Aranyat táncoltak

Aranyat táncoltak

A gyergyószentmiklósi Bencze István és a kolozsvári származású Killin Dóra immár negyedik éve táncol együtt. Egy éve Magyarország színeiben, idéntől a felnőtt standard kategóriában versenyeznek. Legutóbbi táncukat a Felnőtt-ifjúsági Standard ranglistán arannyal jutalmazták, erről beszélgettünk a hazaérkezett Bencze Istvánnal.

Baricz-Tamás Imola

2014. szeptember 17., 12:342014. szeptember 17., 12:34

„Kisteleken a II. Pro-Art Grand Prix keretében Felnőtt-Ifjúsági Standard, Junior Latin és Felnőtt Tíztánc ranglistát és a 21 éven aluliak Standard Magyar Bajnokságát rendezték meg, valamint meghívásos latin Grand Prix verseny is zajlott az elmúlt hétvégén. A párommal, Killin Dórával a Felnőtt-ifjúsági Standard ranglistán vettünk részt. Ő kolozsvári származású, és már negyeik éve táncolunk együtt, idéntől a felnőtt standard kategóriában” – ismertette Bencze István. Hozzáfűzte, most is magyar színekben versenyeztek, ugyanis 2013-ban átigazoltak Magyarországra, a Dance Station Budapest nevű táncklubhoz.

A páros felkészülésére, a táncpróbákra eddig csupán hétvégeken Marosvásárhelyen került sor Somodi Márton irányításával. „Hétvégeken készültünk közösen, és eddig az iskolai időszakban csak magunkra tudtunk gyakorolni a távolság miatt, de mivel idén végeztem, és egyetemi tanulmányaimat Kolozsváron folytatom, így minden nap együtt tudunk dolgozni, ez megkönnyíti számunkra az edzést és a fejlődést” – mondta Bencze.

„Sikerült a legjobbat nyújtani”

A legutóbbi versenyről, az első helyezésről, illetve a rangsorolásról is beszélgettünk. „Számomra az első hely nagy örömet jelent, de a legnagyobb örömet az szerezte, hogy sikerült kihozni magamból a lehető legjobbat és jó érzés volt táncolni a versenyen. A továbbiakban folytatom ugyanebben a tempóban az edzéseket, hogy még jobban tudjak teljesíteni. A kvalifikálásban sokat számít ez az eredmény, mivel Magyarországnak külön ranglistája van, ahol csak a magyar párosokat rangsorolják, és ezen a versenyen szerzett pontszámok visznek előre minket. A ranglista azért fontos, mert ennek alapján dől el, hogy ki fogja képviselni Magyarországot a világbajnokságon a magyar bajnok mellett” – ismertette Bencze István. November 8-án is egy nagyon fontos versenyük lesz Pécsen. „Készülünk, hiszen ugyanilyen ranglistaverseny lesz, melyen a legtöbbet fogjuk kihozni magunkból, de ezenkívül részt veszünk nemzetközi versenyeken is” – árulta el a páros gyergyói táncosa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!