2010. szeptember 10., péntek
Ma Nikolett, Hunor napja van

Humorshow elődöntő

Both Ildikó 2010. március 11., csütörtök 19:34 | Legutolsó módosítás: 2010. április 7., szerda 19:03

Péntek este mérhetik össze tudásukat humorban azok a jelentkezők, akik az első Háromszéki Humorshowra neveztek be. Csütörtök délután elődöntőn vettek részt, amely vidám hangulatban telt.

fellepok_b

A meghallgatást Kusztos András nyitotta meg, aki a verseny legidősebb résztvevője, és elmondása szerint szép napon született, bár ezt nem érti, mert este volt. Életének, házasságának történéseit mesélte el humoros oldalról megközelítve, hiszen az életet csak humorral lehet elviselni, túlélni – véli András bácsi.

kozonsegA fellépők között voltak olyan fiatalok is, akik párban szócsatáztak, iskolai óráik élményeit adták elő, kifigurázva a tanárokat, osztálytársaikat, de önmagukat is. Az előző fellépéshez képest a fiatalok igyekeztek javítani a produkciókon, a kifejezésmódon és beszédtechnikán.

zsokleventeA produkciókat Zsók Levente (fotón balra) értékelte, aki már sikeres a  stand up comedy műfajban az erdélyi közönség előtt. A biztató szavak mellett saját műsorainak elemeit is ismertette, felhívta a versenyzők figyelmét, hogy az érthető szöveg mellett az előadásmód is lényeges. A kezdő humoristák néha azt a hibát is elkövetik, hogy megmagyarázzák a poénokat, amire semmi szükség – mondta Zsók, hiszen a közönség értő és vevő.

A hét versenyző közül hatan jutottak be a pénteki döntőre, a kiesőt VIP jeggyel jutalmazták. A továbbjutók további tanácsokat kaptak a szakmebertől, melyet a pénteki döntőn használhatnak majd fel. A versenyt Ősz Ferenc melegíti be, ezt követően lépnek fel a város fiatal humoristái.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód

Hirdetés

1 EUR 4.27 RON
1 USD 3.36 RON
1 GBP 5.19 RON
100 HUF 1.51 RON
1 XAU 134.74 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Péntek

Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat

Helyenként felhős
Helyenként felhős
Max: 19 °CMin: 6 °CMax: 19 °C

Székelyudvarhely

Péntek

Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
éjszaka

Derült
Derült
Szombat

Helyenként felhős
Helyenként felhős
Max: 21 °CMin: 8 °CMax: 21 °C

Marosvásárhely

Péntek

Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
éjszaka

Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat

Elszórtan felhős
Elszórtan felhős
Max: 27 °CMin: 12 °CMax: 26 °C

Feliratkozás hírlevélre