Amint arról legutóbb beszámoltunk, Kobrát teljesen lenyűgözte a török kultúra, életforma és vendégszeretet – olyannyira, hogy a barátaitól való bulgáriai elválás után elhatalmasodó magányérzetét is sikerült leküzdenie. A múlt héten a vízumszerzés gondja is megoldódott: Isztambul és Erzurum követségei után Trabzonban végre engedélyezték Iránba történő beutazását – s tervei szerint ma át is kel a határon. Így a Góbé termékcsalád támogatását élvező fekvőbringás egy darabig zavartalanul folytathatja útját, mostani tervei szerint Nepál felé.

Az oda vezető legrövidebb út azonban Pakisztánon át vezet, ahová, úgy tudja, igen nehezen adnak vízumot, így az utazónak más lehetőségeket is ki kell eszelnie – elmondása szerint már a sokadikat. A legfontosabb szempont számára az, hogy a tél beállta előtt forróbb éghajlatú vidékre érjen, ezért igyekszik naponta minél hosszabb távokat megtenni, s minél kevesebbet időzni egy-egy városban, faluban. „A turistáskodást, városnézést inkább télire hagyom” – mondta el Kobra.

Így sem mondható azonban egyhangúnak az utazás. Mint arról Kobra korábban beszámolt, a török táj száz kilométerenként változik, ennek ellenére szombaton és vasárnap majdnem kizárólag emelkedőkön karikázott felfelé. Ez jelentősen lassította tempóját, ugyanis a több mint száz kilométernyi, változóan meredek hegyoldalt a bringát több részen taszítva hódította meg. 13-án a tengerszintről több mint 2400 méter magasra kaptatott fel, 14-én pedig – némi ereszkedés után – ismét egy ugyanilyen magas hágót hagyott maga mögött.

A magasságkülönbség nem viselte meg, hőmérsékletkülönbséget pedig nem tapasztalt, így ezek a tényezők nem befolyásolták e nehéz szakaszon. Ám még így is óránként állt meg pihenni, és alig talált üzletet, ahol enni- és innivalót vásárolhatott volna. Ráadásul, mivel beköszöntött a Ramadán hónap – amikor a muzulmánoknak napkeltétől napnyugtáig böjtölniük kell – ezekben a boltokban is alig talált bármi ehetőt.

Ennek ellenére közérzete jobb, mint néhány napja volt, hiszen csodálatos tájakon utazik, és feldobja, hogy csavaroghat. „Örvendek annak, hogy itt lehetek, a Föld ezen pontján, életem ezen szakaszában, részese vagyok egy nagy csavargásnak, próbának, kihívásnak” – vallotta be a góbé. Ugyanis, mint kiderült, átértelmezte tervezett utazását: most már nem álmának megvalósítása hajtja, hanem a vártnál nagyobb próbatételként tekint az önként vállalt feladatra.

Útja során rengeteg érdekes emberrel találkozott már: helybéliekkel, akik – más kultúrához tartozva – új szemszöget, új felfogást ismertettek meg vele, skótokkal, akik szintén kerékpárral utaztak Törökországban, s ismét találkozott a fekvőbiciklis francia csapattal is, akiknek napelemmel felszerelt járgányát alaposabban tanulmányozta, s rájött, saját, BéBike nevű bringája a maga ötven kilogrammos össztömegével még könnyűnek számít: a többi, Nazca márkájú kerékpár ugyanis 150 kilogrammot nyomott.

Törökország délkeleti részére érve Kobra az utóbbi napokban Kurdisztánon vágott át. A többségében kurdok által lakott régió Törökország, Irak és Irán határvidékén, kis mértékben pedig Szíria és Örményország területén fekszik. Lakói évek óta sikertelenül küzdenek autonómiáért vagy saját állam létrehozásáért. Az itt uralkodó szegénység, elnyomás miatt az utak, épületek és szolgáltatások minősége is gyengébb, így csak ritkán volt internetezési lehetősége az elmúlt héten.

Amint arról Kobra beszámolt, a Kurdisztánban uralkodó állapotok az embereket is érezhetően agresszívebbé tették: bár többségük itt is barátságos, segítőkész, azért itt már szúrósabbak a tekintetek – mondta el. Sok elhagyatott házat látott e vidéken, szombaton egy ilyenben is éjszakázott. A veszélyesebb helyeken való éjszakázással kapcsolatban kijelentette: valószínűség-számítást végez fejben arról, mekkora lehet az esélye annak, hogy ártó szándékkal közeledjenek felé. „Azért van bennem is egy adag agresszivitás: ha meg akarnak támadni és ébren vagyok, szembemegyek pár emberrel” – vallotta be a világutazó góbé.

Különösebb kellemetlenségek azonban szerdáig nem érték. Az előző nap beállt izomlázon kívül az egész napos koplalás is kínozta, továbbá a gyenge kivitelezésű utakon a hőségtől megolvadt a szurok, a bringa kerekei pedig csúszkáltak a folyékony masszán. Aznap Agri városában két agresszív fiatallal is meggyűlt a baja, akiket csak egy rendőr segítségével sikerült leráznia. Ezen a vidéken már gyakoribbak a kéregetők is – számolt be az utazó.

Iránba való átkelése előtt jelentősebb mennyiségű készpénzt kellett magához vennie, ugyanis az országban nem működnek a nemzetközi pénzintézetek. Agriban próbált hát pénzhez jutni, ám olyan bankautomatát, amelyből eurót tudott volna kivenni, nem talált a városban. Így a bankszámláján lévő lejt előbb török lírába váltotta, azt pedig euróba – e művelet körülbelül két órát vett igénybe. Napja ennek ellenére kellemesen ért véget, ugyanis a sátorozóhelynek kinevezett, benzinkút melletti parkos részen megvendégelte egy éppen ott piknikező család – teli gyomorral pedig már egy fokkal optimistább az ember, főként akkor, ha már háromezer kilométert hagyott maga mögött.

Ezen kívül találkozott egy Adrien nevű francia utazóval is, aki már fél éve utazgat Európában, és Kirgizisztán felé tart. Mivel mindketten bizonytalanok a további vízumszerzést illetően, megegyeztek abban, hogy Teheránban találkoznak, és együtt próbálnak szerencsét az ottani követségeken. Addig azonban még tudósítunk a székelyudvarhelyi bringás további útjáról.