„Eldöntöttem, hogy élni akarok”

„Eldöntöttem, hogy élni akarok”

Ha az ember egyik napról a másikra azzal szembesül, hogy súlyos betegsége miatt két hónapja van hátra az életéből, két dolgot tehet: összeroppan és mélyen megéli betegségét vagy talpra áll és harcol az életért. A csíksomlyói Szennyes Ildikó az elmúlt három évben megjárta a poklok poklát, mikor többszöri kivizsgálás után szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála az orvosok. Amikor már lábra állni is alig tudott, eldöntötte: nem hagyja magát, élni akar. Példája követendő sokunk számára.

D. Balázs Ildikó

2014. október 07., 17:262014. október 07., 17:26

2014. október 07., 23:032014. október 07., 23:03

„A tünetek három évvel ezelőtt jelentkeztek: zsibbadni kezdett a lábam, a kezem, egy adott pillanatban már úgy éreztem magam, mintha betonba lennék öntve. Marosvásárhelyen, egy mágneses rezonancia vizsgálat után azt mondta egy idegsebész, daganat van a nyakcsigolyában, amivel még két hónapot élek, és ebbe bele kell nyugodni. Aztán elmentem egy másik idegsebészhez, aki olyan erős injekciós kezelést adott, amibe – bár segített – beleroppantam, nem tudtam lábra állni, a kezemet is alig éreztem. Tavaly húsvétkor arra ébredtem, hogy a bal szememmel homályosan látok, kiderült, hogy az agyon foltok vannak, melyek a szemideget zavarják. Tavaly állapították meg Marosvásárhelyen a diagnózist: szklerózis multiplex. Bekerültem egy programba, két hónapja minden este injekciózom magam. Megvagyok. Voltam mélyponton is, a családom nagyon el volt keseredve, a férjem húsz kilót fogyott, de ma mind jól vagyunk” – eleveníti fel a két gyermekes édesanya.

Példájával is igazolja, fontos a betegséghez, a problémákhoz való pozitív hozzáállás, hogy magunk döntsük el, mit akarunk, és azért tegyünk is. „Olyan fájdalmaim voltak, hogy azt mondtam, már semmi nem érdekel, csak szűnjenek meg. Elhatároztam, hogy visszamegyek dolgozni, holott menni is alig tudtam. Eldöntöttem: megélek.”

Mint mondja, sokat segített a lelki feltöltődésben a szűkebb és tágabb környezete. „Rengeteg szeretetet, jóságot kaptam, és ez felemelt. A munkatársak, a munkáltató olyan emberségesen állt hozzám, hogy elmondani sem tudom” – jegyzi meg az egyébként elárusítóként dolgozó 43 éves Ildikó. Tavasszal életmódot váltott, változtatott táplálkozási szokásain, és 22 éves fia unszolására tornászni kezdett. „Március közepétől napi rendszerességgel két órát edzek egy teremben, az edzőm és a saját büszkeségemre már fogytam 17 kilót. Olyan szeretettel és odaadással van irántam, annyi önbizalmat és jóságot kapok, hogy szavakba sem tudom önteni. Tele vagyok életkedvvel, egészen másként szemlélem a világot, élni akarok. Jól vagyok” – mondja, majd huncutul megjegyzi: már az edzőteremben is pozitív példaként emlegetik.

Mit tudott a betegségéről – kérdezem. „Nem akartam semmit sem tudni. Elég volt, amit Marosvásárhelyen láttam a kórházban: szinte én voltam a legidősebb szklerózis multiplexes beteg a húsz-harminc éves fiatalok között. Volt, akit pelenkáztak, mozogni nem tudtak. Inkább a férjem tanulmányozta, hogy miről is szól a betegség, ő öntött belém lelket. Mondhatnám, hogy szerencsés vagyok, nálam a betegség legenyhébb formája jelentkezett” – válaszolja.

Ildikó sosem titkolta betegségét, a kérdésekre nyíltan és derűsen válaszol, sőt azt mondja, ha valaki szükségét érzi, szívesen elbeszélget vele, meghallgatja. „Szeretnék másoknak is segíteni, példát adni. Elsősorban magamnak akarom bebizonyítani, hogy igen is, lehet ezzel a diagnózissal élni. Ha figyelünk magunkra, karbantartjuk lelkünket és testünket, élhetünk. És én fogok is, mert még a leendő unokáimnak is szükségük van rám” – mondja, majd összecsomagol és indul, mert várják az edzőteremben.

Mi is a szklerózis multiplex?
A szklerózis multiplex a központi idegrendszerben jelentkező úgynevezett autoimmun betegség. Az agyat és a gerincvelőt érinti, jellemzője a vázizomzat gyengesége, látási és egyensúlyzavarok kialakulása és szokatlan érzetek jelentkezése. A tünetek, azok súlyossága és a betegség lefolyása igen változatos, mondhatni „színes” képet mutat. Általában 20-40 éves kor között kezdődnek a tünetei, nőknél két-háromszor gyakoribb, mint férfiaknál. Jelenleg nem ismert, pontosan mi okozza a betegség kialakulását, kezelésére sokféle gyógyszert alkalmaznak, amelyek lelassítsák a progresszióját. A szklerózis multiplex jelenlegi ismeretek szerint nem gyógyítható. (www.egészségkalauz.ro)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!