"Kérem, a költészetből nem lehet megélni"

Fotó: Boda L. Gergely

Most már Kossuth-díjával, egy szobrocskával együtt nemrég tért vissza Marosvásárhelyre Kovács András Ferenc. A magyar állam legnagyobb kitüntetését megkapó költőt a díjáról és a költészetről faggattuk.

Szász Cs. Emese

2010. március 23., 14:092010. március 23., 14:09

2010. április 08., 21:342010. április 08., 21:34

Fotó: Boda L. Gergely

– Mi változott a díjazás óta az életében? Gondolom sokan gratulálnak, a sajtó érdeklődik...

– Gratulálnak, az természetes dolog. Próbálok is figyelni, hogy mindegyikre reagáljak. Szóban a legegyszerűbb, de interneten keresztül is megkeresnek. Ennyi változott. Nem ígérhetem, hogy ezután majd jobb költő leszek, remélem azonban romlani sem fogok.

– Az irodalmárok közül nem csak ön kapta meg a díjat...

– Általában ilyenkor három kulturális díjat osztanak ki. József Attila-díjat, amelyet én 1996-ban kaptam meg, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, ezt 200-ban kaptam meg. A mostani a harmadik díjam. Idén három irodalmi Kossuth-díjat osztottak, Lengyel Péter prózaíró és Rakovszky Zsuzsa költő kapta még.

– Hogy lesz valakiből költő? Mikor mondhatja el egyáltalán magáról, hogy az?

– Magáról csak nehezen mondhatja el. Nagyon szerényen lehet mondani, hogy tanár vagyok, szerkesztő vagyok, még talán azt is, hogy író vagyok, illetve írogatok. Azt hogy „költő vagyok” ritkán szoktam hallani. Ezt mások mondják az emberről, másrészt van egy elterjedt hiedelem, hogy ha száz 100 év múlva is olvassák a verseit, akkor lehet rámondani valakire, hogy költő volt egy időben.

– Tényleg, meg lehet élni az irodalomból?

– Az irodalomból úgy tud megélni valaki, hogyha nagyon jó tollú, nagyon fantáziadús, emellett szorgalmas, könyöke van, nyomulni tud. Nem túl igényes mondatszerkesztéssel is el lehet menni újdonsült krimiírónak, sci-fi írónak, vagy lehet írni lektűröket, rózsaszín regényeket Danielle Stell mintájára. De a lektűr az lektűr marad, és az irodalom az irodalom. Én most éppen prózával példálóztam, szándékosan nem a költészettel. Kérem, a költészetből nem lehet megélni. Középkelet-Európában sem, Nyugat Európában pláne nem. Nem tudom megfigyelte-e már, hogy az amerikai filmekben mindig kiderül, hogy az őrült költő a gyilkos. Körülbelül ezt gondolják a költészetről most már.

– Önnek mennyi idejét emészti fel az írás? Mennyit foglalkozik vele?

– Hogyha jól megy az írás, akkor sokat. Az ember azonban nem mindig akkor ír verset, amikor papír van előtte. Talán az időt nem is maga az írás emészti fel leginkább, hanem maga az emésztés. És hát nem akkor kell írni, amikor az ember magát emészti, hanem amikor már teljesen letisztult minden.

– Mivel dolgozik mostanában?

– Most éppen nem írok. Elsősorban a Látó szerkesztőségén gondolkodom, azon emésztem magam, illetve néhány régen felgyűlt dolgomat próbálom kötetbe szerkeszteni. Rengeteget írtam, most ki kellene adni.