Gézagyerek más, mint a többiek

A magyarországi rendező, Rusznyák Gábor nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára

Háy János Gézagyerek című istendrámája a Tompa Miklós Társulat legújabb kistermi előadásának a címe, amelyet a magyarországi Rusznyák Gábor rendez, az autista főszereplőt pedig László Csaba alakítja. A vasárnapi premierre még gőzerővel próbál a társulat.

A „hasznosan tevékenykedő” autista

Rusznyák Gábor rendező szerint a darab története nagyon egyszerű: egy kőbányától nem messzi faluban él a szokásos „falusi alakok” közt egy valószínűsíthetően autista fiú, a Gézagyerek, aki él a saját kis világában, aztán egyszer csak munkát kap egy kőfejtőben. A „hasznosan tevékenykedő” fiatalembernek azt kell figyelnie, ahogy egy futószalagon jönnek ki a kövek.

„A történet maga tulajdonképpen ennyi. A darab azzal játszik nagyon sokat, hogy nem egészen egy naturalista dolog, hanem egy kicsit költői nyelven van megírva. Meg, ahogy az alcímében is benne van: istendráma, vagyis a darab valahogy rákérdez Istenre” – fejti ki a rendező, aki szerint ez mindenkinek mást jelent. „A darab valahogy azt próbálja megmutatni, hogy mennyi egyformaság, monotonitás, beszürkülés van az emberek életében. Ezek az emberek a napjaikat ugyanúgy élik meg, ennek a fiúnak meg az a feladata, hogy üljön egy székben, és nézze a köveket, ahogy azok mennek egy szalagon. És valahogy ezek egyszer csak elkezdenek összemosódni, hogy ki az ember, ki a kő, ki a kutya. Egyszer csak elkezd összemosódni, és az ő fejében egészen másként állnak össze a dolgok attól, hogy ő autista” – magyarázza a magyarországi rendező.

Nem az utánozás a lényeg

Rusznyák Gábor állítja, nem az a lényeg, hogy a játék előtt félévre kórházba költözzön az ember, majd leutánozza egy autista mozdulatait.

Jelenet az előadásból

„Én nem, mint orvos csinálom ezt az előadást, hanem mint rendező. Ez az autista lét nagyon emlékeztet engem egy gyereknek ahhoz a létezéséhez, amikor játszik, s akkor kinevezi a dolgokat, hogy az most űrhajó, és az most katona. Bezárkózik a kis világába, és azt játssza, hogy háború van. Csakhogy a gyereket ki lehet zökkenteni a világból egy süteménnyel, egy rajzfilmmel, de az autistát nem lehet” – vélekedik Rusznyák, aki szerint az, hogy nem orvosi szempontból közelítik meg az előadást azért is fontos, mert mindig nagyon kényes téma, amikor beteget, betegséget visznek színpadra.

Gyerekből szemléli a világot

Rusznyák a főszerep kiosztásakor a színház művészeti vezetésével egyöntetűen László Csabára gondolt, mint aki a legmegfelelőbb a szerep alakítására. László Csaba pedig készült is a különleges szerepre: autistákról szóló filmeket nézett, könyveket olvasott, pszichológussal beszélgetett, s habár tényleges autistát nem ismer, egy pszichológus véleménye alapján maga is állítja, minden ember egy kicsit maga is autista.

László Csaba készült a különleges szerepre

„A rendezővel arra jutottunk, hogy igazából az nem izgalmas, hogy leutánozzuk egy autista mozdulatait, nem kihívás az. A célom az volt, hogy egy saját képet alakítsak ki erről az egészről, lefordítsam magamnak a helyzeteket, tudjam felnagyítani magamnak, hogy én klinikai eset vagyok” – mondja a fiatal színész. Szerinte attól szép ez a szerep, hogy Gézagyerek csúfnevéhez méltóan gyerekből szemléli a világot. „Közben meg attól is szép, hogy egyszer csak elkezd kérdezni, hogy miért vagyok én, sőt még arra is, hogy miért én vagyok a hibás” – ecseteli a főszereplő, aki ígéri, nevetni lehet a darabon sokat, és egy kicsit sírni is talán.

Kikkel és mikor?

Rusznyák Gábor magyarországi rendező nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára, ő rendezte körülbelül tíz éve A hecc (Gömböc úr) című Moliére-darabot a Nemzetiben, de ő állította színpadra Köteles utcai színésztanoncokkal a Rómeók és Júliák című darabot is. A Gézagyerek szereposztásának tagjai: László Csaba, Berekméri Katalin, Tollas Gábor, Sebestyén Aba, Ördög Miklós Levente, Györffy András, Tatai Sándor, László Zsuzsa, Szabadi Nóra, B. Fülöp Erzsébet, Korpos András. Zene: Márkos Albert, díszlet-jelmez: Cseh Renátó, asszisztens: Máthé Tekla Noémi e.h. Az előadás bemutatójára február 5-én kerül sor 19.30 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.

Háy János a Gézagyerekről

Gondoltam, ha egyszer drámát írok, akkor majd igazi hősökről fogok. Kerülöm a polgári vircsaftot (kit érdekelnek a polgárok – engem nem), a lestrapált, kiábrándult feleségeket, a szerető után nyáladzó negyvenes férjeket. A kispályás konyhai jeleneteket, aztán este az ágyban: Akarsz? Nem. Tulajdonképpen én sem.

De ki lesz az én Hamletem, Learem, Macbethem és Othellóm? Kik lesznek az én hőseim, Törtem a fejem. Olyan hülyén néz ki az ember, amikor töri a fejét: össze-vissza ráncolja a homlokát, megborzolja a szemöldökét és annyira komoly képet vág, hogy a gyerekek átmennek a túloldalra, ha meglátják. Így koslattam az utcán, amikor kilépett Banda Lajos meg Herda Pityu a kocsmából. A Pityu éppen azt magyarázta a Lajosnak, hogy ennél szarabb világ biztosan nincsen, mert ha szarabb lenne, akkor már rég felrobbant volna. Ott van az a szegény Géza is, mondta. Hogy mi történt vele.

Néztem a Bandát meg a Herdát, ahogy beszélnek Gézáról, a Gézagyerekről. Igazi hősök voltak, bár nem úgy voltak öltözve, mint a tragédiákban, meg a faterjuk se volt király, meg herceg. Ócska munkáskabátban jártak. Szobon melóztak a kőfejtőben.

– Minek beszélsz örökösen Gézáról? – kérdezte Banda.

– Mert azt akarom – mondta Herda Pityu –, hogy megszakadjon a szívem.

– És az jó, ha megszakad? – kérdezte megint Banda.

– Különben minek van, ha nem?

Komment