Debütál az EKE csíkszéki osztálya

A Dél-Hargita Teljesítménytúrák maroknyi szervezőbizottsága már néhány hete megkezdte a konkrét szervezési munkálatokat. Ennek eredményeként napvilágot láttak a külön erre a célra készült grafikai-topográfiai térképek, plakátok, pecsétek. Ötfős csapat munkáját dicséri a Dél-Hargita nem egy elhanyagolt, feledésbe merült ösvényszakaszának járhatóvá tétele, illetve a helyenként igencsak megkopott jelzések felújítása.

Turistajelzés festése

Péter Beáta

2010. szeptember 09., 12:052010. szeptember 09., 12:05

2010. szeptember 09., 12:442010. szeptember 09., 12:44

„Maga a túra szeptember 11-én lesz,, de távolabbról érkező barátainkat már előző délután várjuk a szécsenyi Horgász tanyán, ahol ingyenes sátrazás mellett lehetőségük nyílik faházakban, illetve panziószobában is szállást bérelni. Másnap reggel a vállalkozó kedvű természetjárók két túra közül választhatnak: a rövidebb, 25 km-es táv a tanyáról indul reggel 8 és 9 óra között, és a Csíkszereda – Haromalja – Szentimrei Büdösfürdő – Vendelné kútja – Bilibók-puszta – Csíkszereda útvonalat követve, ugyancsak oda tér vissza. A 40 km-es szakasz azonban a tusnádfürdői kempingben rajtol egy órával korábban, ahová a hajnali személy- és gyorsvonatokkal vagy autóval lehet eljutni, és szintén a Horgász tanyára érkezik a Tusnádfürdő – Sólyomkő – Nagy-Piliske válla – Mitács-puszta – Kakukkhegy – Nagy-láz pusztája – Szentimrei Büdösfürdő – Vendelné-kútja – Bilibók-puszta – Csíkszereda útvonalon. A benevezési díj fejében a résztvevők (egy kis tízórai mellett) kézhez kapják az útvonal részletes térképét és leírását, valamint az igazoló lapot, amelyet majd a bírók láttamoznak minden ellenőrzőpontnál. Akinek sikerül a távot szintidőn belül teljesíteni, a szervezőbizottság oklevéllel és kitűzővel jutalmazza, s mert tudjuk, hogy az elfáradt túrázó legnagyobb öröme azért mégis egy jó adag, kiadós krumplitokány, a célba érést követő lakoma ezúttal sem marad el” – mondta Daday Emese, a CsEKE tagja, a túra egyik szervezője.

A nevezési díj egységesen 25 RON, 15 RON EKE tagoknak. Bővebb információ Daday Hunortól igényelhető a 0040 744 590 775 telefonszámon, vagy a dahunor@yahoo.com drótpostacímen.

A szervezők szeretettel várnak minden olyan érdeklődőt szeptember 11-én, szombaton, aki aktív pihenésre, kalandos, természetközeli kikapcsolódásra vágyik, vagy éppen állóképességét szeretné próbára tenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés