– Mit jelent Erdélyben fellépni, koncertezni Nagy Feró számára, tudva azt, hogy erdélyi szülők gyermeke?

– Gyerekkorom nagyvakációi során sokat nyaraltam Erdélyben. Családi neveltetésemből adódóan is Erdélybe én mindig hazajövök. Áttelepedett szüleim többször hangsúlyozták, hogy ez a mi hazánk, Magyarországon csak ideiglenesen lakunk. Nyárádmenti székelynek számítom magam, édesanyám Nyárádszentbenedeken született. Szívesen lépek fel Erdélyben, jóleső, felemelő érzés az itt élő magyaroknak énekelni.

– Harminchat éve alakult a Beatrice. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

– Az első hónapok rendkívül nagy lelkesedéssel teltek el. Én akkor alakítottam életem első saját zenekarát, s arra gondoltam, hogy végre én leszek az együttes vezetője, frontembere, az én dalaimat fogjuk játszani. Az évek során azonban számos akadályt kellett leküzdenünk, a sikerért alaposan meg kellett küzdeni.

– Önt mindig a szókimondás, az egyenesség jellemezte. A Kádár-rendszerben ezért hamar a feketelistára került, dalait cenzúrázták, fellépéseit korlátozták...

– Kezdetben a kommunista rendszer a háttérbe szorított. De nem adtuk fel, s aztán szép lassan ismét előtérbe kerültünk. A székely konokság vitt előre, mindig új erőre kaptam, amikor eszembe jutott, hogy meg kell mutatnom ennek a Kárpát-medencének, hogy én egy szerethető, kedves ember vagyok, aki a színpadon is megállja a helyét, nem pedig egy állat, aminek a rendszer felmutat. Próbáltuk bebizonyítani, hogy minket nem lehet elpusztítani, mi akkor is tovább fogunk élni, ha ellenünk van az egész világ. Makacsságom, csökönyösségem valószínű a székelységemből ered. Erre akkor döbbentem rá, amikor közelebbről megismertem a fajtámat, a székelyeket. De a Kádár-rendszernek mégis köszönhetek valamit. Akkor váltam emberré, akkor kezdtem megérteni a világot.

– Nem zavarja, hogy egyesek a „nemzet csótányának” nevezik?

– Egyáltalán nem zavar. Sőt, azt is elárulom, hogy én neveztem el magam hajdan a nemzet csótányának. Amikor 1979-ben kiderült, hogy a nemzet csalogánya nem lehetek, úgy gondoltam, hogy akkor legyek a csótánya. Tudtam, hogy a csótány egy fontos túlélője ennek a világnak, ezért hozzá hasonlítottam magam.

– Beszélgessünk egy kicsit a magánéletéről. Úgy tudom, három gyerekes édesapa, kétszer nősült. Mit jelent Nagy Ferónak a család?

– Két házasságom volt, egyik csupán két évet tartott, a hetvenes években megszakadt. Később rátaláltam a mostani feleségemre, két közös gyermekünk van, s azóta is ebben a kapcsolatban élek. A családban a legfontosabbak a gyerekek. Én azt vallom: ha volt erőd és tehetséged, ha megcsináltad őket, akkor gondoskodj róluk és neveld fel őket.

– Januárban síbalesetet szenvedett. Mi is történt az osztrák Alpokban, mennyire voltak súlyosak a sérülései?

– Miután nagy nehezen feltápászkodtam, elindultam lefelé a hóviharban. Iszonyúan fájt mindenem, törött dolgaim is voltak, arra gondoltam, hogy na ezt túléltem, de vajon mi lesz később. Egy cent sem volt nálam, de tudtam, hogy nekem le kell jutnom a barátaimhoz. Megvizsgált egy osztrák orvos, közölte, hogy egyelőre nincsen semmi komolyabb gond, nem vagyok életveszélyben, de a következő félórában eldől, hogy mennyire volt súlyos az esés. Kissé megszeppenve hallgattam az orvost, s hirtelen az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha én már csak egy félórát élek. Kemény esés volt, csodának nevezném, hogy néhány hét alatt talpra álltam.

– Egy nevet mondok: Rend Tamás. Ismerős a név? Meg tudja mondani, hol találkoztak?

– Természetesen emlékszem rá, az X-Faktor egyik tehetséges erdélyi versenyzője volt. Ott volt a Mentorok Házában, közel a döntőhöz. Szimpatikus, jó hangú gyerek, biztosan sikeres a zenei pályán.

– Hogyan emlékszik vissza az X-Faktorra? Ha újra felkérnék, vállalná a zsűrizést?

– Nagyon sokat köszönhetek az X-Faktornak, de egyelőre nem folytatnám a mentorkodást. Persze, ez nem egy biztos, kategorikus válasz. Nekem a családom a menedzserem. Ha olyan pénzt ajánlanának, ami a családomat meglepné, akkor el kéne vállaljam. Engem már nem érdekel annyira a pénz, ebben a korban már más dolgokat részesítek előnyben.