Diákegyüttesek küzdöttek álmaikért

Diákegyüttesek küzdöttek álmaikért

Összesen öt zenekar mérte össze tudását a Szent György Napok koncertsorozatát indító Diákegyüttesek Találkozója című tehetségkutatón. A győztes The Pinwheels zenekar beszélt céljairól és álmairól.

Bencze Melinda

2015. május 01., 14:392015. május 01., 14:39

A marosvásárhelyi The Pinwheels együttes nyerte a Diákegyüttesek Találkozójának nagydíját, az ezer lejes utalványt, amelyet stúdiófelvétel elkészítésére használhatnak fel. Másodikként a székelyudvarhelyi 1st Attempt, majd harmadikként a gyergyószentmiklósi The Blast és a csíkszeredai L.S.D. (Loud Sound Dealers).

Az együtteseknek hangpróbával, felszereléssel együtt negyven percük volt megmutatni, hogy miért ők a legérdemesebbek az első díjra. A szakmai zsűri, melynek tagjai voltak: Dancs Zsolt, rendezvényszervező, valamint a Dancs Market Records képviselője, Höncz László Dániel, a Mercedes Band énekese, Fábián Levente, a Diákegyüttesek találkozójának „tiszteletbeli hangosítója”, valamint Lőrincz Orsolya zene szakos diák, az Erdélyi Magyar Ifjak tagja.

Mihály István, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi alelnöke úgy értékelte az eseményt, hogy színvonalban nagy előrelépés volt, mivel a korábbi években is kiemelkedő zenekarok léptek fel az eseményen, ám ezúttal mindnek kijárt volna az első hely. „Nehéz volt kiválasztani a nyertest, ám szem előtt kellett tartani, hogy ez egy vetélkedő, még ha nehéz is meghozni a döntést” – fejtette ki az alelnök, aki hozzátette, jó ötlet volt az idén Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is előselejtezőt tartani, így ennek helyszíneit jövőre bővítenék és szélesítenék.

Kovács Zenkő Bernadett, az EMI sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, valamint az esemény egyik főszervezője megjegyezte: zeneileg nagyon színes volt 2015-ös mezőny, hiszen volt olyan zenekar, aki punkot, volt aki rockabillyt, aki jazzt, továbbá volt olyan együttes, aki zúzós metált játszott. Mint magyarázta, ebben rejlett a rendezvény idei kiadásának erőssége, hiszen így mindenki – úgy a fiatal, mint az idősebb korosztály képviselői – megtalálta a számára kedvelt zenei műfajt és kimehetett szórakozni. „Az is sokat segített a hangulat fokozásában, hogy a szervezők és a fellépők között az előző évekhez képest sokkal közvetlenebb volt a kapcsolat, barátokra leltünk és mindannyian jól éreztük magunkat: egy nagy közös buli volt az egész számunkra, sokszor a színfalak mögött szurkoltunk a zenekaroknak, hogy sikerüljön a legtöbbet kihozni magukból” – mondta az egyesület elnöke.

A The Pinwheels zenekar különben 2014-ben alakult, tagjai több ismertebb vásárhelyi zenekarban gyűjtöttek tapasztalatot: így például a Félszigeten is fellépő Votska, akik a médiabefutón is eredményesen szerepeltek, vagy a Vírus, akik több ízben adtak telt házas AC/DC és Metalica tribute koncerteket. A csapat zenei stílusa különböző Rockabilly, Punk-rock vagy akár Jazz elemekre vezethető vissza, a zenekar elmondása szerint spicy rock n’ roll. Az együttesnek már sikerült stúdióba vonulnia és felvenni egy kislemeznyi anyagot is, ennek lemezbemutatójának szervezése folyamatban.

„Mindegyikünknek megvan a zenekaron kívüli élete: iskola, egyetem, munkahely; de mindezek mellett időnk nagy részét a zene tölti ki. Fontos szerepet tölt be mindennapjainkban a zenekar és a zene, mondhatni első helyen van, és boldogan dolgozunk akár egész napokat, hogy karriert építhessünk belőle” – vallják a fiatalok, akik számára az az egyik legfontosabb, hogy a zenéjük saját magukat tükrözze. Ezen felül céljuk, hogy olyan minőségi produkcióval tudjanak a közönség elé állni estéről estére, ami maradandó élmény, úgy a hangulat, mint a dalok érzelmi töltete és mondanivalója miatt is. „Imádunk koncertezni, ezért minél több helyen szeretnénk játszani, évről évre egyre távolabbra eljuttatni a zenénket” – zárják gondolatukat a The Pinwheels tagjai, amely zenekarnak az énekese különben egyedül román anyanyelvű, a többiek mindannyian magyarok, ám a kommunikációban ez nem jelent számukra problémát: gyakran angol nyelven értekeznek.

A vetélkedőt követően a 11 éves Luppinger Attila gitárszólóját hallgathatták meg az érdeklődők, valamint a magyarországi HoneyBeast koncertje zárta a csütörtöki estét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!