Disznóvágás mint ünnep

Nagy sikere van a rendezvénynek, nemcsak a gasztronómiai, hanem az emberi kapcsolatok miatt is. Lelket lehelt ez a rendezvénysorozat a testvértelepülések kapcsolatába – fogalmazott Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere a szombati rendezvény kapcsán.

Élő hagyományok, kapcsolatok

 „A hagyományőrzésről is szól ez a rendezvény. Ahány ház, annyi szokás, és ez itt most nagyon látszik: az egyik rénfán veszi fel a disznót, mint például a németországi schlitziek, a csicsóiak felvevődeszkán, a csernátoniaknak például nem kell asztal... Aztán van, aki perzseli, mások forró vízben kopasztják, többféle technika van. A feldolgozásnál is tapasztalható a sokféleség: különféle ínyencségek készülnek, kolbászt, hurkát töltenek más-más ízekkel. Szóval az a jó benne, hogy az idelátogatók sokféle feldolgozási móddal találkozhatnak” – véli a polgármester.   

A böllértalálkozót első ízben Bogyiszlón (Magyarország) – Csíkcsicsó egyik testvértelepülésén – szervezték meg 2009-ben öt másik település részvételével, azzal a céllal, hogy egymás hagyományait megismerjék, és erősítsék a testvértelepülések közötti kapcsolatot. A rendezvény ezt követően „körbejárt” a részt vevő településeken. Így következett a sorban Törökfalu (Délvidék), Csernáton, Schlitz (Németország) és ötödikként Csíkcsicsó. Az eseményt rendező település még meghívhat más testvértelepüléseket is, idén így került be a találkozó részvevői közé a zuglói csapat.

„Én két helyen voltam a csicsói csapattal, Törökfaluban és Schlitz-ben. Az itteni rendezvény megszervezésében oroszlánrésze volt a helyi önkormányzatnak, illetve a közbirtokosságnak, ugyanakkor ezeket a kapcsolatokat mi tartottuk, és mivelhogy a régi önkormányzat kicserélődött, ránk maradt, hogy kapcsot teremtsünk a régi és az új között” – mondta Péter Lukács, az egyik szervező. Hozzátette, hogy bár ennek a turnusnak ez az utolsó állomása, reméli, hogy jövőben is megtartják valamelyik testvértelepülésen a találkozót. „Ilyen rendezvény nem volt Csicsóban soha, gondolom, a helyieknek is felvidította a téli napjait kicsit.”

„Ez egy nagyon szép megmozdulás, hiszen hagyományokat ápolunk, a testvéri kapcsolatokat erősítjük, egyben őseink tisztelete is, hogy a hagyományokat továbbadjuk az utókornak” – véli Görbe Ferencné, Bogyiszló alpolgármestere. „Ez egy nagyon jó dolog, mert a disznóvágás ugyan gyilkolással kezdődik, de egy olyan gasztronómiai élmény, amely eltér a különböző tájak között, de a kultúránkban mindenhol benne van” – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Tóth István polgármester. Úgy véli, nagyon fontos, hogy a helyszínként választott településeken a helyi lakosok ne legyenek ebből kirekesztve, tudják megkóstolni a rendezvényen készült ételeket, hogy érezzék sajátjuknak azt.

Kolbászok, hurkák, muzsika és vigyázkodók

Ahogy telt az idő, és ahogy sorra készültek az ízletes „disznóságok”, hurkák, kolbászok, disznósajtok, úgy fokozódott a hangulat. Muzsikusok kerültek elő, volt ,aki táncra perdült, dalra fakadt. A szervezők fánkkal, kürtöskaláccsal, pálinkával, forralt borral kínálták az eseményre ellátogatókat. A nézelődők („én csak vigyázkodok itt” – mondta egy atyafi) a standoknál elkészült ételeket is megkóstolhatták. „A disznót perzseltük, megtisztítottuk, megmostuk, aztán szétszedtük. Mi karmonádlira – karajra – szedtük, és rizses májas hurkát készítettünk, kolbászt, májfasírtot, úgynevezett savanyú levest belsőségekből, disznósajtot, és ami a mi vidékünkre jellemző, pljeszkavicát. Ismerkedünk, barátkozunk, egymás szokásait, vidékét megismerjük, és nagyon jól érezzük magunkat” – osztotta meg velünk a törökfalusi csapatból Berze Hargita.

A bogyiszlóiak hastokon (bontóasztalon) dolgozták fel a sertésüket. „Forrázás vagy pörkölés után leszedik a sonkákat, leveszik a fejet, a szalonnát, a gerincet kiveszik belőle, utána a karajrészt, az oldalast, és külön »alkatrészekre« szedik szét a disznót. A további feldolgozásban kolbászt, szalámit készítenek, véres hurkát, disznósajtot. Az ízesítésben nincsenek különösebb trükkök, só, paprika, bors, fokhagyma, vöröshagyma az alapanyag. Talán mi jóval több paprikát használunk, mint mások, mivel saját paprikaőrleményünk van, és ez ad egy nemes ízt a szaláminak, kolbásznak, sőt még a hurkának is kelléke. Ugyanakkor mi nagy szeretettel feldolgozzuk a disznóbelet is a töltelékkészítés során” – avatott be a részletekbe Szűcs István, a bogyiszlói csapat gasztronómiai koordinátora.

Disznóvágások a múltból

Az esemény egyik – még a szervezők számára is meglepetésnek számító – színfoltja volt az Élő Emlékezet Egyesület által felállított, a régi csicsói disznóvágásokat felidéző fotókiállítás. Anyagát 15 csíkcsicsói háztól származó mintegy hatvan fotó alkotta. „Úgy gondoltam, amikor az esemény tervéről hallottam, hogy az egyesületünk szelleméhez híven mutassunk fel valamit a régi időkből. A legrégebbi fotó, amit találtam, az 1950-es évekből való. Csaracsóban készült, és Péter András mészáros családját ábrázolja egy disznóvágás alkalmából. A családban nyolc gyerek volt, a képen hat van jelen, a hetedik fényképezett. Azt a címet adtam ennek, hogy A trófea, mert egy óriásdisznót vágtak épp – kellett is oda. Ahogy elmesélte a bácsi ükunokája, igazi családi ünnep volt, mindenki tette a dolgát, utána jól érezték magukat, együtt volt a család. Most utána az ötödik generáció is gyakorolja ezt a mesterséget” – mesélte Szabó Magdolna, az egyesület elnöke.

A mészáros feladata

A csíkcsicsói Silló Levente mészáros most a zuglói csapatnak segített. „Reggel hatra megjelenünk, megszúrjuk a disznót, megperzseljük, megmossuk, azután feldaraboljuk, lecsontoljuk a hagyományos módszernek megfelelően, hogy kolbászt, hurkát lehessen tölteni. Amikor feldaraboltuk, besózzuk, ott megkínálnak kicsi étellel, itallal, és akkor megyünk is a következő helyre. A december nagyon zsúfolt, olyan is volt, négyet vágtam egy nap. Édesapámtól örököltem, tanultam, azonkívül a végzettségem is mészáros. Huszonhét éve csinálom, 18 éves voltam, amikor megkezdtem a munkát, azóta hála Istennek ezt a mesterséget folytatgatom.”