– Zeneiskolába jártam, aztán többé-kevésbé véletlenül építőmérnök lett belőlem. Ennek ellenére valahogy mindig volt egy hangszer a közelemben, amelyen játszhattam, és előszeretettel énekeltem, főleg baráti társaságokban. Amikor a gyermekem hároméves lett, éreztem, hogy nekem ezzel komolyabban kellene foglalkozni, mert lehet, hogy ez vagyok én. Akkor végeztem el a művészeti népiskola canto szakát László Mária tanárnőnél. Ha az ember kiskorban kezd el zongorázni, hegedülni, és úgy nő fel, hogy végig klasszikus zenét játszik, hall, onnan már csak a lépés a dzsesszzene.

– Mit jelent önnek a dzsessz?

– Ha a dzsesszzenéről beszélek, elsősorban Pernye András zenekritikus gondolatait osztanám meg az olvasókkal. „Megerősödésének és további fejlődésének aranyfedezete a közönségnek abban a vágyában és igényében keresendő, hogy erőt akar meríteni a dzsessz életerejéből, hogy részesülni akar a muzsika teremtő és kifogyhatatlanul újrateremtő ihletéből. Így válik a dzsessz áttételes értelemben nemzetközi népzenévé\". Mi ebben a kisvárosban nagyon szerencsések vagyunk, mert kivesszük a részünket ebből a dologból. Azt látom, érzem, remélem, jól, hogy az embereknek igényük van élő zenére. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudom, érzem, ilyenkor olyan energiák születnek, amikről szó nincs, ha egy gombot nyomunk meg a számítógépen vagy a CD-lejátszón. Egy-egy fellépésen tulajdonképpen együtt él át dolgokat zenész és közönsége, ami nagyon igazi, és azt hiszem, nagy szükségünk van mostanában ilyen nagyon igazi dolgokra. Nyílt szívvel születünk, de útközben szép lassan ez becsukódik, és már nem engedjük kinyitni, nem engedünk be senkit vagy semmit. Ezt valahogy meg tudnánk állítani, ha élő zenét hallgatnánk, ha nyitott szívvel hallgatnánk valakit, akinek szintén nyitva van a szíve, és zeneileg meztelen. Létezik az érzelemnek, az akaratnak és a gondolatiságnak a hármas egyensúlya, amit nagyon nehéz megvalósítani, de amikor énekelek, erre próbálok törekedni. Fontos a hitelesség, azért nem szoktam túlzottan izgulni, mert tudom, hogy saját magam vagyok. A dzsessz nem egy elmagányosodott zene, egy kísérlet, ami az én lelkemben például sok sebet felfedezett és meggyógyított. Amikor dzsesszkoncerten vagyok, szinte hipnotikus állapotba kerülök, és látom a közönségen, hogy nem vagyok egyedül. Nem olyan régen egy társaságban észrevettem a polcon egy dzsesszes CD-t és feltettem. Fél óra után tapasztaltam, hogy mindenki ellazult, szép dolgokról beszélt, jó hangulat lett. Szerintem ezt a zene tette. Hermann Hesse mondatja az egyik regényhősével, hogy „szeretem a zenét, mert olyan kevéssé erkölcsös\". Nahát a dzsesszzenére ez hatványozottan igaz, ezt akkor lehet megérezni, ha az ember hallgatja. Kedvenc énekesnőm Billie Holiday, akinek nincs hatalmas hangterjedelme, improvizálni sem szokott, de számomra ő a leghitelesebb ember, és mindig meg tudok hatódni attól, ahogyan ő énekel.

– Hogyan kezdődtek a fellépések?

– Miután beiratkoztam a klasszikus canto szakra, még nem gondoltam, hogy időnként közönség előtt is fogok énekelni. Tulajdonképpen Szabó Zsolt zongoristának köszönhetem, hogy néha ezt csinálgatom. Véletlenül találkoztunk össze, és mivel ő tanár a művészeti népiskolában, arra gondoltam, hogy megkérem, időnként a saját kedvünkre muzsikáljunk. De ő arra biztatott, tovább kell lépni és közönség elé kell állni. Belevetett a mély vízbe, és bíztam abban, hogy szól, ha valami nincs rendben. Szép lassan elkezdtünk muzsikálni, több alkalommal is háttérzeneként valamilyen konferencia záróvacsoráján, de felléptünk kiállításmegnyitón, könyvbemutatón. Mindenhol jó, oldott hangulat volt, nem feltétlenül miattunk, hanem mert ilyen ez a zene. Ahhoz képest, hogy először azt képzeltem, néha összegyűlünk és a saját magunk kedvéért muzsikálunk, már most sokkal, de sokkal több történt. Igazából az én fejemben az van, hogy örömet szerezzünk a minket hallgató embereknek, hogy egy kicsit ráérezzenek arra, milyen jó nyitottnak és igaznak lenni, akár a zene által is. Szeretném, ha kedvet kapnának az emberek, hogy ellátogassanak dzsesszkoncertekre, fogékonyabbá váljanak erra a zenére, erre az erőre. Ezért is ajánlom szívből, ha valaki nagyon jó hangulatú dolgot szervez, mindenképpen gondoljon dzsesszmuzsikára.

Az interjú teljes egészében a Csíki Hírlap november 27-ei számában olvasható.