csíkianyák.jahúgrupsz.kom

csíkianyák.jahúgrupsz.kom

Alig egy évvel ezelőtt indult el az a kezdeményezés Csíkszeredában, amely a várandós kismamák és a kisgyermekes anyukák, főleg helyi jellegű babás-mamás témában való informálását célozta meg. A „csíkianyák” levelezőcsoport létrehozása elsősorban az információ- és tapasztalatcsere lehetőségét nyitotta meg a csíki vagy Csík-környéki szülők számára.

Péter Beáta

2010. szeptember 23., 12:292010. szeptember 23., 12:29

2010. szeptember 23., 13:392010. szeptember 23., 13:39

Galéria

A levelezőlista 2009. október 18-án jött létre. A feliratkozók létszáma rohamosan nőtt, mára 337 tagot számol. A lista célja elsősorban a gyerekeket célzó események kikürtölése és az információcsere volt, de hamarosan a virtuális kapcsolattartásból személyes találkozások is létrejöttek. Maga az ötlet és a kivitelezés egy kétgyerekes anyának, Tiboldi Beának köszönhető. Őt kértem meg, hogy meséljen a „csíkianyákról” és a Czirják Mesi ötlete alapján Kaptárnak elnevezett babás-mamás találkozóhelyről.

Kiknek és miről szól ez a levelezőlista?

– Már nagyon rég motoszkált a fejemben egy ilyen csoport, vagy klub létrehozása, ahol az anyukák tudnak találkozni. A szándék az volt, hogy egy helyről és a legkönnyebb módszerrel minél több ember, akit érint a babás-mamás téma megkapja az információkat. A „csíkianyák” levelezési lista elsősorban a csíkszeredai várandósok, kisbabások, kisgyerekes szülők közösségének szól, de regisztrálhatnak nagyobb gyermekes szülők is, számukra is sok, változatos programot ajánlunk, hisz mindenkit érdekelhet tapasztaltabb anyukák véleménye. Továbbá a levelezési lista nyitott a Csíkból elszármazottaknak, az itt letelepedetteknek, illetve a Csík-környékiek számára is. Ez igazából arról szól, hogy informáljuk egymást, osszuk meg a tapasztalatainkat, bármiről lehet kérdezni, ami babás-mamás téma.

Először csak én voltam a moderátor, a kisfiam születése előtt viszont felkértem még három anyukát, Czirják Emesét, Tamás Júliát és Zsombori Gabriellát, hogy segítsenek munkámban. A listán belül több táblázatot is létrehoztam, hogy ne kelljen tömjük egymás postaládáját olyan dolgokkal, amik nem oda tartoznak, de azért a miénk. Így a tagok bármikor hozzájuthatnak olyan információkhoz, mint például milyen papírokra van szükség különböző, gyerekkel kapcsolatos intézni valóknál, vagy hol és mikor rendelnek gyerekorvosok a városban, mondókás, mesés mappát is találnak és még számtalan hasznos és érdekes olvasnivalót a témában.

Nagyon fontos, hogy az anyukák összességében tekintsenek erre a lehetőségre. Nem tudom, hogy sokan miért zárkóznak el a virtuális „kapcsolattól”, a lényeg felismerése a fontos: az anyaságban minden nő egyenrangú, nincsenek tökéletesebb, „szakemberebb” anyukák, itt mindenki ugyanabban a cipőben jár, ki-ki gyerek vagy már felnőttcipőben, éppen ezért fontosak a tanácsok, a tapasztalatok megosztása. Az észrevételek mindenképpen személyes vonzatúak, tehát mindenki szelektál belőlük. Azt azonban mindig hangsúlyozzuk, hogy a saját tapasztalatok nem helyettesítik a szakorvos véleményét.

A lista segítség lehet például közös, internetes portálról való könyvvásárláskor, biotermékek beszerzésekor, bevált, jó minőségű áruházak közzétételekor, előadásokra exkluzív helybiztosításkor, szóval rengeteg dologban tudunk segíteni egymásnak.

