Marseille-ben töltötte az elmúlt hétvégét a fekvőbiciklis világutazó Szabó Zoltán, becenevén Kobra: az ókori görögök által létesített településen a francia életérzéssel és kultúrával is telítődött a székely, néhány napos pihenőt iktatva be azután, hogy megtette harmincezredik kilométerét, vagyis útjának háromnegyedét. „Ez a városnézés már a múzeumról, kávéról, croissant-ról, tengerről, barátságról szólt” – írta blogján a Góbé termékcsalád által támogatott fekvőbringás, kitérve arra is, hogy rég nem látott ismerős társaságában töltötte a hétvégét: egy francia bringás fogadta be, akivel Törökországban ismerkedett meg több mint egy éve, de – mint azt már megszokhattuk – egy itthoni ismerősével is összefutott ott. Marseille Európa ötödik legnagyobb kikötővárosa, amely a francia Riviérán, vagyis az Azúr-parton (franciául Côte d\'Azur) található. A vadregényes vidéken számos film készült már, de az nem egy írót is megihletett: a marseille-i If várában raboskodott Edmond Dantès, Alexandre Dumas regényének, a Monte Cristo grófjának főhőse, a magyar irodalom egyik különleges szerzője, Rejtő Jenő pedig több regényében bemutatta a város kikötőjének alakjait, valamint azok sajátos világát.

Nemsokára itthon

Nem volt ugyan küzdelemmentes a Marseille-ig vezető útja, de mesés, az itthonihoz némiképp hasonló tájakon halad át a bringás BéBike névre keresztelt járgányán – számos várat, csodás kastélyt fényképezett le a partvidéken, amerre haladt, s a városokban temérdek évszázados házra bukkant. A terep ismerős neki, hiszen korábban már áthaladt két keréken ezen a vidéken, s most különösen örül annak, hogy a látvány emlékezteti otthonára: október végén már szeretne szülőföldjén lenni.

„Sok kezdett lenni a folytonos újdonság. Nem olvastam vissza egy bejegyzésemet sem: mindig jöttek az újak. Szeretnék hátradőlni, visszalapozni egy kicsit az elmúlt utat. Udvarhely sajátossága, hogy az ott élők ragaszkodása erősebb, mint az átlag magyarnak, európainak vagy amerikainak. A székely egész életében azért dolgozik, hogy saját háza legyen. A magyarországi ezt már kockáztatja hitellel, az európai bérli, az amerikai szintén. Túl kicsik vagyunk a világban, otthon egésznek érezhetjük magunkat” – fejtette ki Kobra, választ adva arra, miért hozta kétszer is a tervezettnél előbbre hazaérkezésének határidejét. Az utazó ugyanis tavaly júniusban, indulásakor két évet adott magának arra, hogy körbekerékpározza a Földet, később idén karácsonyra, legutóbb pedig október végére saccolta hazatérésének idejét.

Fejfájás a Pireneusokban

Franciaországba szeptember 11-én érkezett meg Spanyolországból, nehéz, fejfájással fűszerezett napok után. „Agyam térfogata éjszaka tágult, mert reggelre nem akart megférni a fejemben. Legjobb tudásom szerint készítettem el egy hatalmas bögre kávét, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Végtére lüktető fejfájással indultam neki az előttem levő Pireneus hegyvonulatnak. Nem jó páros a fejfájás és erőlködés. Melegebb volt, mint az elmúlt héten. Egész nap lassan haladtam, és türelemből sem volt annyi, mint kellett volna. Nem mentem be a települések központjaiba, inkább haladni próbáltam. Délután ötkor álltam meg újra enni, és amikor hat körül végeztem, akkor kezdtem jobban érezni magam. A jobb kedvnek örvendve bevállaltam még egy dombot és ereszkedőt a következő faluig, Roncesvallesig. Itt három nagy épületben és vagy tíz kabinban működtetnek szállást. Rengetegen járják a Caminót, itt is fogytán volt a szabad ágy, mert előre lefoglalják a helyeket. Amikor itt jártam kilenc éve, körülbelül csak tizedennyi zarándok volt. Szépnek találom, hogy egyre több embernek fontos ez az út” – írta blogján.

