Ma koreográfus, táncoktató, előadó. A magyarországi szakember munkájának eredményét láthattuk már az Othello Gyulaházán és az Édes Anna című darabokban, ahol koreográfusként dolgozott együtt a csíkszeredai társulattal.

– Évekkel ezelőtt sztepptánc-világbajnokságokat és Európa-bajnokságot nyert. Ma miről szól az élete?

– Úgy szoktam mondani, hogy három lábon állok. Az egyik a színház, ami sokszor kiszámíthatatlan, hiszen hol sok, hol kevés a munka, aztán ott van a kis tánciskolám, ahol dolgozom, és van két társulatom, egy duett meg egy kis csoport, akikkel fellépek.

– A kávéházban a fotózás kedvéért dzsesszmuzsikára tett az előbb egy-két tánclépést. Bámulatos, milyen könnyedén mozog...

– Úgy néz ki, számomra ez egy elrendeltetett dolog. Már általános iskolás koromban elmentem valamiért néptáncra, bár ma sem tudom, miért. Aztán a tánciskolába való beiratkozás is érdekesen indult. A haveromat minden hétfőn délután elengedték korábban a szakmai gyakorlatról, ezért én arra gondoltam, hogy inkább én is elmegyek tánciskolába, csak engedjenek el hamarabb az iskolából. Így jutottam el a tánciskolába, ahol viszont azt tanácsolta a tanárom, hogy jó lenne, ha ezzel komolyabban foglalkoznék. Elvitt társastáncot tanulni, sok-sok évig versenytáncosnak tanultam, tizenkét évig versenytánccal foglalkoztam. Aztán megismerkedtem a szteppel, és elkezdtem azt is tanulni, először Budapesten egy nénitől, majd Pécsen részt vettem egy kurzuson, ahol egy Atlantából érkezett, amerikai tanártól tanulhattam két hétig másodmagammal. Amit csak lehetett, mindent magamba szívtam. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, amikor először vettem részt sztepp-világbajnokságon, és megnyertem, ki is mentem még hozzá Atlantába tanulni. De hála Istennek, nagyon sok híres sztepptáncostól sikerült tanulnom. Nagyon fontos a sztepp nemcsak az én életemben, hanem a színházi közegben is. Ad egy jó ritmusérzékalapot, egy jó koncentrációkészséget, hiszen nagyon figyelmesnek, pontosnak kell lenni. Az általam képviselt stílus meghatározó vonala a 20-as, 30-as, 40-es évek speciális táncainak a világa.

– Különleges évek, színes világ, ami szerintem nem mondható el napjaink táncvilágáról...

– Valamilyen szinten én is így látom, bár vannak kortárs technikák és kortárs táncformák, amelyek elég színesek is tudnak lenni, de ott is a legfontosabb az adott mondanivaló, amit ezekkel a technikákkal kifejeznek. Én is úgy látom, hogy nem annyira színes, ma már az emberek is nagyon távol állnak egymástól. Régen nem egyedül táncoltak az emberek, hanem társastánc volt. A fiú meg a lány ugyanarra a helyre ment, a férfi felkérte a lányt és táncoltatta. Amikor tanítok, próbálom megnyugtatni a férfiakat, nem az a lényeg, hogy ő táncoljon, hanem hogy táncoltasson. Legyen figyelmes, odaadó. Ebből, hogy a férfi táncoltat és ezáltal igazából egy táncvezető szerepet játszik, a lány pedig táncol és ezáltal egy követő szerepet játszik, egy csodás életszerű dolog alakul ki. Mindemellett a tánc nagyon jó személyiségfejlesztő is. Hála Istennek a dzsessz, a swing egyre népszerűbb és egyre több kávézóban, étteremben szól. Ezért remélem, hogy a zene által a mozgás is egyre jobban beszűrődik a mindennapokba. Zeneileg is ez a világ áll közel hozzám, Count Basie, Duke Ellington az én világom.

– Mennyire táncos lábú a családja?

– E tekintetben is nagyon szerencsésnek mondhatom magam. A 25 éves nagylányom, bár mindenféle elképzelései vannak még, sokszor tart tánckurzust, néha velem együtt is. A nagyobbik fiam a tánciskola vezetésével foglalkozik, és bár neki nagyon jól áll a swing, egyelőre abbahagyta, de remélem, visszatér. Lényeg, hogy táncos közegben van. A nyolc éves kicsi fiam viszont mindennel foglalkozik, csak táncolni ne kelljen. De így van ez jól, úgy is kap majd eleget a családból, hallomásból, példából.

– Mit hozott az ön életébe a tánc?

– Az életet hozta számomra. Nekem teljesen más a szakmám, de amikor 1991-ben az első világbajnokságról az első hellyel tértem haza, arra gondoltam, hogy a tánccal kellene foglalkozni. Feladtam a munkámat, két-három évig az éhenhalás küszöbén álltam a családommal, aztán lassan beindultak a dolgok, kezdtek megismerni, fellépéseim voltak, újabb világbajnoki és Európa-bajnok címek jöttek. Számomra nemcsak a tánc csodálatos, hanem a tanulási folyamat is. Csodálatos tanáraim voltak, sikerült a világ legjobb tanárai közelébe kerülnöm, tőlük tanulnom. Aztán úgy 10-15 éve a tanítás egy újabb csodálatos dolog az életemben. Átadom azt, amit tanultam, és látom, hogyan alakulnak, változnak az emberek. Nemcsak mozgásilag, hanem személyiségben is. A férfiak férfiasabbak lesznek, ezáltal a lányok át tudják magukat adni, jobban tudnak magukra mint nőre koncentrálni és sokkal nőiesebbek lesznek. A tánc, a tanítás az életet jelenteni számomra. Egy életszerű kis csoda, ami velem történt.