17 általános iskolában összesen 28 tanító indít magyar nyelvű első osztályt Marosvásárhelyen – tudjuk meg a Kulcs Egyesület Első osztályos leszek című kiadványából, amely útmutató arra nézve, hogy hol is kezdheti csemeténk ősszel az első osztályt.
Néhány iskolában már lejárt, máshol még el sem kezdődött az első osztályosok iratkozása. A projekt felelőse, Bodoni Ágnes elmondta, tisztában vannak azzal, hogy néhány iskolában már le is zárultak az iratkozások, de néhány tanintézményt egyszerűen nem lehet utolérni. „A 2-es és 4-es számú általános iskolákban már múlt évben be kellett íratni a gyereket, ahhoz, hogy idén szeptemberben megkezdhesse az iskolát. Sajnos ezt nem tudjuk figyelembe venni, ugyanis akkor már 2012-re adhatnánk ki a könyvünket” – teszi hozzá Bodoni Ágnes, akitől megtudjuk, a Kulcs Egyesület immár negyedszerre adja ki az útmutató könyvecskét.
Az Első osztályos leszek című könyv a marosvásárhelyi iskolákat összesíti, illetve azt, hogy melyik iskolában hány magyar osztály indul. A kiadványból nem csak azt tudhatjuk meg, hogy melyik osztálynak ki lesz a tanítója, de az oktatók végzettségéről, módszereiről is tájékozódhatunk, az iskola felszereltségét is megismerhetjük, sőt a tanítók egy-egy személyes üzenetet is megfogalmaztak, amit a jövendőbeli elsősök szüleihez címeztek.
Az Elsős leszek című könyvecske mindössze 6 lejt kóstál, és kapható a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében, illetve a Kulcslyuk könyvesboltban.