Jó tett helyébe jót

A szállásról elindulva mintha megérzésére támaszkodott volna, szemezgetett az ingyen elvihető talált tárgyak között: „Reggel a szálláson láttam, hogy van egy sarok, ahol az ott hagyott cuccokat, könyveket tartották. Találtam köztük egy profi felfújhatós matracot, ami körülbelül száz euró. Megkérdeztem, bármit el lehetett vinni – na, ez jött velem. Már a harmadik matracot használom az úton, amit Lisszabonban vásároltam. Amikor elindultam, már mérgelődtem, hogy milyen egyszerű osztani a filozófiát, hogy »kicsi zsákkal élvezhetőbb az út«, de máris birtoklok, cipelek két matracot. Saint-Jean-Pied-de-Portba beérkezve sok időt töltöttem nézelődéssel és reggelizéssel. Franciaországba érkeztem, egy szép kicsi városba. Elmúlt dél, amikor megint nekiindultam. Letértem a főútról a nézelődés miatt, és itt olyan meredek utakra mentem, hogy nagyjából taszítottam a bringát. Taszítás közben érkezett mellém egy fiatal belga fiú, aki tavasszal indult el otthonról Portugáliába, és most visszafelé tart. Rég látott fürdőkádat, de jót beszélgettünk. Ő is október végére számítja, hogy hazaér. Mesélte, hogy csak egy sátrat, illetve egy hálózsákot cipel, és tekereg. »Matracod van-e?« – kérdeztem. »Nincs« – mondta. »Tessék neked egy« – mondtam, és odaadtam, amit a reggel találtam. Nagyon örvendett, mert már hidegek az éjszakák. Én is örvendtem, ez volt a matrac sorsa.” Jó tett helyébe jó várt az udvarhelyi bringásra is: még ugyanazon a napon, a sátorhely kiválasztása során rámosolygott a nomád népek szerencséje. „Elkertelt magánbirtokok vannak mindenütt. A főút mellett láttam egy üres telken több lakóautót, és kérdésemre az ottalvásra igenlő volt a válasz. Később kiderült, hogy a jótevők utazó francia cigányok. Világos bőrükről és kék szemükről nem gondoltam volna” – számolt be Kobra.

Ahol figyelnek a kétkerekűre

A fekvőbringás utazó, honvágy ide vagy oda, nem sieti el a hazatérést: dimbes-dombos tájakon, a Földközi-tenger partja mentén haladva strandol, sátorozik és gyönyörködik a látványban, valamint a Disney-rajzfilmeket idéző várakban. Nem kell az autósok helyett is odafigyelnie a biztonságos közlekedésre az országutakon: aránylag nyugodtan tekerhet, mert a sofőrök is felelősségteljesen vezetnek.

„Udvariasan megállnak, amikor észrevesznek, és csak akkor előznek, ha nem jön szemből semmi” – számolt be a bringás, hozzátéve, Franciaország útjain láthatók olyan táblák, amelyek felhívják a sofőrök figyelmét arra, hogy a kerékpárosok mellett elhaladva tartsák meg a másfél méteres távolságot. „Rajzoltattam otthon én is egy ilyen táblát, elküldtem egy fontos embernek a tanácsnál, és javasoltam, tegyék ki a város kijáratához, de nem reagált rá” – osztotta meg a székelyudvarhelyi világutazó.

Gyarmati tragédia

A mesebeli tájakon kívül az emberek is lekötötték figyelmét, többek közt megismerte egy, a részben francia fennhatóság alatt állt Marokkóból származó bevándorló szívszorító történetét is, amely a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” nemzeti mottó létjogosultságát kérdőjelezi meg. „Montblanc falunál elértem a bűvös harmincezer kilométert. Mindjárt a falu után bementem a szőlősbe sátorhelyet nézni, itt találkoztam egy emberrel, aki megengedte, hogy kiszáradt földjén éjszakázzak. Marokkói muszlim volt, aki itt alapított családot. Sokáig mesélt nehéz életéről, mielőtt elment haza. Elmesélte, hogy negyven éve jött ide Marokkóból a szegénység miatt. Itt született négy gyermeke és négy unokája is. Ültünk a domboldalban, kezdett már sötétedni, de csak mesélt, mesélt, nem számított, hogy csak egy részét értettem. Azt megértettem viszont, hogy most sikerült megvennie ezt a darabka földet ebben az eldugott faluban, és hogy mennyit küszködik vele. A szomszéd telek helyi tulajdonosai elkertelték földjeiket, és nem engedik, hogy rácsatlakozzon az öntözőrendszerre, mert nem akarnak vizet adni neki. Nagy a szárazság errefelé, rég nem volt eső. Most is azért jött ki, mert vizet hozott tartályokban a kocsijával, és így öntözi 60x60 méter nagyságú telkét. Amikor elbúcsúztunk egy őszinte szálem alejkummal, nekifogtam enni a sötétben. Gondolkodtam a történeten, igazat adtam mindkét félnek, de úgy megsajnáltam a bácsit, hogy azt kívántam, bárcsak akkora eső lenne, hogy ne tudjak kimenni erről az agyagos földről. És lőn, pont akkora, amekkora nagyra gondoltam. Reggel kézben kellett kivinnem járgányom a főútig. Az egész éjszaka tartó eső csak nyolc körül állt el, amikor nekifogtam pakolni és indulni.”

A fekvőbringás világutazó csütörtökön már Olaszországból jelentkezett – maga mögött hagyta Monacót, és egy olasz városkában kapucsínót szürcsölgetett. Hamarosan ismét francia területre vezet Kobra útja, de ha kívánságai teljesülnek, október végére hazahozza a jó szél. További útjáról azonban hamarosan újra tudósítunk.