Szívesen fogadtak a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában, épp a tojásírás és -festés csínját-bínját sajátították el a diákok, amikor betoppantunk. Az iskola tanítói minden évben megszervezik ezt a foglalkozást, próbálják a régi mintákkal megismertetni a diákokat. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a töltött rózsa az „igazi”, az jellemzi leginkább a gyimesi hímes tojást. Elhangzott, hogy a nagypénteken főzött tojás évekig megmarad, és az is, hogy régen úgy tartották: a nagypénteki tojás belsejéből gyémánt lesz.

A tojásírás és a kesice

A foglalkozásra évről évre meghívják Sárig Miklóst, aki a kesice elkészítését is megmutatja a fiataloknak. „ A régi hagyományok szerint úgy készítették a kesicét, hogy faragtak egy kis lapockát, meghasították, vékony lemezből „sirítettek” egy kicsi hüvelyszerűséget, azt a hasadékba beletették, tettek bele disznó- vagy lószőrt, mert az vezeti a viaszt és nem ég meg. Aztán kötővel áttekerték. Ahogy megtelik a hüvely, az a kicsi szőr ereszti le a viaszt” – magyarázta Miki bácsi, aki a kesicekészítést, a tojásírást és a mintákat is édesanyjától tanulta. „Rengeteg fajta minta van. Mozgasd a kezedet is, ne csak a tojást, és akkor egyenesen tudsz írni” – szólt oda az egyik diáknak.
A 12 éves Antal Emőke nagymamájától tanulta a tojásírást. Húsvét előtt ő is segít otthon, amiben lehet, a takarításban, sütésben, főzésben. „Sütni nagyon szeretek. Húsvétkor és karácsonykor a kenyeret is otthon sütjük. Húsvétra jósággal és szeretettel készülök” – mosolygott az ifjú leány.

Testi-lelki készülődés

Gyimesbükkön ma is tartják a böjtöt húsvétot megelőzően, bár nem annyira szigorúan, mint annak idején. Régebb azokat a fazekakat, amelyekben hússal készült ételt főztek, kimosták, bükkfalúggal kifőzték és felrakták a padlásra. Böjt ideje alatt csak kimondottan böjtös ételt ettek. Manapság mindenki belátása szerint tartja a böjtöt, vannak, akik egyáltalán nem esznek állati eredetű ételt, van, aki csak húst nem eszik, de tejet, tojást igen, van, aki napokra leosztva szigorú böjtöt tart – mondta el Antal Etelka, az iskola igazgatója és Görbe Anna hitoktató.

Húsvéti három szent nap

„A három nap az mindenkinél szent és sérthetetlen. Csütörtökön este majdnem minden család templomba megy, ahol oltárfosztás történik, lábmosás, nagypénteken pedig néma csend van. Csütörtökön délután van a bárányvágás, vagy pénteken délelőtt, de nemigen hagyják péntekre. Pénteken többnyire nem csinálnak semmit, csak tojást írnak. A mákos vagy diós laposkát készítik nagyon sok helyen, összegyúrnak tojást, vizet és lisztet, kifőzik a tésztát és mákot hintenek rá. Én így tanultam nagyszüleimtől. Érdekes például, hogy a nagypénteken főzött tojás, amit megírnak aznap, nem büdösödik, nem kukacosodik meg – fejtette ki a hitoktató. Kérdésünkre, hogy valóban így van-e, két kosár, évekkel ezelőtt, nagypénteken megírt tojást mutattak meg. Az igazgatónő még hozzáfűzte, úgy tartják, nagypénteken a fecske sem rakja a fészkét. Nagyszombat a sütés-főzés ideje.

Ki mit csinál?

Nagypénteken délelőtt a tojásírásba, -festésbe a gyerekeket is be szokták vonni. Három órától tartják a nagypénteki szertartást, amelyen kicsi és nagy részt vesz. A férfiak az állatokat látják el. Nagyszombaton hajnalban korán befűtenek a kemencékbe, a férfiak előkészítik a fát, segédkeznek a ház körüli teendőkben, a bárány megtöltésében, az asszonyok dagasztanak, odateszik a sonkát főni. „A nagytakarítást már elvégzik virág hetén, mert a nagyhetet általában rászánják a vallásos felére, szerdától fogva már ünnep, ott már nincs takarítás” – mutatott rá Antal Etelka. Hozzátették, régen, ha valaki nagycsütörtökön a patakon sulykolt, arra a falustársak rákiabáltak.

Milyen ételek készülnek?