Galéria

Mi történik a Kaptárban?

– Első perctől nem is gondoltam arra, hogy a virtuális találkozások mellett kellene konkrétan egy helyszín is. Nagy szerencse volt, hogy Gabó (Zsombori Gabriella) felajánlotta a Petőfi utca 33. szám alatti helyet. Jó, mert központi részen van, szép , világos, gyermekbarát, meleg és tágas.
Tavaly november elején kezdtünk ott találkozni – csak anyukákként. De aztán rájöttünk, hogy minden tökéletes, csak valami talán mégis hiányzik. És akkor elkezdtük hordani a gyerekeinket, kialakult lassan minden, egy alkalomból heti kettő lett. Ezt követően pedig kitaláltuk, hogy milyen jó lenne, ha lennének meghívottaink is. Így hívtunk meg különböző szakembereket előadást tartani, beszélgetni: családorvost, természetgyógyászt, sportolót, biológust... Számos tematikus találkozást is szerveztünk: volt farsangi bál, mikulás buli, húsvéti találkozás, közös szülinapozás. Nagy lelki elégtétel volt nekem, mikor láttam, hogy érkeznek a gyerekek, apukák, anyukák – hogy belakjuk azt a három helységet, öröm van és játék.

Volt már saját rendezvényünk is: az Orbán Ferenc Mózsikácska koncertje a Mikó-várban, a Városnapok alkalmával pedig gyerekkönyv bemutató (Panna első könyve: Nagyálmos Ildikó írta, Orbán Ferenc zenésítette meg és gitározta a versikéket), de sportolási lehetőség is van, hetente egy alkalommal kosarazunk az egyik iskola tornatermében.

Milyen visszajelzések érkeztek az anyukáktól?

– Alapjában véve pozitív a visszajelzés. Örvendek, hogy egy olyan dolgot hozhattam létre, ami hasznos, mert úgy gondoltam, hogy az információcserére nagy szükség van a városban. Én éltem Bukarestben és Budapesten is, ott valahogy az emberek másabbak, nyitottabbak, bizonyos szempontból ez a csíki zárkózottság borzasztóan zavart engem. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek otthonról kikerüljenek egy kicsit, szocializálódjanak, és az anyukák is egy kicsit kimozduljanak.

Amit fájlalok, hogy nem nagyon akarnak kezdeményezni az anyukák. Minden egyes alkalommal elmondjuk, hogy nyugodtan segíthetnek, lépjen mindenki közbe, csináljunk dolgokat, ne csak egy-két ember szervezze. De nem nagyon bátorkodnak, az az igazság.

Hogyan lehet csatlakozni a „csíkianyákhoz”?

Meghívásos alapon is lehet, ha van egy már listán levő ismerőse és meghívja. Vagy a http://groups.yahoo.com/group/csikianyak oldalra kattintva... Ha belép az illető , kell írjon egy pár soros bemutatkozót magáról. Minden új személynek a listán, minden új arcnak a találkozókon, nagyon örvendünk.

Galéria

Hamarosan beindulnak ismét a Kaptárbeli találkozások. Milyen terveitek vannak még?

– Az egyik, hogy egyesületként működjünk, hogy például pályázni is tudjunk, a másik pedig a honlapunk elkészítése (www.csikianyak.ma), amely már folyamatban van. A találkozókon a közeljövőben fogorvos, homeopata orvos, szülésznő, gyógytornász, ortopéd orvos, őssejt megőrző intézmény szakembere és sok más meghívottunk lesz.

Szeretném, ha az emberek úgy éreznék, hogy kell a gyermeküknek az az egy vagy másfél óra. Ez a kezdeményezés az anyukáknak is egy nyitott ajtó, amin vagy bejönnek, vagy nem, de legalább van. Én és még sok más anyuka is külön-külön megtalál magának mindenféle információt, de szeretnénk, ha ezek terjednének és ha az emberek büszkék is lennének, hogy tagjai ennek a listának és ezenfelül érezzék, hogy tartoznak valahova.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!