A tárlatot szívesen ajánljuk azok figyelmébe is, akik különösebben nem érdeklődnek a téma iránt, de két esemény között akad egy szabad fél órájuk a főtéren. A gazdag kiállítás jócskán tartalmaz vásárhelyi vonatkozású tárgyakat is, többek között ki van állítva a Vártemplom azon 18. századi úrasztali terítője, melyet a mai napig évente egy alkalommal – konfirmációkor – használnak. A kiállításon a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye mellett hat másik múzeum és számos magángyűjtemény féltve őrzött kincseiből rekonstruáltuk az erdélyi csipke főként 19–20. századi kultúrtörténetét.

A megnyitón Angela Pop, a múzeum Néprajz és Népművészeti Osztályának vezetője elmondta: 2013-ban, amikor a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a kiálltás, már akkor érdeklődtek a téma iránt. Egy éve kezdték el a levelezést, ennek eredménye a vásárhelyi vendégszereplés.

A megnyitón résztvevőknek Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás kurátora, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa mutatta be a négytermes kiállítást. A csipke a 16. századtól terjed el Erdélyben, a korabeli adójegyzékekből pedig látható, hogy elsősorban a felvidéki, a lengyelországi és a szászországi annabergi csipkevásárok irányából érkeztek az első valódi csipkék vidékünkre. A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki.

„A csipkéről általában csak úgy beszélünk, mint a csipke, holott ennek is rengeteg technikája és válfaja van” – mondta a muzeológus, megemlítve ezek közül néhányat: a legrégebbiek a csomózott és a fonott csipke, a legfontosabb technikával készült a vert csipke, amelyet eredetinek is hívunk, és amely olasz és németalföldi divat hatására honosodott meg tájainkon. Szintén régi műfaj a varrott és a hajós csipke, és a háló- vagy rececsipke.

Az első teremben többek között megismerkedhetünk a már 17. században létező torockói csipkeverő központtal, melynek működését iparpolitikai megfontolások is támogatták: olyan bányavidékeken, ahol amúgy sem lehetett mezőgazdasággal foglalkozni, az asszonyokat arra biztatták, hogy foglalkozzanak csipkekészítéssel. A következő szoba a csipke iskolai oktatását mutatja be. A tárlókban elhelyezett munkák, tájékoztatók a háromszéki iskolai oktatást szemléltetik, de ugyanitt megtekinthetők a marosvásárhelyi Református Leánygimnázium csipkemintái is. Ugyancsak itt ismerkedhetünk meg a székelyszentkirályi csipkeveréssel is, ahol 1924-től kezdve, egyházi kezdeményezésre honosodott meg a módszer, egyfajta szociális gondoskodási módként, így próbálván meg otthon tartani a lányokat, hogy ne kényszerüljenek szolgálóskodásra.

A kiállítás kitér Bandi Dezső szerepére, aki 1960-as években csipketervező tanfolyamokat tartott, új technikákat vezetett be és teljesen megreformálta a szentkirályi csipkeverés motívumkincsét, de ugyancsak itt láthatók Bálint Benedek tüllhímzései is. A harmadik teremben többek között egy küküllőmenti román szobabelső tekinthető meg, jellegzetes színes gyapjúcsipkékkel. A megnyitókor, a teremben ülő erdőidecsi asszonyok be is mutatták hogyan készül a horgolt csipke, végül a negyedik szobában egy udvarhelyszéki szobabelsőt rendeztek be. Kétségkívül ez a terem volt a megnyitó legérdekesebb helyszíne, ugyanis a résztvevők itt élőben is megtekintették, hogy hogyan készül a híres székelyszentkirályi vert csipke.