Elsőként a töltött bárányt említették, aztán a sonkát, főtt tojást, házikenyeret. Ha túl sok töltelék készül, azt tepsiben kisütik. Sok háznál töltött káposztát is készítenek, ugyanakkor céklát és tormát is fogyasztanak ilyenkor. Házi tyúkhúsleves házi laskával, sok helyen pedig igen kedvelt a bárányfejleves. Süteményként pedig a mákos és diós kalácsot sütik.

„Én úgy örököltem a szüleimtől, hogy nálunk mindig majonézes pityóka, üres kalács, nem annyira a tekert, hanem a magas kalácssütő tepsiben sütött kalács, töltött bárány és húsleves van” – avatott be az ünnepi menü részleteibe Görbe Anna.

Ételszentelés

Gyimesbükkön a feltámadási szentmisét követően kerül sor az ételszentelésre. Volt időszak, amikor reklámszatyrokban vitték szenteltetni az ételt, ám az utóbbi időben ismét előnyben részesítik a kosarakat, melyeket minden háziasszony igyekszik minél szebb terítővel letakarni. A kosárba az elkészített ételek mindenikéből tesznek egy darabot, többnyire kenyeret, kalácsot, bárányt, bort és sót. „A feltámadási szentmisén a falu apraja-nagyja jelen van. Aki nem jár, csak egy évben egyszer templomba, az is elmegy. És húsvét napján is. A mise este fél tízkor kezdődik tűzszenteléssel, vízszenteléssel. Amikor hazamegyünk a templomból, nagy asztalt terítünk, és akkor éjszaka eszünk” – osztotta meg velünk az igazgatónő. „Ami nem fogyott el, külön csomagoljuk a többi ételtől, a morzsákat és a báránycsontokat a tűzbe tesszük” – magyarázta a hitoktató.

Húsvéthétfő

Gyimesbükkön sosem locsolkodtak a legények vödör vízzel, inkább rózsavízzel öntözték a lányokat. Délelőtt a gyermekek, délután a férfiak indultak el a locsoló körútra – mesélték.

Hogy volt régen?

Gyimesbükki ottlétünkkor a 79 éves Simon Jánosné Kánya Virágot is meglátogattuk, aki a gyermekkori húsvéthoz kapcsolódó emlékeit idézte fel kérésünkre. „Nagyhéten az első két nap zajlott a takarítás. Aztán csütörtökön volt a sütés-főzés, misére menés. Pénteken édesanyám soha nem engedett semmi egyebet, csak a tojásfestést. Mi otthon írtuk, édesanyám tudta írni, és aztán mi is csináltuk. Azt mondta örökké, s ez igaz is, hogy amelyik tojást nagypénteken festenek meg és főznek meg, az nem szagosodik. Misére pénteken este is elmentünk. Szombaton már csak az ételek előkészítése volt, húsvét napján nem főztünk. Édesanyám a kenyérsütés mellett kalácsot is sütött, s volt egy sütőcserépnek nevezett fekete, égetett cserép, mint egy fazak, s annak olyan ügyes ráncai voltak. Abban sütötte örökké a szenteltetni valót. Kalácsot vittünk, bárányhúst, édesanyám mindig sonkát sütött, úgy, hogy egy kicsit meglobbantotta, a kenyértésztába belecsombolyította s kemencébe betette. Tőteléket is főzött mindig édesanyám. Aztán szombat este mentünk a feltámadásra s szenteltetni. Húsvét napján is abból reggeliztünk, és másodnapján is. Ha maradt, azt is beosztva ettük, mert sokat nem szabadott enni belőle”” – elevenítette fel Virág néni, akik nyolcan voltak testvérek.

„Édesapámék mindig azt mondták, hogy húsvét napja az időseké, a másodnapja a fiataloké. Nem volt mindenki elengedve húsvét napján a misére. Ők elmentek a komákhoz vendégségbe, másnap mehettünk mi. De édesanyám azt mondta, húsvét napján nem faluzunk. S hogy volt? Nem voltunk szegények sem, de nem voltunk abban a luxban, ami most van. Akkor nem volt ilyen módos világ, hármunknak volt egy pár cipőnk, s szerre mentünk a misére. Ez háború után volt.”

Virág néni emlékei szerint régen rózsavízzel locsoltak a legények. A szegényebb években, amikor nem lehetett rózsavizet kapni, akkor szappanos vizet készítettek és azzal jártak a leányos házakhoz.
„Játszodni sem engedtek sokat húsvét napján, hanem másodnapján a kertünkbe összegyűltek a labdázók. Még a felnőttek is labdáztak, édesapám is. De akkor csak szőrlabda volt. A teheneket vakarta édesapám meg, és a fiútestvéreim addig csombolyították vizesen, amíg szőrlabda lett. Nem volt ilyen modern világ. Hány esztendeje annak... Egyszerűen éltünk mi, de jó volt.”