Erdélyi Magyar Matematikaverseny a Salamonban

•  Fotó: Csata Beáta

Fotó: Csata Beáta

A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium neves eseménynek, a XXII. Erdélyi Magyar Matematikaversenynek adott helyet az elmúlt hétvégén, amely keretében 21 székelyföldi településről, közel kétszáz romániai magyar középiskolás diák mérte össze tudását a matematika terén. A verseny gyergyói résztvevői jól szerepeltek, három díjat sikerült megszerezniük.

Csata Beáta

2012. február 06., 17:582012. február 06., 17:58

2012. február 06., 18:352012. február 06., 18:35

Az Erdélyi Magyar Matematikaverseny huszonkettedik kiadását Gyergyószentmiklóson tartották meg. A már hagyományosnak számító vetélkedőn 25 erdélyi magyar középiskola diákja és több mint harminc kísérőtanára gyűlt össze a Salamon Gimnáziumban. Amint Bíró Zoltán, a Salamon Ernő Gimnázium matematikatanára elmondta, néhány éve a verseny a tanügy-minisztérium hivatalos naptárába is bekerült, az országos tantárgyversenyekkel egyenértékűnek nyilvánították. Így azok a nyertesek, akik a verseny során oklevelet kapnak a minisztériumtól, automatikus bejutást nyernek az egyetemekre – tudtuk meg Bíró Zoltántól.

A gyergyói résztvevők felét díjazták

A közel kétszáz versenyző közül ötvenhetet díjaztak, akik részt vesznek a március közepén Kecskeméten szervezett Nemzetközi Magyar Matematika versenyen, ahol kárpát-medencei szinten mérik össze tudásokat a tehetségesebb diákok.

A Salamon Ernő Gimnáziumból hat diák vett részt a versenyen, közülük hárman értek el kiemelkedő eredményeket. Ilyen a csomafalvi Székely Attila kilencedik osztályos tanuló, aki a korosztályában elnyerte a minisztérium második, és a versenybizottság első díját. A gyergyószentmiklósi Kopacz Anikó, ugyancsak kilencedikes diákot a versenybizottság dicséretben részesítette. A gyergyószentmiklósi Kémenes Endre a tizenkettedikesek közül a versenybizottság 3. díját kapta meg, ugyanakkor a minisztérium dicséretét is kiérdemelte. Bíró Zoltán megjegyezte: „három díjat hoztak a gyergyóiak, ami jó arány, hisz a gyergyói versenyzők felét díjazták”. A salamonos diákok rendszeres résztvevői a versenynek más városokban is.

A versenyfeladatokat az arra felkért matematikatanárok különféle témában küldték be a versenybizottságnak, ebből válogatva megszülettek a különböző korosztályoknak szóló feladatsorok, amelyeket a 9-12 osztályos diákoknak meg kellett oldaniuk. Bíró Zoltán elmondta a diákoknak nemcsak megírniuk kellett a dolgozataikat, hanem a bizottság előtt be is kellett mutatniuk. Hozzátette: tanároknak, diákoknak egyaránt hasznos volt a rendezvény, hisz szakmai fórumok keretében a tanároknak alkalmuk nyílt a vélemény-, tapasztalatcserére is. A verseny csak egy mozzanata volt az eseménynek, hisz ezt különböző kísérőrendezvények egészítették ki, tették színesebbé. Azon túl, hogy a versenyzők összemérték erejüket, városnézésre, filmnézésre is szorítottak időt – tette hozzá.

A következő, immár a huszonharmadik Erdélyi Magyar Matematikaversenynek Nagyvárad fogja biztosítani a helyszínt – tudtuk meg Bíró Zoltántól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson

Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson
2026. június 01., hétfő

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 

Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 
2026. június 01., hétfő

Megszorítások és beruházások között egyensúlyoznak a gyergyószéki községek

Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.

Megszorítások és beruházások között egyensúlyoznak a gyergyószéki községek
Hirdetés