Próbababa, színházi jelmezek, tervek, fotók, varrógépek és szorgos kezek – ez fogadott a Csíki Játékszín jelmezkészítő műhelyében, ahol már javában készülnek a Kakuk Marci című darabra.

„Munkánk nem a tervezésről, hanem a kivitelezésről szól. Minden előadásra új jelmeztervezővel dolgozunk, de nem szabásminták, hanem a tervező rajzai alapján kezdődik a műhelymunka: előkészítés, szabás, varrás, átvétel, jelmezpróba. Látok egy képet, és az alapján kell eldöntsem, hogyan készül majd el az előadás jelmeze. Valahol egy kicsit mindig benne vagyok én is minden produkcióban, jó érzéssel tölt el, hogy elfogadják az ötleteimet” – mondja Bakcsi Katalin. Mint megjegyzi, először csak bedolgozott a műhelybe, de „megtetszett és itt maradt”. Ennek már tizennégy éve.

A Csíki Játékszín jelmezkészítő műhelyében, a két öltöztető nőt is beleszámítva, hatan serénykednek. Bakcsi Katalin pedig mindegyikükre büszke, beszélgetésünk elején hangsúlyozza: nagyon jó csapattal dolgozik együtt, és ez a minőségi munka egyik kulcsa. Mert a műhelyben bizony kitűnő munka zajlik, látom az elkészített jelmezek sokaságán, hogy nem veszik itt félvállról a feladatokat. Bakcsi Katalin munkáját már két alkalommal is kulisszagyűrűvel jutalmazta a társulat.

Beszélgetésünk során kiderül, a szabás-varrás már gyermekkorában érdekelte, és a tehetséget is volt, kitől örökölnie. „Otthon mindig azt láttam, hogy anyukám alkot, de nagytatám is szabó volt. Bár nekem otthon tilos volt varrnom, mert »elrontom« a gépet, én is készítettem magamnak ruhákat. Ami beszerezhető volt, az nem tetszett, ami tetszett volna, az sokba került, én meg nem akartam ezekkel terhelni a szüleimet, így anyagfoszlányokból kezdtem alkotni” – jegyzi meg nevetve. Minden egyes megbízás kihívást jelent számára, és örömét leli a jelmeztervezőkkel való együttműködésben, hiszen tőlük is rengeteget lehet tanulni, még barátságok is kialakulnak.

A színház jelmeztárában több tucat jelmez „pihen\", Katalinnak elég csak a darab nevét említeni, és ő gondolkodás nélkül mutatja is annak jelmezeit, felsorolva a színészeket, hogy ki melyiket viselte. Majdnem minden produkcióból van egy-két kedvence, de mint fogalmaz, szíve csücske a Montmartre-i ibolya című darabból két pompás női jelmez. A munka nehézségét talán a határidők betartása jelenti, vagy néha a különlegesebb anyagok beszerzése. „A hozzáállásunktól függ. Ha problémázunk, hogy valamit nem tudunk beszerezni, akkor baj van. Itt helyzet van, amit meg kell oldani. Volt példa arra, hogy műanyag csövekből raktunk össze öveket, de elég nehéz volt például elkészíteni Caligulának a bőr mellvérteket. Sokszor nem is tudom, hogy születik meg a ruhadarab, de úgy érzem, csodák születnek a kezünk alatt. Akár a színész is jöhet ötlettel, lényeg, hogy a végeredmény tökéletes legyen.”

Hogy mi hoz számára elégtételt? „Ha a színész, a tervező, a rendező és a néző elégedett, én is az vagyok. Magunk között meg szoktuk ünnepelni, ha befejezünk egy produkciót. Ünneppé varázsoljuk a befejezést, és felkészülünk a következőre” – válaszolja derűsen.