amelyre mindig lehet számítani.

Bolojan Marosvásárhelyen: a SMURD bizonyítja, hogy a közszféra is jól működhet
2025. szeptember 27., szombat

Busómaszktól fajátékig – színes programokkal vár az Erdélyi Mesterségek Ünnepe

Harmadszor nyitotta meg kapuit szombaton a marosvásárhelyi várudvarban az Erdélyi Mesterségek Ünnepe, ahol a vásár és a foglalkozások mellett a látogatók a hagyományos mesterségek titkaiba is betekinthetnek.

Busómaszktól fajátékig – színes programokkal vár az Erdélyi Mesterségek Ünnepe
Hirdetés