Anya helyett anya lenni

Anya helyett anya lenni

Fotó: Veres Nándor

Zsurzs Angéla több mint tíz éve él Csíkszeredában, és bár még nem édesanya, jelenleg hét gyermek gondját viseli. Büszkén mutatja a „családi fotókat”, lelkesen mesél kicsiről és nagyról.

D. Balázs Ildikó

2015. január 23., 11:222015. január 23., 11:22

– A Szilágyságban születtem, tizenkét évvel ezelőtt a munkám sodort ide, akkor Gergely Istvánon, a Tisztin keresztül kerültem Csíkszeredába. Ezt megelőzően egy évet Beszterce-Naszód megyében dolgoztam egy ottani Csibész-háznál, Csíkszeredában pedig szintén a Csibész Alapítvány egy házához kerültem, amely a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság fennhatósága alatt van. Hat évvel ezelőtt volt egy újabb, ezúttal kisebb változás az életemben, elvállaltam a gyermekvédelmi igazgatóság kettes számú családi típusú elhelyező központjának a vezetését.

– Elhagyott gyerekek gondját viseli, noha más területen tevékenykedett. Könnyen hozta meg a döntést a váltás mellett?

 Hirtelen hozok döntéseket, és érzem belülről, hogy mit kell tennem. Korábban teljesen más területen dolgoztam, tanultam. Öt nap állt a rendelkezésemre, hogy egy teljesen új lehetőséget elfogadjak, ezek voltak a gyerekek. Szinte a semmire igent mondtam, otthagytam a munkámat, váltottam, és elmentem Beszterce-Naszód megyébe, majd egy év után felajánlották a csíkszeredai munkát. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, és szerettem volna velük foglalkozni. Tizenkét évvel ezelőtt sok mindent másként gondoltam, de beledobtam magam, és teljesen jól alakult. Az is nagy váltást jelentett számomra, hogy amíg az első otthonban kicsi gyerekek gondját kellett viselni, itt egyből serdülőket kaptam.

– Hogyan zajlik egy napjuk?

 Én hét gyermekkel a gyermekvédelmi igazgatóság hármas számú központjához tartozó családi házban lakok, Csibész-háznak ismerik Somlyón. A legkisebb gyermek két éves és nyolc hónapos, aztán vannak első, harmadik és negyedik osztályosak, hárman pedig egyetemisták. Van két nevelő kollégám, akik naponta váltják egymást, illetve egy szakácsnő. Ők hárman nem laknak velünk, csak napi rendszerességgel jönnek. Reggel hétkor ébredünk, elviszem a gyerekeket iskolába, aztán számomra kezdődik az irodai munka, a kicsihez jön a nevelő, aki reggel nyolctól este kilenc óráig van a gyerekekkel. Délután tanulás, szabad foglalkozás zajlik a nevelővel, este kilenctől pedig én vagyok a gyerekekkel, hétvégén pedig, szombat déltől hétfő reggelig együtt vagyunk. De persze ha napközben otthon vagyok, nem tudom kivonni magam a napi tevékenységekből, a pici gyerek állandóan ott van körülöttem.

– Mennyire szoros a kapcsolata a gyerekekkel?

 Anyukámnak szólítanak a kicsik, ez sokat elárul. Egyébként számomra ez nem jelent gondot, viszont ahogy nőnek, beszélünk arról, hogy nekik van édesanyjuk, és én a nevelőanyjuk vagyok. Erről beszélni egy majdnem három évesnek még túl korai, így számára én vagyok az anyuka. Érzem egyébként, hogy oszlopnak tekintenek, bizalommal fordulnak hozzám. Igyekszem, hogy anyjuk helyett anyjuk legyek. Sajnos nem vagyok én még édesanya, de bízom benne, hogy hamarosan az leszek. Nem tudom, a saját gyerekkel hogyan bánnék, de azt igen, hogy ezeknek a gyerekeknek a lehető legjobbat akarom.

– A gyerekek testvérként viszonyulnak egymáshoz?

 Ragaszkodnak egymáshoz. A nagyok sokszor elviszik a kicsiket sétálni, foglalkoznak velük, segítőkészek nagyon.

– Érzelmek vannak ebben a munkában, ha annak lehet nevezni. Egy felnőttnek sem lehet könnyű...

 Pontosan. Minden ember más, az elvárások, a képességek is mások. Nekem például megvoltak a magam elképzelései a gyereknevelés kapcsán, aztán a gyerekek jelezték, hogy ez így nem megy, én pedig rádöbbentem, hogy a szuper elképzelések csak az én fejemben szuperek, és nem tudom ráerőltetni egy másik emberre. Az embernek döntési joga van, más igényei, más elképzelései a saját élete kapcsán. Az idők során letisztul ez. Jó kis felkészítő ez az életre.

– 13 évvel ezelőtt nem tudta, mire vállalkozik. Most is belevágna?

 Határozottan. Úgy érzem, mindent megtettem, hogy kihozzam belőlük is és a helyzetből is a maximumot. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobban csinálni. Ezelőtt pát évvel például alig figyeltem magamra, most már ott tartok, hogy magamra is figyelek, mert az idők során megértettem, ha én nem vagyok jól, akkor a környezetemet is fertőzöm. Most már magamnak is megadom azt, amire szüksége van a lelkemnek ahhoz, hogy tudjak türelmesebb lenni.

– Arra gondolt, hogy mi történik, ha majd családja, gyereke lesz?

 Kialakul. De ez nem összeférhetetlen a családi élettel, én úgy látom, nem lesz gond. Nagyon szeretném a saját családomat megalakítani, de nem szeretném, ha kizárná a mostani életemet. Szeretném folytatni a munkámat, kihozni a legtöbbet magamból. Végzem a feladatomat, s nyitott vagyok bármire. Bízom benne, hogy segítenek az égiek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!